Magyar bronz a HunChallenge Torna Világkupa zárónapján!

Farkas Bazsi 2020-10-04 19:43:10
Vecsernyés Dávid a nyújtó döntőjében lett harmadik.

Véget ért a HunChallenge Torna Világkupa Szombathelyen. A világverseny utolsó napján Vecsernyés Dávid dobogóra tudott állni, miután a nyújtó döntőjében harmadik lett. A nyújtó finálé másik magyarja, Kardos Botond a nyolcadik helyen zárt. A VK-arany a horvát világbajnok Tin Srbicé lett. A vasárnapi versenynapot a helyszínen nézte végig Morinari Watanabe, a Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) elnöke, Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, dr. Magyar Zoltán, a Magyar Torna Szövetség (MATSZ) elnöke társaságában.

Vecsernyés Dávid realista nyilatkozatot adott az eredményhirdetés után. „Tudtam, hogy a horvát és a kazah ellenfeleim anyagerős gyakorlatokkal érkeztek, ezért ha ők megcsinálják azt, amit tudnak, akkor is felférhetek a dobogóra. Örülök, hogy harmadikként tudtam zárni Szombathelyen" – nyilatkozta a Magyar Torna Szövetség Sajtócsapatának az Eb-bronzérmes Vecsernyés Dávid.

Kardos hosszú sérülés után tért vissza, a nyújtó mellett pedig korláton is döntőzött, és negyedik lett. „Sajnos leestem a nyújtóról, de még nem is érzem magam százszázalékos formában. Célom az, hogy a lehető legjobban felkészüljek az Eb-re. A korláton elért eredményemnek nagyon örülök, közel voltam a dobogóhoz." – tette hozzá Kardos Botond.

A világbajnok Tin Srbic meglepődött, hogy Szombathelyen nézők előtt versenyezhetett. „Arra készültem, hogy zártkapus lesz ez a VK, de kellemesen csalódtam. Szempontomból egy fontos mérföldkő volt ez a verseny a világbajnokság után, az olimpiára készülve." – húzta alá Tin Srbic.

Bácskay Csenge gerendán a negyedik helyen végzett. „Eredetileg versenyen kívül indultam volna, Kovács Zsófi kiesése miatt kerültem be a VK-keretbe. Örülök, hogy mindhárom szeren döntőztem, a gerendagyakorlatom különösen jó lett, nem véletlen, hogy itt értem el a legjobb helyezést" – mondta Bácskay Csenge.

Makra Noémi két szeren volt döntőben vasárnap: talajon 5., gerendán 6. lett. „Úgy gondolom, hogy kihoztam a maximumot magamból, azt, amit jelenleg tudtam. Nagyon régen versenyeztünk nemzetközi mezőnyben és jó, hogy ezt most hazai környezetben tehettük" – nyilatkozta Makra Noémi.  Székely Zója talajon hetedikként zárt. A fiatal tehetség a verseny után a kiemelte, hogy bár a talaj nem tartozik a kedvencei közé, igyekezett a lehető legtöbbet nyújtani ezen a szeren is.

Draskóczy Imre, a nők szövetségi kapitánya elismerően nyilatkozott Dévai Boglárka teljesítményéről. „Több kemény műtéten van túl. Ilyen visszatérést remélt gondolom. Összességében mindenki megmutatta, hogy hol tart jelenleg. Örülök, hogy több döntős produkció is volt." – értékelt a szövetségi kapitány.

Kovács István, a férfiak szövetségi kapitánya elégedetten összegzett. „Hosszú kihagyás után mindenki odatette magát. Erre a VK-ra rendszerint csúcsformában szoktunk megérkezni, ez most nem így volt, de jó volt látni ismét a mieinket nemzetközi mezőnyben. Folytatjuk a felkészülést, hiszen ha minden jól megy, akkor az Eb következik még ebben az évben" – mondta a férfiak szövetségi kapitánya.

 

Magyar eredmények és pontszámok

Korlát

Kardos Botond – 4. (13.900)

Nyújtó

Vecsernyés Dávid – 3. (14.000)

Kardos Botond – 8. (11.650)

Gerenda

Bácskay Csenge – 4. (12.000)

Makra Noémi – 6. (11.900)

Talaj

Makra Noémi – 5. (12.200)

Székely Zója – 7. (11.500)

Szólj hozzá!

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Gombás Endre

Szombathely egykori önkormányzati képviselője 73 éves volt.

47 ezer ember hal meg évente elkerülhető halálokok miatt - a TISZA ajkai jelöltje szerint ez az igaz veszély 

Balatincz Péter súlyos orvos- és eszközhiányról beszélt: osztályok működése, műtétek és alapvető ellátások is veszélybe kerülhetnek a szakemberhiány miatt.

Olcsó benzin, drágább jövő? - az árstop a klímacélok ellen dolgozik

A mesterségesen lenyomott üzemanyagárak rövid távon könnyebbséget hozhatnak, de hosszú távon tovább mélyítik Magyarország fosszilis függőségét.

Letartóztatásba kerülhet a férfi, aki tegnap megölte a feleségét Győrben

Előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják. 

Egyelőre nem nagyon értjük, hol fog majd elférni a tömeg a szombathelyi Savaria téren Orbán Viktor beszéde alatt

A tér végében a Fő térrel szemben állítják fel a színpadon. Megannyi kis sátort zsúfoltak be a területre.

12 oldalas érvelési kisokost juttat el a Fidesz a szavazóinak, hogy egy közéleti vitában teljes mellszélességgel tudják képviselni a kormány álláspontját

Egészségügy, oktatás, infláció, mélyszegénység, korrupció, jogállamiság, energiapolitika, utak állapota, kegyelmi ügy. Mindenre van magyarázat.

Meglepetés! Jah, nem. A Fidesz-frakció nem megy el a mai győri rendkívüli közgyűlésre

Boncsarovszky Péter fideszes frakcióvezető-helyettes egy csomó olyan dolgot vizsgáltatna meg a testülettel, ami nem a testület hatásköre.

Gyűlölködöm, tehát vagyok?

Egy győri plakát őszintébben beszél a magyar közéletről, mint az összes politikai kampány együttvéve.

NMHH: újra törvényt sértett a "Balázsék" egyik adása

A hatóság szerint ezúttal az idősebb nők emberi méltóságát sértették meg.

Malac arcúra retusált emberek képével kampányol Deutsch Tamás

Nem ez az első fiaskó az idei Fidesz-kampányban, de ezt még mi sem láttuk jönni. 

A közgyűlés határoztára van szükség ahhoz, hogy a polgármester a kérdéseit hivatalos formában is feltehesse a győri rendőrség vezetésének

Ezért hívott össze rendkívüli ülést Pintér Bence - az Orbán-beszéd közben történt atrocitások tisztázása a cél. 

Dunaújvárosban is visszalépett a DK országgyűlési képviselőjelöltje

Szabó Zsolt a város alpolgármestereként ismert politikus a kerületben, mégis visszalépett.

Rendőrség: A választási gyűlések rendjének fenntartása a szervező felelőssége

Közleményt adott ki a testület az elmúlt napok eseményei után.

Magyar Péter: aki nem a lakcímén voksolna, annak április 2-án 16 óráig lépnie kell!

Fontos határidőre figyelmeztet a TISZA Párt: csütörtök délutánig lehet átjelentkezni a szavazáshoz.

Idén nyáron végre felújítják a Hecsei úti felüljárót Győrben

A város egyik legfontosabb közlekedési útvonalán júniustól indulnak a munkák, időszakos lezárásokra is készülni kell.