Maga a honvédelmi miniszter sem tudja, mi lesz a nagykanizsai sportlövők sorsa

Farkas Bazsi 2018-12-21 19:50:00
Azt írta, illetékesség hiányában nem áll módjában tájékoztatást nyújtani.

70 év után kénytelenek bezárni a nagykanizsai lőteret, mert az állam 1,5 millióról 800 millióra emelte a bérleti díjat - az esetről december elején elsőként írtunk


A sportegyesület, amelynek Olimpiára is esélyes sportolója is van, június óta próbál egyezkedni a Magyar Nemzeti Vagyonkezelővel. Az történt ugyanis, hogy  az eddig évi másfél millió forintért bérelt területet ezentúl 2000-4000 forintért bérelhetik négyzetméterenként, ebből jött ki az irreális 800 milliós összeg.


Próbáltak több fórumhoz is fordulni, de hiába. Dénes Sándor, Nagykanizsai polgármestere, és a Magyar Honvédelmi Sportszövetséget is csak széttárta a kezét.

Az ügyben sikerült elérnünk az MNV-t, de válaszukban azt írták, hogy a bérleti díjat ők, a Nagykanizsai Vagyongazdálkodási és Szolgáltatási Kft. által megszabott díjak alapján határozták meg. 

December elején írtunk levelet a nagykanizsai önkormányzati cégnek, azóta nem kaptunk tőlük választ.

Most Ungár Péter, a LMP országgyűlési képviselője intézett írásbeli kérdést a magyar honvédelmi miniszterhez, Benkő Tiborhoz. A miniszter röviden azt válaszolta, hogy

Tájékoztatom, hogy a témában hatáskör és illetékesség hiányában nem áll módomban Ön érdemi tájékoztatást nyújtani. 

A kérdés tehát továbbra is adott, miért, és ki emeltem meg a lövészklub bérleti díját úgy, hogy az ingatlan egyes részeit alvállalkozóként kiadták, többek közt egy kutyás egyesületnek, akik viszont megtudtak egyezni az MNV-vel, és sikerült egy normális összegben megegyezniük a további bérlésről.
 

Szólj hozzá!

Előkerült Fekete Dávid és megszólalt a Győr-Szol ügyében – Most már jöhet Magyar Péter? 

A Fidesz frakcióvezetője támogatásáról biztosította Pintér Bencét – kérdés, eddig miért nem volt ekkora az egyetértés.

Egyelőre néma maradt Ágh Péter, nem örül választási győzelmének a mindig up to date Facebook-oldalán

Nem sikerült elérnünk telefonon sem a képviselőt, sem pedig a titkárát.

Magyar Péter: Ágh Péter csalással nyert. Nem ismerjük el legitim képviselőnek!

A TISZA elnöke felszólította a fideszes képviselőt, hogy ne vegye fel a mandátumát, és ezzel legyen új választás a választókerületben.

Nem sikerült fordítania Strompová Viktóriának, Ágh Péter nyert Vas02-ben

258 szavazat lett a különbség. A “kamu” Magyar Péter 909 voksot kapott.

Pintér Bence szerint drámai válságban van a Győr-Szol - a helyi Fidesz a vonat elé lökte a városüzemeltető céget

A polgármester a következő kormány segítségét kéri, Magyar Pétert tárgyalásra hívta a városba.

Egybegyűjtöttük a hétvége győri programjait

Ha ebből nem találsz kedvedre valót, a probléma nem velünk van. 

Nem csak a víz fogyott el, hanem a konstruktív gondolkodás is – szerkezeti válság szorítja sarokba a magyar agráriumot

Az aszály, a hibás vízgazdálkodás és a rossz termelési irányok egyszerre növelik az importfüggőséget.

Győr befizette a szolidaritási adó aktuális 5 milliárd forintos részletét – Pintér szerint a „nemfizetés” csak egy drága politikai üzenet lett volna

Más városokkal ellentétben Győr nem kockáztatott: a polgármester szerint 9 millió forintba került volna egy eredménytelen húzás.

650 millió forintból újul meg Győr vízi és vízparti élete - a folyók városa szintet lép

Akadálymentes horgászstég, vízitúra-központ és új szabályozási rendszer is érkezik a következő években.

Eltűnt Vámos Zoltán 

A választások utáni héten a Fidesz-KDNP jelöltje nem jelentkezett.

Hol találhatnak egymásra az emberek?

Az ismerkedés örök kérdése számos embert foglalkoztat, hiszen valahol mind keressük a tartós kapcsolatokat, a mély érzelmi kötődéseket vagy azt az egyetlen társunkat, akivel életünket megoszthatjuk.

„Megállapodtunk a benzin és a gázolaj védett árának fenntartásáról” – Magyar Péter egyeztetett a MOL vezetésével

A TISZA elnöke szerint az üzemanyag-ellátás biztosított, és az új kormány alatt sem drágulnak a hatósági árak.

11 ember ivott a szombathelyi kórházban a fagyállós csapvízből

A klímaberendezésekben használt vegyszer került a rendszerbe.

Lakossági fórumot hívott össze Szombathely polgármestere az azbeszt szennyezés miatt

Hétfőn a városházán tart teljes tájékoztatást Nemény András.

Czeglédy Csaba azért léphetett vissza, mert valószínű eljutott hozzá is, hogy mennyire ramatyul áll

A 21 Kutatóközpont most publikált, ám a választás előtt végzett felmérése szerint 8%-on állt a DK támogatott független szombathelyi parlamenti képviselőjelöltje közvetlenül a szavazás előtt.

Gagyi Levente: nem járt nálam egyetlen hatóság sem

Cáfolta a fideszes képviselő az a pletykát, ami szerint a rendőrség végzett nála házkutatást választási csalás gyanújával összefüggően.

Egyeztetett a városvezetés a győri országgyűlési képviselőkkel

Kósa Roland szerint közös munka indul az uniós források és a városi ügyek mentén.

Nincsen ivóvíz a szombathelyi kórház sürgősségi tömbjében

Nem hivatalosan fagyálló került a rendszerbe. Palackos vízzel biztosítják a betegek ellátását.

Újabb győri társasházakat von be az ingyenes szelektív hulladékgyűjtésbe a GYHG

Több száz címen jelennek meg tavasszal a sárga fedeles kukák.