Ma zivataroktól zenghet az ég

Farkas Bazsi 2020-04-13 07:51:00
Jön a hidegfront.

Húsvéthétfőn már gyakrabban lesz felhős az ég, és kezdetben északkeleten, keleten fordulhat elő kisebb eső, futó zápor, délutántól pedig nyugaton, északnyugaton és északon alakulhat ki eső, zápor, helyenként zivatar is. Élénk, erős lesz a délnyugati, majd a nyugati szél.

Délután 20-26 fokot mérhetünk.

Hidegfront közelíti meg hazánkat - jósolta az időjárást az idokep.hu.

Szólj hozzá!

Családtagjaira, majd ismeretlenekre támadt késsel egy 19 éves lány Mosonmagyaróváron

Az elkövető súlyosan traumatizált gyermekkorától kezdődően kábítószerekkel élt.

Hullik a márvány a homlokzatról, körbe kell kordonozni a győri színházat

Pintér Bence polgármester szerint mostohagyerek volt eddig az épület.

Saját autó nélkül fejezte be politikai karrierjét Hende Csaba

Viszont szombathelyi, budapesti, és balatoni ingatlannal is büszkélkedhet.

Felülvizsgálják a szombathelyi Bartók Béla körúti hidat

Ráfér az átvizsgálás az 1969-ben épült hídra.

Egy 5 éves óvodást fenyegetett meg egy férfi Körmenden

Azt mondta neki, hogy a családjával együtt fellógatja.

A 41.Vasi Vasember triatlonversenyt rendezik szombaton Szombathelyen

59 váltó és 414 egyéni induló áll rajthoz.

Letartóztatásba került a szombathelyi Paragvári utcai késelő

„Gyere ki! Megöllek!”, „Megölök mindenkit!” - ezt kiabálta a támadó.

További félmilliárdos csontvázak esnek ki a győri önkormányzati cégek szekrényeiből

A Győr+ mínusz 210 milliója mellett, a Győr Projekt 600 millió forintos adósságot halmozott fel, míg a Győr-Szol napok alatt 600 millió forintos mínuszba tette a folyószámla-hitelkeretét.

Bezár a répcelaki sajtgyár

A vállalat azt ígéri, nem kell búcsúznunk a Medve sajttól.

40-es sebességkorlátozást vezettek be a szombathelyi Öntő utcában

Megtiltották a parkolást a Váci Mihály utca egy szakaszán, és egyirányúsították a Garai János utcát.