LMP: Ne vegyék el a közalkalmazotti státuszt a tudományos kutatóktól

Bazsó Bálint 2020-10-29 15:41:49
A párt szerint a kormány a szakképzési és a kulturális szféra után újabb területen készül a kormányzat létszámleépítésekre.

Miután korábban még a kérdésfelvetést is abszurdnak és hisztériakeltésnek minősítette a kormány, most benyújtották azt a törvényjavaslatot, ami az akadémiai kutatók közalkalmazotti státuszát is elvenné. A szakképzési és a kulturális szféra után újabb területen készül a kormányzat létszámleépítésekre. Az LMP szerint nem státusz-megszüntetésekre és elbocsátásokra, hanem azonnali és érdemi, anyagi és erkölcsi megbecsülésre van szükség.

"Az úgynevezett Palkovics-terv keretében már így is méltatlan támadások áldozatává vált az akadémiai kutatóhálózat, a mostani törvényjavaslattal pedig új frontot nyit a kormány a tudományos élet elleni háborújában. Pontosan tudjuk előre, hogy a törvényjavaslat vitájában a kormánypártok azt fogják képviselni, hogy a közalkalmazotti státusz megszüntetése béremelést jelent, de valójában egyáltalán nincs szó erről: hiszen ez sem a szakképzésben dolgozók, sem a kulturális dolgozók esetében nem történt meg."

Mint írják: az LMP a közalkalmazotti státusz kiemelt védelméről szóló határozati javaslatot nyújtott be,  "mert meggyőződésünk, hogy ezt a 200 éves magyar vívmányt meg kell védeni a kormánnyal szemben: az állam így is a legrosszabb munkáltató és a státuszt jelentő védettség leépítése csak rontani fog ezen".

Szólj hozzá!

Kósa Roland: meghosszabbítják a strandszezont az Aranypart II.-n

Szeptemberben további három hétvégén marad a nyári kiszolgálás a győri szabadstrandon, ahol az elmúlt két évben több fejlesztést is elvégeztek.

Új igazgatóját keresi a Győri Levéltár – szeptember végéig lehet jelentkezni

A jelenlegi direktor öt éves szerződése után, az új vezető is ennyi időre kap majd bizalmat.

Nem ért széksértést a Fidesz-frakciónál Hajtó Péter, Pintér Bencének címzett “Te nagyon szerencsétlen!” beszólása 

A személyeskedéstől hemzsegő vita végén a független képviselő megtarthatta bizottsági pozícióit.

Terepen a jó világítás nem extra, hanem a biztonság része

A terepjáró képességeit többnyire a hajtással, a hasmagassággal, a futóművel vagy éppen az abroncsokkal szokás összekapcsolni, pedig sötétedés után egy egészen más felszerelés kerül előtérbe.

Megszavazta a győri közgyűlés az óvodai közétkeztetés módosított egységárait 

Az elhúzódó közbeszerzési folyamatok mellett is biztosított a közétkeztetés.

Azbeszt-ügy: folytatódnak a szerpentinit-vizsgálatok Győrben, újabb érintett magáningatlant egyelőre nem találtak

Miközben az Útkezelő már a teljes aszfaltréteget vizsgálja, a város továbbra is az azbesztmentesítés országos szabályaira és a 3 milliárd forintos állami alap részleteire vár.

Győri horror: arra kényszerítette párját egy férfi, hogy ássa meg a saját sírját

A 49 éves vádlott brutálisan bántalmazta a nőt, a házkutatás során fegyvereket is találtak nála – akár tizenkét év börtönt is kaphat.

Hogyan előzzük meg a mentális kiégést a mai világban?

A modern világban gyakoriak a növekvő elvárások és a stresszes környezet, amelyek sok embert kimerítenek.

Rendkívüli közgyűlés Győrben: elakadt az iskolai közétkeztetés közbeszerzése – fontos döntéseket kell meghozni a képviselőknek

Az óvodai étkeztetésről már ma dönthet a testület, az iskolák esetében azonban a jogorvoslati eljárások miatt akár hónapokat is csúszhat a szerződéskötés.

Kiírták a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői pályázatát

Szeptember 25-ig várják a jelentkezéseket.

5 jel, hogy a vállalkozásod kinőtte a régi működési rutint

Vannak pillanatok, amikor egyértelművé válik, hogy a régi módszerek már nem tartanak lépést a vállalkozásod növekedésével.

Távozott a Vas Népe, a Kisalföld, és a KEMMA összevont divízió főszerkesztője

A továbbiakban Pásztor Zoltán megbízott főszerkesztőként irányítja a szakmai munkát.

A lakás komfortja sokszor egyetlen rossz döntésen múlik

Egy otthon kényelmét könnyű természetesnek venni egészen addig, amíg valami nem működik úgy, ahogy kellene.

Felolvasólánccal és ingyen elvihető könyvekkel ünneplik az Olvasás Világnapját Győrben

Szeptember 8-án a Honvéd Ligetben várja programokkal a győrieket a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér.

Locsolással kezelték a felbontott azbesztes zúzalékot Bükön

Megkaptuk a 25 tonna szennyezett kőzet felszedésének protokollját.

Női seriff lesz a városban: megválasztotta az Országgyűlés Unger Annát a vagyonvisszaszerzési hivatal élére

137 képviselő támogatta az NVVH új elnökét - a hivatal szeptember 1-jén kezdi meg működését.

Ismét nem működik a röntgengép Sárváron 

Celldömölkre kell utazniuk a betegeknek.

Az önálló varrógépkezelés művészete: tanfolyamok, amik segíthetnek

Sokan álmodoztak már arról, milyen lenne önállóan kezelni a varrógépet és saját ruhadarabokat alkotni.