LMP: A kormány járatsűrítést írt elő, de elvonta az ehhez szükséges forrásokat 

Pintér Bence 2020-11-11 10:57:04
Ungár Péter szerint most kiderülhet, hogy Hende Csaba a szombathelyeieket képviseli, vagy csak a Fidesz helytartója.

Ungár Péter, a Vas megyei LMP országgűlési képviselőjének közleményét teljes terjedelmében, változtatás nélkül közöljük:

„Miközben a kormány a múlt héten arra kötelezte az önkormányzatokat, hogy növeljék a tömegközlekedési járatok számát, addig postafordulatával arról értesítette a szombathelyi városvezetést, hogy a vírushelyzet miatt elvonja a közösségi közlekedésre fordítható költségvetési támogatásokat, ezzel újabb huszonhatmillió forintos lyukat ütve a költségvetésen.

Az pedig már a pofátlanság csúcsa, hogy az elvonást azzal indokolják, hogy a közösségi közlekedés finanszírozására rendelkezésre áll az iparűzési adó bevétel, amit ugye Parragh László »ötlete« nyomán szintén most tervez elvonni a kormány. A helyzet teljesen egyértelmű: a kormány célja, minél durvább bosszút állni az önkormányzati választáson elszenvedett vereségért. Csakhogy a kormány ezekkel a lépésekkel végső soron nem a városvezetésnek, hanem az itt élő embereknek árt. 

Ebben a helyzetben végre kiderülhet, hogy Hende Csaba az itt élő emberek érdekeit képviseli az országgyűlésben, vagy csupán a Fidesz helytartója: ha az előbbi, akkor itt az ideje, hogy felszólaljon a város érdekében és tegyen valamit a minden racionalitást nélkülöző elvonások ellen.”

Ungár Péter résztulajdonosa az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságnak.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.