LMP: a Hell csoport tatai szállodája nem szolgálná a város érdekeit

Vágvölgyi Bálint 2020-06-02 12:07:00
Közvetlenül az Öreg-tó partján építenék fel.

Nem szolgálná a város és lakóinak érdekeit a Hell Energy csoport ötcsillagos szállodája, melyet közvetlenül az Öreg-tó partján építenének fel - mondta a beruházás ellen tiltakozó sajtótájékoztatóján Tatán kedden az LMP társelnöke.

Kendernay János szerint az építkezés fakivágásokkal járna, a szálloda mellé tervezett strand akadályozná a tó körüljárhatóságát. A hotelhez vezető utat Natura 2000-es és a Ramsari egyezmény által védett területen építenék meg - bírált. "Ezt ugyan a beruházó cáfolja, de pontosan tudjuk, hogy egy ekkora beruházás nem valósítható meg természetkárosítás nélkül" - jelentette ki a politikus, aki reményét fejezte ki, hogy az önkormányzat nem járul hozzá az ökológiai károkozással járó építkezéshez.

Fakli István, az LMP Komárom-Esztergom megyei elnöke elmondta, a Hell Energy csoport tagja, az Avalon Center Kft. egy hete jelentette be, hogy a tatai Öreg-tó déli partján építene ötcsillagos, 120 szobás szállodát 24 milliárd forintos beruházással. A beruházás ellenzői közösségi oldalt alakítottak, melyhez rövid idő alatt nyolcezernél több tag csatlakozott - hívta fel Michl József tatai polgármester és Bencsik János országgyűlési képviselő figyelmét.

Fakli István az MTI-nek elmondta, az országgyűlési képviselő közösségi oldalán megjelent állásfoglalás szerint az örökségvédelmi és természetvédelmi előírások miatt nem valószínű, hogy az épülettömb a tervezett kiterjedtséggel és homlokzati magassággal megvalósulhat az Öreg-tó partján.

A beruházás egy héttel ezelőtti bejelentésekor az Avalon Kft. kiemelte, hogy a beruházást ellenzők állításával szemben az Öreg-tó partja a hotel átadása után is körbejárható marad és a szálloda legmagasabb pontja 19 méter alatt marad, ezért semmilyen nézőpontból nem takarja ki az Eötvös Gimnázium történelmi épületét.

A létesítmény a tervek szerint 100 új munkahelyet teremt és évente 100 millió forint adóbevételhez juttatja az önkormányzatot. A beruházáshoz kapcsolódva az Avalon vállalta, hogy felújítja az önkormányzati területen lévő játszóteret és az erdei tornapályát, valamint kommunális helyiségekkel szereli fel a közelben lévő szabadstrandot. A szálloda nyilvános éttermét a műemlékként nyilvántartott, egykori lóistállóból alakítják ki, a parkolást mélygarázzsal oldják meg.

Michl József polgármester (Fidesz-KDNP) a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón kijelentette, Tata a beruházás engedélyezéséhez szigorú környezetvédelmi és műemléki feltételeket támaszt. A képviselő-testületnek a hatástanulmányok megszületése és lakossági fórum után kell dönteni a szabályozási terv módosításáról, mely lehetővé teszi a szálloda megépítését.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.