Levélben búcsúzott kollégáitól a győri kórház leköszönő főigazgatója

Papp László Tamás 2020-12-21 08:35:00
Tamás László János több, mint negyven éve dolgozik orvosként, és 2010 óta volt az intézmény vezetője.

Hétvégén írtunk róla, hogy 2021. január 1-i hatállyal távozik a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgatója.

Leváltották a győri kórház igazgatóját

Kórházigazgatókat nevezett ki pénteken Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. A klinikai központok, budapesti centrumkórházak és megyei kórházak vezetőinek megbízatása 2021. január elsejétől lesz hatályos. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-hez eljuttatott közleményében idézte a minisztert, aki a kinevezések átadása előtti beszédében hangsúlyozta: az egészségügyet minden részletében átszervezik, ami érinti az Emmit is.

Tamás László János munkatársaihoz írt, a kórház honlapjára feltett elköszönő üzenetét alább közöljük:

„Őszinte  öröm  volt  számomra több mint  négy  évtizedig  az  ország  egyik  meghatározó regionális  centrumában,  a  győri  Petz  Kórházban  orvosként,  érsebészként  dolgozni,  a betegeket  szolgálni. Külön  örömöt okozott,  hogy  két  és  fél  évtizeden át a  menedzsment tagjaként, s 10 és fél éven át főigazgató főorvosként szolgálni a kórházat. Csaknem  százezer érbeteg  gyógyításában  vettem  részt, tizenháromezer  műtétet  végeztem, részt  vettem  a  szakma – az érsebészet – ellátási palettába  történő  beillesztésében,  majd jelentős  fejlesztésében  Győrben. Az  érbetegellátás egy  stabil  bástyáját építettük  fel és működtetjük a Petz Kórházban” – fogalmaz a távozó főigazgató.

„Az intézmény vezetőjeként volt szerencsém egy 36 szakterületen egyaránt kimagasló szakmai szintet nyújtó kórházat irányítani. Rendkívüli szaktudású, elkötelezett orvosok, szakdolgozók és ellátók vettek körül. Európai és világhírű, elismert kollégák öregbítik oktató és tudományos tevékenységükkel a Petz „iskola” hírnevét. Munkatársaimmal   és   vezetőtársaimmal összefogással, szakértelemmel  és   bizonyos lemondással öt  éve  az  egyik  legstabilabb gazdasági  működésű  intézményét  adjuk az ellátórendszernek. Egy folyamatosan és progresszíven fejlődő, innovatív szemléletű és széles kapcsolatokat ápoló kórházát az országnak” – tette hozzá.

„Bár nem  jó  szívvel,  mégis  nyugodt és  tiszta lelkiismerettel búcsúzom  egy  szakmailag kiemelkedő  és  pénzügyileg  beton  szilárdságú,  a rendkívüli járványhelyzetben  is  példásan magas szintű és biztonságos ellátást nyújtó intézmény éléről. Köszönet. Mindenkinek,  aki  támogatott  és   részt  vett  velem  a  közös  munkában, munkatársaimnak  és  külső  partnereimnek  egyaránt.  Megtiszteltetés  volt nagyhírű elődeim munkáját tovább vinni. Őszintén remélem, hogy nem csupán bennem hagyott kitörölhetetlen lenyomatot a negyven év. Talán én is hozzájárulhattam az intézmény permanens sikeréhez” – zárul a levél.

Szólj hozzá!

Borsi Róbert és a színházfelújítás

Politikai monodráma két felvonásban. 

Az Oroszlánnyal kezdi a szezont a Falco

A Körmend a Péccsel nyitja a bajnokságot.

A MÁV-val egyeztetett Pintér Bence

Előremutató fejlesztések jönnek a győri busz - és vasúti közlekedésben.  

“Ha meghalok nem szeretném, hogy migránsok tapossanak a síromon!”

Erősre sikeredett 10 percet tolt le Őriszentpéteren a Fidesz Vas 03-as választókerületi alelnöke a Tisza fórumán.

A Republikon Intézet szerint a Tisza stabilan őrzi előnyét

5 százalékponttal vezet a Tisza a Fidesz-KDNP előtt.

Megint elmarad a Balaton-átúszás

Idén már másodszor halasztanak a szervezők. 

Merlot a 2025-ös Savaria Karnevál legjobb bora

A villányi Agancsos Pincészeté az elismerés.

Elhunyt Kathi Béla erőemelő, testépítő

A 46 éves sportoló kerékpárbalesetet szenvedett.

Több helyen engedik be a szurkolókat a ma esti ETO meccsre, nem lesz gond a bejutásnál

A rendezők megnyitják az ETO Park Hotel felőli bejáratot is.

Győr ad otthont az Ülőröplabda Európa-bajnokságnak  

A magyar válogatottak számára eddig felemásan alakult a torna.

A KSH szerint tovább fogy a magyar népesség

Évről-évre egyre kevesebben leszünk. 

Több, mint 4 millió forint kárt okozott egy férfi Győrben, aki autókat tört fel 

Kalapáccsal törte be a szélvédőket, összesen 27 alkalommal.