Legyőzték a Vasast az Aligátorok

Farkas Bazsi 2019-03-17 12:54:00

Fél perc sem telt el a mérkőzésből Ekler Bendegúz emberelőnyből szerzett góljával szerzett vezetést az AVUS. Az angyalföldiek hiába próbálkoztak, a vasiak jól védekeztek és Horváth Alex is remekül védett. Aztán Garancsy egy újabb emberelőnyös helyzetből kettőre növelte a vasiak előnyét. Felváltva estek a gólok, az első negyed 3-2-es vendégvezetéssel zárult. A második negyed hazai találattal indult, majd a másik oldalonn Takács János ismét emberelőnyös szituációból kétgólosra (2-4) növelte a vendégek előnyét. A Vasas azonban nem adta fel, így a félidőben 4-3-ra vezettek az aligátorok. A harmadik negyed elején kiegyenlítettek a hazaiak. Fej-fej mellett haladt a két gárda, mindkét csapat remekül védekezett, elöl viszont sok volt a pontatlanság. A minden eldöntő negyedik negyed 5-5-ről indult. Az angyalföldiek a mérkőzés során először átvették a vezetést, ám az AVUS nem hagyta magát, három perccel a lefújás előtt Kiss Csaba egyenlített (6-6). Egy perc elteltével Basara is betalált, majd újabb egy perc játékot követően Irmes gólja eldöntötte a három pont sorsát (6-8) - számol be a csapat hivtalos weblapja. 


A szombathelyiek elsősorban kiváló védekezésüknek és kapusteljesítményüknek köszönhetően nyertek.


Matajsz Márk, az AVUS edzője: – Különösen a csapatvédekezéssel és a kapusteljesítménnyel vagyok elégedett. Rengeteget blokkoltunk, sok labdát szereztünk. A végére kicsit elfáradtunk, ezért a támadásokhoz lassan értünk fel, nem voltunk olyan veszélyesek. Egy jó Vasast sikerült legyőznünk.

Vasas-Plaket–AVUS 6-8 (2-3, 1-1, 2-1, 1-3). – Budapest, Komjádi Uszoda, 150 néző, OB I-es alsóházi vízilabda-mérkőzés, vezette: Marnitz, Tóth I.
Vasas: Jónás – Miklós, Sélley 1, Hegedűs 1, VOGEL 2, Takács B., Halek 1. Csere: Bencz 1, Szabó B., Simon, Hóna, Major. Edző: Bóbis Máté.
AVUS: HORVÁTH A. – Irmes 1, Polovic 1, Ekler B. 1, KISS CS. 1, Takács J., GARANCSY 2. Csere: Takács K., Baj, BASARA 1, Juhász M., Hajmási, Kurucz. Edző: Matajsz Márk.

Szólj hozzá!

Ágh Péter tényleg nem fogta fel, hogy a TISZA számára ő nem parlamenti képviselő

A fideszes politikus egyeztetésre hívta Strompová Viktóriát.

A nagykölkedi gumi-ügyben érintett V.Németh Zsoltot javasolja a Fidesz a parlament Élőkörnyezetért Felelős Bizottság elnökének

Furcsa lenne, ha gumihegyhez kapcsolódó korrupció ellen harcoló TISZA jóváhagyná a kinevezését.

A legdrágább döntés az, ha nem döntünk: a magára hagyott erdők ára végül tonnákban és milliókban mérhető

Egy friss kutatás szerint a tétlenség nem természetes regenerációt, hanem romló állapotot és nagyobb veszteséget okoz.

Minimálisan nőtt a hazai gazdaság az első negyedévben - megjöttek a friss KSH adatok

A szolgáltatások húzták a magyar GDP-t, az ipar is segített, de a kilátások továbbra sem egyértelműen rózsásak.

Bezárta és bántalmazta apját egy kemenesaljai férfi - vádat emeltek ellene

A Sárvári Járási Ügyészség személyi szabadság megsértése és könnyű testi sértés miatt indított eljárást.

Indul a szezon, startol a Radó Matiné  – zene, kézilabda és chill hangulat a szigeten

Május elején bulival, meccsnézéssel és street fooddal rajtol Győr egyik leglazább programsorozata.

A Kaposvár csap össze a Falcóval az elődöntőben

Szombaton az Arena Savariában játszák a csapatok az első meccset.

Előkerült Vámos Zoltán!

Úgy néz ki, hogy két és fél héttel a választási veresége csupán búcsúzni jött a főispán.

Jövő héten fut Szombathely!

Szombaton rendezik meg a mára már hagyományosság vált futóversenyt.

Nyolcéves autóbusz szerződés kiírására készül Győr

Hosszabb távra tervezne a tömegközlekedéssel a város, de átmeneti időszak szinte biztosan lesz.

A kárpit megfelelő tisztítása

Az otthoni rend fenntartása sokak számára a porszívózásban, portörlésben és időnkénti felmosásban merül ki, ám vannak felületek, amelyek ennél jóval összetettebb figyelmet igényelnek.

Kitakarították és kifestették a győri vasúti aluljárót

Kósa Roland szerint apró lépés, de elindult a vasútállomás környezetének rendbetétele.

Pintér Bence megerősítette, hogy délelőtt civil ruhás rendőrnyomozók jelentek meg a Győr Projekt Kft.-nél - új szintre lépett a győri ügyek feltárása

A polgármester szerint már nem csak gyanú, hanem konkrét nyomozati lépések is történnek a Győr-Szol és más önkormányzati cégek ügyében.

A kommentek csak úgy jönnek-mennek Fekete Dávid közösségi oldalán 

A valóság ritka vendég a politikus online felületein.