Kövér László elutasította Ungár Péter a Mazsihisz prémiumáról szóló kérdését

ugytudjuk.hu 2020-06-03 20:00:00
Nem kapott választ a 93 millió forintos prémiummal kapcsolatos kérdésére az LMP-s politikus.

A Dohány utcai zsinagóga idegenforgalmáért felelős Gari Kft. forgalom után járó jutalékának hihetetlenül magas összege nagy vihart kavart. A Gari Kft.-t a Mazsihisz-szel, vagyis a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségével kötött szerződés szerint 93 millió forintnyi prémium illeti meg. Ezen azért háborodtak fel sokan, mert a Mazsihisz a járványhelyzet miatt jelentős, 20-40 százalékkal csökkentette a dolgozóinak járó bért. Az ügy miatt a Mazsihiszen belül is vitákat váltott ki, valamint a szervezet jogásza is lemondott.

Ezért Ungár Péter,  Vas megyei LMP országgyűlési képviselője arról kérdezte az EMMI-t vezető Kásler Miklóst hogy, „megengedhető-e, hogy a Mazsihisz ekkora összegű prémiummal járó szerződést kössön, ha közben saját alkalmazottait emiatt nem tudja kifizetni”.

Ungár írásbeli kérdését azonban Kövér László, az Országgyűlés elnöke visszautasította. Kövér ezt az Alaptörvénnyel indokolta, ami szerint az állam és egyházak külön működnek, a vallási közösségek pedig önálló szervezetnek számítanak. Az egyházi törvény alapján pedig a Mazsihisz is természetes személyekből álló, önkormányzattal rendelkező autonóm szervezet, a jogviták elbírálásában pedig az államnak nincs jogköre. A házelnök arra is felhívta Ungár figyelmét, hogy az Alaptörvény szerint a kormányhoz, és a kormánytagokhoz a feladatkörükbe tartozó ügyben teheti fel kérdéseit.
 
Ungár Péter a Magyar Hangnak még annyit mondott, hogy az EMMI alá tartozik az egyházügyi államtitkárság, ezért őket kereste meg kérdésével.

Forrás: Magyar Hang

Szólj hozzá!

Visszahívják Bebes Istvánt a düsseldorfi főkonzulátus éléről 

Úgy néz ki, hogy alig egy év után véget ér a volt körmendi polgármester diplomata karrierje.

Hogyan válassz otthoni autótöltőt?

Az elektromos autók terjedésével egyre többen keresnek megbízható otthoni töltési megoldást.

Szegeden mondják majd ki a Czeglédy-ügy másodfokú ítéletét

Az főügyészség minimum 15 évre súlyosbítaná a politikus büntetését.

Fénybe borultak Győr folyói: ismét több ezren követték a Lampionos Hajós Felvonulást

A régi hagyományt újraélesztő rendezvény idén is látványos esti programmal várta a győrieket - az önkormányzat félmillió forintos támogatással segítette a megvalósítását.

Július 31-vel szűnik meg Kántás Zoltán Sárvári Gyógyfürdővel kötött ügyvezetői munkaszerződése

Az ügyvezetői feladatokat 3 hónapig Zelles Zsolt stratégiai igazgató látja el.

Miniszteri látogatás Szombathelyen - Az év végére megoldódhat az Oladi Plató azbeszt-helyzete

Lőrincz Viktória meghallgatta a szombathelyi városvezetés tanácsait.

Művelődési házaktól közösségi hubokig – Mit olvashatunk ki a TISZA programjaiból? 3. rész

A közművelődésről szóló cikksorozat harmadik része azt vizsgálja, hogyan lehetne a TISZA programjaiban szereplő kulturális, önkormányzati, civil és közösségi célokból valódi közművelődési szakpolitikát építeni.

Mind a 7 sárvári önkormányzati képviselőjelöltet nyilvántartásba vették

Augusztus 30-án időközi választást rendeznek a városban.

Májusban is tovább nőttek a bérek, az elemzők szerint idén akár 10 százalékos emelkedés is jöhet

A reálkeresetek is jelentősen emelkedtek, ami tovább erősítheti a lakossági fogyasztást.

Lezárás a Révai utcában és új funkció a Parkolás Győr appban – ezekre figyeljenek az autósok

Aszfaltjavítás miatt több napra változik a forgalmi rend a belvárosban, miközben már a Dunakapu téri mélygarázs telítettsége is követhető mobiltelefonról.

Szakács István: Az ügyészség ejtette ellenem a vádat!

A Fővárosi Főügyészség megvizsgálta a nyomozás iratait és a gyanúsítás elleni panasznak helyt adott, míg a kutatás, lefoglalás és motozás elleni panaszt elutasította.

Főszerepben a bor és a vizek - íme a legjobb hétvégi győri programok

Fröccsnapok, lampionos hajós felvonulás, jet-ski vb, miegymás. 

Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki pénteken délután a nyugati országrészben

A zivatarrendszert a Dunántúlon és az Alföld nyugati részén nagyobb területen viharos, óránkénti 60-90 kilométeres széllökések, két centiméternél nagyobb jég és intenzív csapadék kísérheti.

Rekordlétszámú mezőnnyel rajtol a Jet-Ski Európa-bajnokság és Junior Világbajnokság Győrben és Győrzámolyon

Huszonnyolc országból érkeztek versenyzők, a hétvégén látványos futamok és színes kísérőprogramok várják az érdeklődőket.

A kormány elrendelte a szennyezett zúzott kő eltávolítását Szombathelyen

A kormány a leginkább szennyezett területen, a szombathelyi Oladi plató városrészben elrendelte az érintett útszakaszokon az azbeszttel szennyezett zúzott kő eltávolítását - jelentette be Szondi Vanda kormányszóvivő csütörtökön Budapesten.

A Duna két arca a győri régióban: 72 éve pusztító árvíz, ma rekordközeli alacsony vízállás

Míg 1954-ben a folyó elöntötte a Szigetközt és Révfalut, idén a rendkívüli alacsony vízszint okoz aggodalmat.