Kórtünet volt a lengyel piac

Csaknem negyven éve már, hogy feltünedeztek a magyar nagyvárosokban a piacok mellett, többnyire félre eső helyeken, az első lengyel árusok. Sportcipők, női alsóneműk, szerszámkészletek lepték el a járdákat és nem kellett várni sokáig a vevőkre sem.

 

Szombathelyen a nyolcvanas évek közepén futott fel a lengyel piac, a rendőrség a kezdeti zaklatások – elzavarták őket – után békén hagyta őket. Részben a méltatlankodó vevők, részben a rendszer folyamatos gyengülése miatt. De miért vágtak neki Európának az északiak?  Lech Walesa Szolidaritás mozgalmának letörése után, a Jaruzelski tábornok nevével fémjelzett katonai diktatúra bevezetésével százezrek indultak útnak. Kenyér még csak-csak, de hús már évek óta nem volt a boltokban.

 

Volt viszont ruhanemű, háztartási cikk néha meglepően jó minőségben. A diktatúra azoknak, akik csak kereskedni mentek és nem politizáltak, lehetővé tette a visszautazást. Így családok tízezrei élhették túl az ínséges időket. Nincs rá hivatalosan dokumentum, de nem is lehetetlen, hogy a diktatúra még ösztönözte is a seftelőket, így is enyhítve a belső ellátási gondokon. Így sok lengyel hamar rájött: megalapozhatja jövőjét és még jól is lakhat.   

 

 

Székesfehérvár, Budapest, Veszprém, Miskolc mellett bázisukká lett Szombathely. Már csak azért is, mert útban a Tarvisio-i bőrpiac felé, nálunk tesztelték a „tűzálló" dzsekiket. Ami nagyon ment, abból többet vittek a sokkal jobban fizető osztrák piacra, ami meg nem, azt előbb-utóbb elsütötték-koptatták a Bercsényin. Ironikus, hogy a vevők között számos osztrák is feltűnt, ők persze nem rollerre, hanem antik tárgyakra vadásztak. A mostani Bercsényi utcai általános iskola kerítése előtt vert tanyát a lengyelek első hulláma.

 

Kis-és nagypolszkikkal, kisbuszokkal érkeztek, eleinte sokan még vonattal is. A korán nyitó zöldséges piac látogatói valósággal beléjük botlottak. Akkori mércével nagy volt a kínálat és alkudni is lehetett. Ez nagyon új volt a rögzített áras, szocialista kereskedelemhez képest. Mondhatni, megjelentek a szabadpiac első csírái, így a politikamentes polákok nagyon is lazítottak a merev tervgazdálkodáson.

 

István már akkori is piacolt, jól emlékszik a kezdetekre: - Azok mindent árultak. Elektromos bojler szikragyújtót, nikkel szamovárt, női bugyit, zoknikat, szoknyákat, sportcipőket, karos lámpákat, tévé képcsöveket, szovjet rádiókat, telefonokat – akkor még 10 évet kellet várni vonalra - gyertya tartókat, forralókat. Lényegében bolhapiac volt az, de jól jött a népnek. Itthon ugyan sok mindent lehetett kapni, de drágán. A lengyelek viszont a magyar árak harmadáért adtak sok mindent és nem is rossz minőségben! Egy ismerősöm például még a gyufát is náluk vette meg.

 

 

Gyula is piacozott, akkor tizenéves volt: – Szép szőke, nagymellű lányokra emlékszem, nem csináltak ügyet abból, ha valaki tetszett nekik. Több házasság köttetett, de fordítva is: keltek el helyi lányok is. Az első hullámban érkezők nagyon csórók voltak, ha eladtak valamit, rohantak a csarnokba és össze-vissza vásároltak: zsemlét, paprikát, lángost, tejet, de főleg sült húst. Szabályosan falták. Italt nem nagyon vettek, azt mondták, az náluk is van. Hogy hol laktak? Annyit tudok, hogy a Kinizsi utcában béreltek pincéket és abban húzták meg magukat.

 

Nyáron meg csöveztek. Kocsiban, buszban, vagy a parkokban aludtak. Szerintem a lengyel piacok, mondták ezeket KGST-piacoknak is, hézagpótlók voltak. A multik még nem voltak jelen, a kisboltok választéka pedig szűk volt és drága. A növekvő keresletet nem is bírták. Központi direktívák alapján osztották el az árukészletet, a fix ár pedig lehetetlenné tette a minőségi versenyt. A lengyelek voltak az elsők, akik megszagoltatták velünk a szabadpiacot - mondta nevetve Gyula.  

 

Utólag nézve az is érdekes és tanulságos, hogy az éveken át működő jelenségről alig maradt fenn kép-és hanganyag. Ennek oka lehet a rejtett szégyen, az, hogy a szocializmusban áruhiány van. Ez tabutémának számított. A sajtó se foglakozott a jelenséggel, vagy ha igen, a szidalmak és bírálatok szintjén, ami egy idő után lengyelellenes hangulatot keltett. „Dologtalanok, lázítók, összeférhetetlenek, sztrájkolók"- röpködtek a jelzők. Kádáréknak, de az egész keleti tömbnek jó oka volt a lengyeleket besározni, hiszen ott milliók léptek fel nyíltan a kommunista uralom ellen. Ez pedig veszélyeztette a szovjet birodalmat. Ugyanakkor eltűrték a kereskedést, mert nem tudtak mit kezdeni vele. Végül még jól is jött a dolog, mert Patyomkin-módra elfedte a hiánygazdaságot.  

 

 

- A magyarok mindig is fogékonyak voltak az ilyen-olyan propagandára, így a lengyelellenesre is - ezt már F. Géza fejtegette. A nyugdíjas férfi egykor diplomataként szolgált Varsóban. – Lusta nép, zavarkeltő, ezt mantrázták és volt egy pont, amikor a „Polak, Wegier dva bratanki", vagyis a lengyel-magyar két jó barát, együtt issza meg a borát elve is megsemmisülni látszott. Még jó, hogy a lengyelek megértőbbek voltak. De máig rávetül a negyven évvel ezelőtti propaganda árnyéka a két nép barátságára.

 

Szerencsére a többség azért átlátott a szitán, nekik a lengyel piac csak jót hozott: sokféle árut olcsón és tűrhető minőségben. Persze, a lengyelek nem büszkék erre a korszakra, náluk is voltak olyan hangok, hogy „mi vagyunk Európa házalói". De ha hetek után sem tudsz a gyerekeidnek rendes ételt, pláne húst adni, hát az felülírja a büszkeséget- mondta el az egykori diplomata.

 

Szombathelyen a lengyel piac idővel – ez már a 80-as évek második fele – beköltözött a ma is használatos nem fedett eladótérre. A rendszerváltás után alapjaiban változott a helyzet, a multik megjelenése visszaszorította a lengyel piacot, egyre kisebb volt rajta a haszon. A kínaiak színre lépése pedig maga volt a tőrdöfés. Az utolsó északi kereskedők 1991-92 környékén adták fel és hagyták el a szombathelyi piacot. Ma már az a ritka, ha egy magyar cégnek sikerül betörnie a lengyel piacra. Amely az eltelt évtizedekben a kontinens egyik legfejlettebb szektorává vált, így az egykori kórtünetből sikertörténet sarjadt.

comments powered by Disqus