Koronavírus-veszély miatt elmarad a lukácsházi böllérverseny

Vágvölgyi Bálint 2020-02-27 11:57:00
Fájó, de felelős döntést kellett hozni.

A Lukácsházi böllérverseny Facebook-oldalán tették közzé a felhívást, hogy idén a koronavírus miatt idén elmarad a rendezvény.

A gyorsan terjedő koronavírus járványra tekintettel településünk számára ugyan fájó, de felelős döntést hoztunk meg: NEM TARTJUK MEG A VII. LUKÁCSHÁZI BÖLLÉRVERSENYT ÉS PINCÉS KEMENCÉS NAPOT.

Nemzetközi gasztronómiai fesztiválunkra idén is több ezer vendéget, helyi és külföldi csapatokat is vártunk. A WHO és a magyar népegészségügyi szerv ajánlásait is figyelembe véve döntöttünk úgy, hogy idén ELMARAD a tömegeket vonzó rendezvényünk, hiszen a koronavírus ellen az eddig ismert egyetlen eszköz a megelőzés. Hiszünk abban, hogy tudatos és felelős döntésünk segít ebben.

Megértésüket köszönjük és találkozunk 2021-ben.

Lukácsházi Pincés Kemencés

Hivatalos Kedves Vendégeink! A gyorsan terjedő koronavírus járvá... nyra tekintettel településünk számára ugyan fájó, de felelős döntést hoztunk meg: NEM TARTJUK MEG A VII. LUKÁCSHÁZI BÖLLÉRVERSENYT ÉS PINCÉS KEMENCÉS NAPOT. Nemzetközi gasztronómiai fesztiválunkra idén is több ezer vendéget, helyi és külföldi csapatokat is vártunk.


Szólj hozzá!

Pődör Zoltán, az SZKKA ügyvezető elnöke szerint az egyetemnek mindig előre fizették a terembérletet, bár most tartozásuk van

Az ELTE és a kézilabda klub viszonya annyira megromlott, hogy a kézisek sportterem, és iroda használatát is felmondta az egyetem.

Ha nem tudod, hogy mit csinálj a hétvégén - mutatjuk az összes győri programot

Ünnepi könyvhét, Mozgás Éjszakája, gólyagyűrűzés, hadijáték, kiváló koncertek, miegymás. 

Elítélték a volt győri rendőrkapitány fiát – a letartóztatott Váczi Attila még a börtönben is lebukott

Hamis fegyverátírás miatt született jogerős ítélet, miközben a korrupciós perben milliárdos megrendelések, luxusautó és bizalmas rendőrségi iratok is előkerültek.

Pár hónap alatt közel 50 millió forinttal nőtt Ágh Péter vagyona

Ingatlanja, autója azonban továbbra sincs a parlamenti képviselőnek.

Kitette az egyetem az SZKKA-t a sportcsarnokból

A kézilabda csapat szerződése június 16-án lejár, új szerződést pedig nem kíván az egyetem kötni. Már a " D" épületben bérelt irodákban sem maradhatnak sokáig.

Bezárt a Győr-Szol ügyfélszolgálata az ETO Parkban

Az ügyintézés ezentúl kizárólag az Orgona utcai és a Jókai utcai irodákban érhető el.

Gólyák, állatbemutatók és családi programok várják a látogatókat Győrszentivánon és Szanyban

Június 12-én és 13-án testközelből ismerkedhetnek meg az érdeklődők a fehér gólyákkal, miközben egész napos programokkal készülnek a szervezők.

Hódot fogtak a szombathelyi Tófürdőn

Áttelepítik a szokatlan strandolót.

Az energiabiztonságra, a migrációra és a klímaváltozásra is hatással lehet az iráni válság

A háború következményei Európáig érhetnek, nemcsak a Közel-Keletet érinti a konfliktus.

Ingyenes lisztérzékenység-szűrés indul a győri gyerekek számára

Megérkeztek a cöliákia-tesztek, a szűrést a hatéves státuszvizsgálatokhoz kapcsolják.

Emelkedhet az Öreg-Duna vízszintje a következő napokban

Fokozott óvatosságra figyelmeztetik a vízparton tartózkodókat és a vízi sportok kedvelőit.

Több mint 50 új parkoló épül a Kígyó utcában Győrben

Egy hónapon belül elkészülhet a fejlesztés, amely a környék parkolási gondjain enyhíthet.

Felszólította a Változást a Városért Egyesület Tóth Juditot, hogy adja vissza listás mandátumát

A körmendi önkormányzati képviselő korábban úgy nyilatkozott, hogy visszaadja képviselői jogosultságait, majd nem történt semmi.

3 év börtönt kapott a férfi, aki megverte Horváth Ákos, szombathelyi színészt

Az elkövető társának 240 óra közérdekű munkát kell teljesítenie.

Jön a 97. Ünnepi Könyvhét és 25. Gyermekkönyvnapok: három napra Győr lesz az olvasás fővárosa 

A könyvbemutatók mellett családi programok és ingyenes vásár is várja az érdeklődőket.

Megöléssel fenyegettek közterület-felügyelőket Szombathelyen

Hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt kell bíróság elé állniuk.

Sztrókot kapott Simon Ádám, a szombathelyi H+ Média egyesület elnöke

A szervezet közleménye szerint a vezető állapota jelenleg stabil.