Koronavírus: Lezárták az Újpesti Jégcsarnokot

ugytudjuk.hu 2020-08-16 15:14:00
Az UTE egyik jégkorongozójának pozitív koronavírus-tesztje miatt lezárták az Újpesti Jégcsarnokot.

"Az egyik felnőtt jégkorongjátékosunk koronavírus-tesztje pozitívnak bizonyult. A további fertőzések elkerülése végett a jégcsarnokunk fertőtlenítő takarítását rendeltük el, és a csarnokot bizonytalan ideig lezárjuk" - áll az UTE közösségi oldalának vasárnapi bejegyzésében.

Hozzátették, az egészségügyi hatóságok rövidesen elkezdik a kontaktszemélyek felkutatását.

Ancsin János szakosztály-igazgató a köztévében elmondta, a magyar szövetség és a Ferencváros illetékeseivel történt egyeztetés után elhalasztják az FTC-Újpest Szuperkupa-mérkőzést, amelyre szeptember 4-én került volna sor.

Hozzátette, az Erste Liga szeptember 11-én kezdődik, de kérvényezni fogja, hogy egy-két héttel halasszák el az első mérkőzéseiket, mert számítása szerint szeptember 3-án, vagy 4-én edzhetnek újra, egy hét alatt viszont nem lehet felkészülni a bajnokságra.

"Az alapozás végén vagyunk, de újra kell majd kezdenünk az egészet" - szögezte le.

Ancsin elmesélte, hogy a szombat reggeli edzésen az egyik játékosuk rosszul érezte magát, ezért elküldték koronavírus-tesztre, vasárnap (ma) reggel pedig értesítette a klubvezetőket, hogy pozitív eredményt közöltek vele.

Az esetet minden hivatalos helyen bejelentették, a jégpálya pedig minimum egy hétig hermetikusan le lesz zárva, senki sem mehet be a létesítménybe. Hétfőn a felnőtt és a junior csapat összes tagját tesztelik, és az illetékesek ismertetik a további teendő

Három fertőzött az UVSE vízilabdacsapatánál

Az UVSE vízilabdacsapatánál a koronavírus-tesztelés során három játékos pozitív mintát produkált.

A klub közösségi oldalának tájékoztatása alapján a játékosok és a szakmai stáb tagjai pénteken estek át a tesztelésen, közülük három eredménye lett pozitív. Hozzátették: a második vizsgálatot szerdán végzik el a SOTE Klinikáján. Az együttes erre az időszakra esedékes edzéseit és edzőtáborát lemondta, a játékosok pedig a karanténban megszokott szárazföldi edzéseket végzik majd el.

Az UVSE legutóbb szerdán, a Magyar Kupa Margitszigeten zajló végjátékában játszott a Szentessel a 9-12. helyért - és szenvedett 10-6-os vereséget -, ám a rendhagyó, többfordulós nyári kupasorozatot nem sikerült befejezni, mert a címvédő FTC-Telekom Waterpolo gárdájánál négy játékos mintája lett pozitív. Ezért szerdán az esti elődöntőket, valamint az MK csütörtöki helyosztóit elhalasztották.

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.