Koronavírus: elhalasztja az Audi a győri dolgozók kínai szolgálati útjait

Pintér Bence 2020-02-01 08:32:00
A most is Kínában dolgozó győri audisok otthonról dolgoznak, a cég folyamatosak kapcsolatban van velük. Az egyetem is felkészült a koronavírusra.

Pénteken írtunk róla, hogy Győr közgyűlése úgy döntött, megsegíti három millió forinttal kínai testvérvárosát, Vuhant, amely a világszerte terjedő koronavírus kiindulásának gócpontja, és jelenleg is karantén alatt van. Vuhan képviselői egyébként többször jártak Győrben az elmúlt évtizedben is: a Napi.hu összefoglalója szerint többek között az egészségügyről is tapasztalatot cseréltek a városok delegációi.

Nem a testvérvárosi kapcsolat azonban az egyetlen kapocs Győr és Kína között, hiszen az Audi dolgozói is szoktak kiküldetésben járni ott, és az egyetemre is érkeznek diákok Kelet-Ázsiából.

Megkerestük az Audit azzal kapcsolatban, hogy vannak-e most kint audisok Kínában, ők mennyire vannak veszélyben, illetve terveznek-e velük kapcsolatban bármilyen lépéseket.

„Folyamatosan figyelemmel kísérjük a koronavírussal kapcsolatos fejleményeket. Kínában dolgozó munkatársainkkal állandó kapcsolatban vagyunk. Ők jelenleg home office-ban dolgoznak, természetesen minden segítséget megadunk számunkra. A győri kollégák Kínába tervezett szolgálati útjait eltoltuk” – írták.

Az egyetem is felkészült a koronavírusra

A vírus terjedése nyomán több magyar egyetem is közleményt adott ki, és így járt el a győri Széchenyi Egyetem is, ahol csak tavaly 300 külföldi diák kezdte meg a tanulmányait, és érkeztek Győrbe az egyetemre hallgatók Kínából is.

Az egyetem a honlapján azt írja:

„a Széchenyi István Egyetem Nemzetközi Programok Központja és az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Külügyi Bizottsága folyamatos kapcsolatot tart a kelet-ázsiai hallgatókkal. Az ügy kezelésében egyetemünk a fenntartó, az illetékes intézmények és a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlásainak megfelelően jár el.”

Hozzátették: a vírus terjedése ellen az oltóanyag kidolgozásáig gyakori kézmosással, a higiénés szabályok betartásával tudunk védekezni. A Széchenyi István Egyetem ezzel kapcsolatban is megtette a szükséges intézkedéseket: speciális kézfertőtlenítő szereket szerzett be és helyez ki az intézmény területén található mosdókba. Emellett linkelték az egészségügyi világszervezet, a WHO ajánlásait a vírus ellen.

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.