Körkép - Ilyen intézkedéseket hoztak más magyarországi városokban

Nagy Donát 2020-03-19 21:49:00
Tartós élelmiszerekkel és ebédkiszállítással is segítik a különösen veszélyeztetett idős rászorulókat a vidéki nagyvárosokban a koronavírus-járvány miatt meghirdetett veszélyhelyzet idején.

A debreceni karitatív testület folyamatosan látogatja a segítséget kérő időseket és rászorulókat. Az önkéntesek tartósélelmiszer-csomagot visznek a rászorulóknak, akik egy debreceni vállalkozó jóvoltából meleg ebédet is kapnak - közölte az önkormányzat sajtószolgálata szerdán az MTI-vel.

Eger polgármestere, Mirkóczki Ádám (Egységben a Városért Egyesület) szerdai sajtótájékoztatóján három, ingyenesen hívható zöldszám elindítását jelentette be. Ezen nem orvosok várják a kérdéseket, hanem a veszélyhelyzet esetén felmerülő ügyek intézését segítő szakemberek.

Közölte: az önkormányzat hatmillió forintos keretet különített el, amelyből 1200 tartósélelmiszer-csomagot állítanak össze. Ezeket egy esetleges krízishelyzet esetén a 70 évnél idősebb egriek között osztják majd szét. Szólt arról is, hogy az Egységben a Városért Egyesület adományszámlát hoz létre, erre várják a vállalkozások, intézmények, magánszemélyek felajánlásait.

Eger polgármestere bejelentette, a napokban lejáró rendszeres települési támogatásokat 3 hónappal automatikusan meghosszabbítják, ezek ügyében senkinek nem kell felkeresnie a hivatalt. Szólt arról is, csütörtöktől bezár a polgármesteri hivatal adóirodája, csak online ügyintézésre lesz lehetőség.

Mirkóczki Ádám közölte: a Magyar Vöröskereszt megyei szervezetének megkeresését támogatva április 1-jén, 8-án, 15-én és 21-én 10 és 15 óra között a Városháza üvegtermében biztosítanak lehetőség véradásra, azt megelőzően a vöröskereszt munkatársai egyeztetnek időpontot a donorokkal.

A szekszárdi önkormányzat csaknem ötezer, 70 évesnél idősebb helybélinek igyekszik segíteni - mondta Balázs László, az önkormányzat kommunikációs munkatársa. Hozzátette: a hivatal alkalmazottja és egy önkéntes keresi fel azokat az idősek embereket, akik hozzátartozó hiányában nem tudnak bevásárolni, gyógyszereket kiváltani. Ehhez várják nagykorú, egészséges civil segítők jelentkezését.

Szombathelyen az önkormányzat közlése szerint védőfelszereléseket vásároltak az alapellátásban dolgozó háziorvosoknak, gyermekorvosoknak és fogorvosoknak. Szerdán 9 ezer szájmaszkot, 60 kiegészítő fogorvosi védőplexit, 60 vízlepergetős védőruhát és 100 műanyag védőszemüveget kaptak. Az ellátás folyamatos lesz a védőeszközökből - írták.

Dunaújváros önkormányzata megszervezte a 70 évnél idősebbek számára a meleg étel házhoz szállítását. Az ételt egyszer használatos műanyag edényben viszik ki a hét minden napján10:30 és 13:30 óra között. Az igényt a polgármesteri hivatal közigazgatási osztályán kell jelezni, s az igénylés utáni második napon megkezdődik a kiszállítás, az étel és a kiszállítás díja 680 forint naponta.

Korábban más vidéki önkormányzatok is jelezték, hogy különböző intézkedésekkel segítik az időseket. Kecskeméten szerdán elindult a Gondoskodó Szolgálat az egyedül élő idősek segítésére, Kaposváron önkénteseket toboroznak, Debrecenben szerdától telefonos ügyfélközpontot működtetnek, Makón tartós élelmiszereket gyűjtenek, Pécsen és környékén a rászorulók ellátásáról előzetes igényfelmérés és a családsegítő szolgálatok adatbázisa segítségével gondoskodnak.

A Pécsi Tudományegyetem szerdán arra kérte az embereket, hogy az akut felső légúti - azaz lázzal, köhögéssel vagy hirtelen jelentkező légszomjjal járó - tünetekkel a továbbiakban a sürgősségi betegellátó osztály helyett a Koronavírus Ellátó Központot (KEK) keressék fel. (A központot Pécsen a volt Baranya Megyei Kórház "T" és "C" épületében alakították ki, az a Garay utcából nyíló Szendrey Júlia utcából közelíthető meg.)

A pécsi önkormányzat tájékoztatása szerint a helyi hulladékgazdálkodási társaság március 23-tól szünetelteti a lomtalanítást. A pécsi közterületeket kezelő Biokom NKft. pedig a legnagyobb kapacitású belvárosi tömbparkolót, a Centrum parkolót minden parkolóbérlettel rendelkező autós számára megnyitotta.

Mohácson a komp menetrend szerint közlekedik továbbra is, viszont az üzemeltetők azt kérik az átkelőktől, hogy menetjegyváltáskor az erre kijelölt felfestett sáv mögött várakozzanak, egymástól legalább kétméternyi távolságot tartva. A jegyet nem kell átadni a jegykezelőnek, azt a felmutatás után egy gyűjtőedénybe kell dobni. Az éjszakai révhajó-szolgáltatás kizárólag bérlet ellenében vehető igénybe, a révhajó különjárat szolgáltatása pedig szünetel.

A pécsi vízszolgáltató felfüggesztette a mérőórák leolvasását és cseréjét. A Tettye Forrásház Zrt. azt kérte ügyfeleitől, hogy a pontos elszámolás érdekében az aktuális leolvasási időszakban juttassák el vízmérőjük állását e-mailben, online vagy telefonon. Ha egy felhasználási helyről nem érkezik mérőállás, becsült számlát készítenek az elmúlt 12 havi átlagfogyasztás alapján. A szolgáltató korábban vízkorlátozási moratóriumot hirdetett a veszélyhelyzet idejére.

Szólj hozzá!

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.

Új győri híd tervezésén dolgoztak a Széchenyi István Egyetem hallgatói

Negyedik alkalommal rendezte meg Digitális Építőipari Workshopját a győri Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kara. A kétnapos programon a hallgatók vegyes csapatokban gondolták újra a győri Ipar utca folytatásába korábban tervezett Mosoni-Duna-hidat.

Minden hatodik gépjármű állapota kifogásolható egy felmérés szerint

A meghibásodások leggyakoribb oka a szükséges karbantartások elmaradása, valamint az, ha egy gépjármű rossz üzemi körülmények mellett közlekedik.

Nekihajtott a győri kórház sorompójának egy férfi, amivel több mint félmilliós kárt okozott

Rongálással vádolja az ügyészség, az esetet a kórház térfigyelő kamerája is rögzítette.

Most megnézhetjük, honnan kapja a meleget több mint 25 ezer győri lakás

Nyílt napot tart a Győr-Szol a Rozgonyi utcai fűtőerőműben, ahol a látogatók azt is megnézhetik, hogyan kerül geotermikus energia a városi távhőrendszerbe.

Szijjártó Péter szerint egész Magyarországnak siker a szegedi BYD-beruházás

A volt külügyminiszter azt állítja, hogy a kormány által biztosított támogatások nem voltak kirívóak, a vendégmunkásokkal kapcsolatban pedig „durva félreértésről” beszélt. 

Vádat emeltek egy harmincas éveiben járó szombathelyi férfival szemben, aki kiskorúval szexelet

A kiskorú többször próbálta megszakítani a kapocsalatot, de a férfi fenyegette.