Koczka Tibor megjósolta: közleményben kommunikál a szombathelyi Fidesz

ugytudjuk.hu 2019-08-01 16:12:00
A párt szerint az alpolgármesterrel bővült a politikai kalandorok tábora.

Ma délután sajtótájékoztatón jelentette be Koczka Tibor, a város fideszes alpolgármestere, hogy elindul képviselőnek az őszi választásokon. Koczka már akkor mondta, hogy amíg ő kiáll a sajtó elé, és bármiről lehet kérdezni, addig a Fidesz csupán közleményekben kommunikál a választókkal. 

Közleményt kaptunk a Fidesztől.

 

Sajtóközlemény

Sajnálattal vettünk tudomásul, hogy Koczka Tiborral tovább bővült a  szombathelyi politikai kalandorok tábora.

A Fidesz közzétette önkormányzati jelöltjeinek listáját, a  szombathelyi 1-es körzetben a közismerten lokálpatrióta Horváth Gábort  indítja az ezév októberi önkormányzati választáson. Az erről döntő  taggyűlésen egyetlen Fidesz tag sem javasolta, bár erre lehetősége  lett volna, Koczka Tibor indítását, ami pontosan jellemzi az elmúlt öt  éves tevékenységének megítélését.

Ezúton tesszük nyilvánvalóvá, hogy Koczka Tibor képviselő  jelöltségének semmi köze a Fidesz-KDNP pártszövetséghez, ezért azt  javasoljuk, hogy ne használja hivatkozási alapnak azt a politikai  közösséget, amelynek épp ezzel a lépésével fordított végleg hátat.

Molnár Miklós 2019 elején elárulta a szombathelyi embereket és főleg  azokat a választókat, akik a Pro Savaria Egyesületbe fektették a  bizalmukat a 2014-es önkormányzati választáson. Lépésével azoknak a  Nemény András vezette szocialistáknak a cinkosává vált a saját  személyes érdeke és hatalomvágya miatt, akik eladósították és a csőd  szélére sodorták Szombathely városát. Sajnálattal vettük tudomásul,  hogy Koczka Tibor is ennek a politikai ámokfutásnak a része lett és  mentorához, Molnár Miklóshoz hasonlóan elárulta azokat a  szombathelyieket, akik 2014-ben megbíztak benne.

Koczka Tibor egy lépéssel tenne jót Szombathellyel, amennyiben számít  neki a város jövője, ha azonnal érzékeny búcsút intene nem túl sikeres  és nem túl hosszú politikai pályafutásának.

Fidesz MPSZ szombathelyi szervezete

Szólj hozzá!

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.