Kirúgták a Digi Sporttól Szombathy Pált, aki az Index főszerkesztője lesz

Vágvölgyi Bálint 2020-08-23 15:30:00
A sportcsatorna állítólag nem tudta, hogy Szombathy az Indexben is igazgatósági tag.

Szombathy Pál a Digi Sport reggeli műsorának, a Reggeli Startnak volt az arca 10 éven keresztül, most a saját Facebook-oldalán közölte, elbocsátották a a sportcsatornától szerződésszegés miatt.

Mint írja, most itt a búcsú ideje, amit másképp képzelt el, önszántából és békében szeretett volna távozni, a dolgok azonban máshogyan alakultak.

"a DIGI ugyanis elbocsátott, méghozzá szerződésszegés miatt; a kirúgás indoklása szerint nem tájékoztattam a munkáltatót arról, hogy 2017 óta az Index Zrt. igazgatósági tagja vagyok, ami lássuk be, igen abszurd állítás, hiszen mindez bőséggel megjelent akkor a nyilvánosságban, s természetesen engedélyt is kértem digisportos munkahelyi vezetőimtől akkor, három éve egy másik, nem konkurens profilú gazdasági társaságban betöltött tiszteletdíjas tevékenységhez. Én tehát most nem felálltam, hanem eltávolítottak, miután kitört az indexes konfliktus. (ahogyan egyébként már a balhé első napján elköszönt tőlem a pozsonyi Új Szó című napilap is, ahol szintén tíz éven át írtam elemzéseket minden héten)."

Security Check Required

null

A Media1 több biztos forrásból megerősített értesülése szerint Szombathey az Index főszerkesztője lesz, amit eddig senki sem cáfolt.

Szólj hozzá!

Ébredő erő: huszonkét új rezidens kezdte meg munkáját a győri kórházban

A frissen végzett orvosokat háromnapos beillesztő program segíti, a rezidenseket Pintér Bence polgármester a Városházán is köszöntötte.

Közel 110 millió forintból elkészült a Kígyó utcai parkoló Győrben - ötven új férőhelyet alakítottak ki

Az egykori bölcsőde helyén, a beruházás részeként csapadékvíz-kezelő rendszer, közvilágítás és új járdakapcsolatok is létesültek.

Amit Szijjártó Pétertől sosem hallottál volna: egyre több és intenzívebb orosz hibrid művelet történik Európában

Orbán Anita külügyminiszter szerint Magyarország teljes szolidaritásáról biztosítja Németországot, és kész együttműködni az Európát érő fenyegetések elleni fellépésben.

Iskolabuszt indított volna a sárvári önkormányzat, de aztán mégsem

Tavaly tavasszal Máhr Tivadar alpolgármester kampányolt egy nagyot az iskolabusz ötletével. Akkor arról volt szó, hogy akár már a 2025/2026-os tanévben bevezethetik a szolgáltatást.

Két koncerttel várja szeptemberben a közönséget a Rómer Ház

Csányi Laci és tanítványai ingyenes koncerttel, a Lázár tesók pedig szeptember 25-én érkeznek a győri Rómer Házba.

2027-ben is Szombathelyen a Spartan Race!

Július 31-ét X-eljétek be a naptárban.

Ungár Péter teljesen kiszállt a médiából

Eladta üzletrészét az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Kigyulladt egy személyautó Szombathelyen

A Somlay Artúr utcában csaptak fel a lángok.

Drasztikus lenne? – kémiai kasztrálást kezdeményez a Mi Hazánk a pedofil bűncselekmények elkövetőinél

Novák Előd a lengyel szabályozás mintájára nyújtott be törvényjavaslatot, amely gyógyszeres kezeléssel csökkentené egyes szexuális bűnelkövetők szexuális késztetését.

Úgytudjuk: bedobhatja a törölközőt a Rába ETO SE

Szerkesztőségünkhöz olyan információk jutottak el, amelyek szerint komoly változás előtt állhat a nagy múltú győri sportegyesület. 

Nagy Ervin képviselő lenne Gersekaráton

Eddig 5 polgármesterjelölt és 18 képviselőjelölt jelentkezett az időközi választásra.

Az olimpiai bajnok Rebeca Andrade is indul a szombathelyi challenge világkupa-versenyen

A megmérettetést szeptember 18. és 20. között rendezik meg.

Nem bírt magával: biztonsági kamerákat ütött szét egy férfi a szombathelyi pláza mélygarázsában

Két kamera is megrongálódott, egy másik alkalommal pedig szeméttárolókat ütött és egy kerítést rugdosott a vádirat szerint.

Összeütközött egy tehervonat és egy mozdony Győr és Győrszentiván között

A baleset miatt csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok, 5-15 perces késésekre kell számítani a győri fővonalon.

FONTOS: vasárnap zárva lesz az összes GYHG-hulladékudvar

Szeptember 6-án családi napot tart a társaság, így ezen a napon egyik hulladékudvar sem nyit ki.