Király Gábor továbbra sem játszhat eltiltása miatt, mivel a Fellebbviteli Bizottság elhalasztotta a döntést

Vágvölgyi Bálint 2019-04-05 08:31:00
Egyre komikusabb az ügy.

A Szombathelyi Haladás kapusát, Király Gábort még a Ferencváros ellen állították ki. Az MLSZ fegyelmi bizottsága három bajnoki meccsre tiltotta el a kapust, mert a bírói jelentés szerint sértő kifejezést használt Karakó Ferenc játékvezetőre. Ezután a Haladás és Király kérvényezte, hogy a kapust is hallgassa meg a bizottság - a háromtagú bizottság ezt múlt héten meg is tette, ám döntését nem változtatták meg, és helybenhagyta a három mérkőzésre szóló eltiltást. A Hali kapusa jelezte, megfellebbezi a döntést.

Korábbi FIFA-játékvezető szerint is szabálytalan volt a Fradi első gólja a Haladás ellen

Vágvölgyi Bálint Király Gábor is ezt tette szóvá a mérkőzést vezető bírónál, ami után az kiállította. Ahogy már korábban megírtuk, szombaton a Szombathelyi Haladás a Ferencváros vendégeként kapott ki 2-0-ra. A mérkőzés egyik legvitatottabb jelenete a hazaiak első gólja volt, miután Karakó Ferenc játékvezető kiállította Király Gábort.


A válogatottsági rekorder kapus hivatalos oldalán számolt be a fejleményekről. Az MLSZ Fellebbviteli Bizottsága csütörtökön 16 órakor tárgyalta az ügyét és azon ismertette a bizonyítékként szolgáló hangfelvétel akusztikai szakértő által készített vizsgálati jelentését. A szakértői jelentés nem támasztja alá a játékvezetői jelentésben ismertetett, a felelősségre vonás alapjául szolgáló nyilatkozatokat.

Idézés hiányában sem Király, sem jogi képviselője nem vehetett részt az ülésen. A játékos felfüggesztése továbbra is érvényben van.

"Mivel minden bizonyíték rendelkezésre állt a döntéshozatalhoz, érthetetlen számomra a halasztás. Továbbra is kiállok az igazam mellett, és az ügynek biztosan lesz folytatása..."

- zárja gondolatait az április 1-jén 43. születésnapját ünneplő kapus.

Szólj hozzá!

Közös kiáltványt adtak ki magyar polgármesterek

Nemény András, Szombathely első embere is az aláírók között van.

Meghalt Chuck Norris

Az akciósztár 86 éves volt.

E-mailben hívott meg Rákay Philip - hétfőn Budapesten gyűlnek össze a patrióták

Nagygyűlést és egész napos programsorozatot hirdettek a Millenáris Parkba, Orbán Viktor és európai szövetségesei is felszólalnak.

Ma végre beköszönt a csillagászati tavasz

Délután háromnegyed négykor köszönt be a nap-éj egyenlőség.

Íme a legjobb győri programok az előttünk álló hétvégére

Tavaszköszöntő, darts bajnokság, jóga szeánsz, rengeteg koncert és még számolatlan kiváló program vár mindenkit. 

A Republikon Intézet szerint a közmédia finoman szólva sem felel meg a kiegyensúlyozottság követelményeinek

Több mint 300 híradót elemeztek, és súlyos aránytalanságokat találtak az M1 műsoraiban.

Narancsos édes nedű, és visszafogott IPA a Dreher legújabb alkotása

Leteszteltük az egyik legnagyobb magyarországi nagyüzemi sörfőzde két új termékét. 

Kósa Roland: elkészültek a Napóleon-ház felújítási tervei Győrben

A kivitelezésre készen áll a város, de a teljes megújuláshoz még forrást kell találni.

A DK kecskeméti jelöltje visszalépett, erre a párt kizárta őt a soraiból

A Demokratikus Koalíció tiszás háttér zsarolásról beszél, szerintük Kopping Rita a pénzt és a pozíciót választotta a képviselőjelöltség helyett.

Ittasan állt az elektromos rollerre egy szombathelyi férfi

Ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége és garázdaság vétsége miatt emeltek vádat vele szemben.

20 millió forintos pályázatot hirdet Győr a művészeti csoportoknak

Április 20-ig jelentkezhetnek az alkotóközösségek támogatásért.

Az ételcsomagolás szerepe a vendéglátásban

Gondoltál már arra, mennyire fontos a csomagolás minősége, amikor egy éttermet választasz? Lehet, hogy eddig nem tűnt fel, de egy jól megválasztott csomagolóanyag nagyban befolyásolhatja egy vendéglátóhely megítélését.

Kiváló programokat ajánlunk erre a hétvégére is a győri régióban

Lesz kutyasuli, Jóbarátok kvíz bajnokság, egy csomó koncert, és rengeteg minden más. 

Magyar Péter szerint Orbán Viktor belesodorhatja hazánkat az iráni háborúba

A Kormányinfón elhangzó Gulyás Gergely válaszból vonta le a következtetést.

434 millió forintos kiadással tervezi a Haladás a 2026/2027-es bajnoki szezonját

A következő idényben a bajnokság megnyerése, és az NB II-be való feljutás a cél.

Március 27-én nyit Szombathelyen a húsvéti vásár

Lesz kalandpark is, amit a a tavaszi szünet végéig látogathatnak majd a gyerekek.

Elkészült a szombathelyi vasútállomásépület felújítása

A felújítási-karbantartási munkákkal tizenkét hónap alatt végeztek. 250 millió forintot költöttek el.

Kölcsönadott szerszámok miatt önbíráskodott egy ivánci férfi

Csontozókéssel próbálta meg visszaszerezni a holmiját.