Kigyulladt a budapesti tüntetésről visszafelé tartó szombathelyi rendőrök teherautója

Farkas Bazsi 2018-12-19 11:07:00
A Rábán utaztatott gumibotok, pajzsok, sisakok megsemmisültek.

A múlt hét szerda óta tartanak Budapesten tüntetések. Mivel a közterek biztosításra komoly rendőri erőt vezényelnek ki, így a fővárosi állomány nem elég egymagában, hogy ezt a feladatot ellássa. 

Vas megyéből is rendeltek fel egyenruhásokat. Hétfőn indult vissza egy egység Szombathelyre, amikor értesülésünk szerint a Rába típusú teherautó kigyulladt az autópályán. 

Kerestük a rendőrséget is, hogy hivatalos választ kapjunk, mutatjuk is:

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság tulajdonában lévő tehergépjármű 2018. december 17-én az M1-es számú autópályán közlekedett Budapest felől Győr irányába, amikor haladása közben kigyulladt, rakománya pedig megsemmisült.


Úgy tudjuk, hogy az említett rakomány a rendőrök felszerelése volt. Gumibotok, pajzsok, sisakok semmisültek meg a tűzben. 

Címlapfotónk illusztráció. 

Szólj hozzá!

Megszólalt a Szőlő utcai ügy koronatanúja – súlyos részletek kerültek nyilvánosságra

Az áldozat videóinterjúban mondta el, hogyan használta ki és erőszakolta meg Juhász Péter Pál.

5 év börtönt kapott a két hetes gyermekét súlyosan bántalmazó szombathelyi anya

A Győri Ítélőtábla helyben hagyta a Szombathelyi Törvényszék korábbi ítéletét.

Adventi moziestek Győrben, az Olimpiai Sportparkban

Meghitt filmélmények egész decemberben. 

December 5-én újra jótékonysági főzés lesz a győri vásárcsarnoknál 

Egy tál meleg étellel bárki segíthet a gyerekeknek és a rászorulóknak.

Korszerű karbantartóbázist építene a GYSEV Szombathelyre

A létesítmény a Szolnokon gyártott szuper-vonatokat szolgálná ki.

Ötmilliárd forintos szociális tüzelőanyag program indul

Nagy István szerint kétszázezer család juthat így segítséghez.

Pintér Bence - 23 milliárd forint forog kockán

Józan döntést kér a képviselőktől a fürdő ügyében.

Adventi programkavalkád a Rómer Múzeumban

Kézműves foglalkozás, tárlatvezetés, koncert és könyvvásár várja az érdeklődőket decemberben.

Magyar Péter: Orbánék, a mesterséges intelligenciával gyártották a kamu adóemeléses dokumentumokat

Amit összedobtak, még hamisítványnak is ócska - állítja a pártvezető.

Beelőzték a gyorsétteremben, amitől úgy begőzölt egy férfi Sopronban, hogy egy akciófilmbe képzelte magát

Az egyik sértettet megverte, a másikat pedig kocsija motorháztetején hurcolta. 

Védett madarat ejtett csapdába egy vasi férfi

Az állatorvosi beavatkozás sem segített az állaton. Elpusztult.

Szerinted mi volt a leginkább „rage bait” 2025-ben?

Ez a kifejezés lett az év szava, ami a szándékosan dühöt keltő provokációt jelenti.

Jótékonysággal indult az advent a Győr-Szol telephelyén

A közszolgáltató idén először állított saját adventi koszorút az Orgona utcában.