Kiderült, mikor lesz a következő Savaria Történelmi Karnevál!

ugytudjuk.hu 2019-11-29 12:07:00
És az is kiderült, hogy miért pont akkor.

Tegnap ülésezett a szombathelyi közgyűlés, ahol többek közt arról is szavaztak, mikor legyen 2020-ban a XXI. Savaria Történelmi Karnevál. Korábban két időpont is szóba került és mindkettővel akadtak problémák. Az egyik az augusztus 20-23-i, ami ugye az államalapítás ünnepére esik, a másik az augusztus 27-30-i hétvége, ami szintén nem szerencsés a lezárások miatt.

A közgyűlés a dátummal kapcsolatban kikérte a szervezők szakmai véleményét és az általuk benyújtott beszámolók alapján hozták meg végül a döntést. A szervezőknek egyébként kiemelt kérése volt, hogy a városvezetés mielőbb határozza meg az idei esemény időpontját annak érdekében, hogy az előkészítő munkálatokat és a turizmusban elengedhetetlenül fontos programozásokat el tudják indítani.

A Savaria Turizmus Nonprofit Kft. nevében Grünwald Stefánia nyújtott be szakmai beszámolót, melyben kiemelik: ugyan a belváros lezárása szempontjából kedvezőbb lenne az augusztus 20-i hosszú hétvége, több nyomós érv szól az egy héttel későbbi dátum mellett:

  •  20-án le vannak kötve a vásárosok, fellépők kérés hogy legyen, hogy mielőbb határozzák meg az idei esemény időpontját.
     
  • A szombathelyi szálláshelyek szinte mindegyike jelezte, hogy visszatérő vendégeik már foglalnának szobákat a 2020 évi karnevál időtartamára.  Ezen kívül a házasságkötések időpontjait is a város legnagyobb fesztiváljához igazítják a fiatal párok.
     
  • Augusztus 20-án szinte valamennyi településen szerveznek városnapokat, fesztiválokat, közöttük több olyan nagy fesztivált is, mint a Mesterségek Ünnepe (aug. 19-23), a Be my Lake (aug. 19-22.), Strand Fesztivál (aug. 19-22.), Debreceni Virágkarnevál (aug. 15-21.), Boglári Szüreti  Fesztivál (aug. 16-20.) Emiatt szinte valamennyi nevesebb előadóművész foglalt lesz ezen a hétvégén, s mivel nagy a kereslet irántuk, valószínűleg ez a honoráriumok emelkedését vonja maga után.
     
  • A Savaria Karnevál által használt infrastruktúra nagy része augusztus 20-án lekötött más helyszíneken az országban (lelátók, színpadtechnika stb.), de a vásározók többsége is megszokott menetrend szerint látogatja a fesztiválokat.
"Szakmai szempontok alapján ezért az augusztus 27-30 közötti hétvégét javasoljuk a 2020. évi Savaria Karnevál megrendezésére."

- írják. 
 

Emellett Savaria Történelmi Karnevál Közhasznú Közalapítvány kuratóriumának elnökasszonya, Csapláros Andrea is osztja ezt a véleményt: 

"(...)mind a két időpontnak vannak pozitív és negatív oldalai, lehetetlen tökéletes döntést hozni bárkinek is ebben a kérdésben. 2020. augusztus 20-23. időpontra sokkal nehezebb a hagyományőrző csapatokat elhozni Szombathelyre, Savariába, mivel sok remek csapat foglalt ebben az időpontban, az augusztus 20-i rendezvények és a hosszú hétvégére tervezett programok miatt. Külföldi csapatok nagyrésze már más rendezvényre van lekötve a nyár utolsó előtti hétvégéjén. Ebből a szempontból és az előzetes egyeztetések alapján jóval több hagyományőrző csapatot lehet az augusztus 27-30. közötti időpontra mozgosítani és Savariába hívni!" - írta Csapláros Andrea a kuratórium beszámolójában.

A közgyűlés elfogadta a szakmai beszámolókat, így a 2020-ban augusztus 27-30. között kerül megrendezésre a XXI. Savaria Történelmi Karnevál.
 

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.