Két ittas sofőrt is fogtak a vasi rendőrök vasárnap

Vágvölgyi Bálint 2018-11-12 09:15:00
Egyiküket ráadásul egy balesetnél.

Vasárnap egy anyagi káros közlekedési baleset helyszínén a rendőrök egy magyar-román állampolgárral szemben intézkedtek Pankasz térségében. Megállapították, hogy a férfi alkohol fogyasztását követően vett részt járművével a közúti forgalomban, amit a vele szemben alkalmazott alkoholszonda is igazolt. A sofőrrel szemben – előállítását követően és járművezetői engedélyének elvétele mellett – járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Körmendi Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított.

Ugyancsak alkohol fogyasztását követően ült a volán mögé egy szombathelyi lakos is, akit Vasváron igazoltattak a rendőrök. Az intézkedés során a férfivel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, ezért előállították. A 40 éves sofőrrel szemben – járművezetői engedélyének elvétele mellett – járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Vasvári Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított.

Szólj hozzá!

Vádat emelt a győri ügyészség egy 44 éves férfi ellen, aki figyelmetlensége miatt átment a piroson, aminek súlyos baleset lett az eredménye

Maradandó fogyatékossággal járó sérülést okozott, akár 3 év szabadságvesztést is kaphat.  

Csütörtökön este Győrbe látogat Magyar Péter - finisben a kampány és az országjárás

A TISZA Párt elnöke Sopron és Mosonmagyaróvár érintésével érkezik. 

Épül már a szombathelyi kórházhoz vezető gyalogátkelőhely

A 16 millió forintba kerülő “zebrát” egy vállalkozó magán felajánlásban építteti meg.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Gombás Endre

Szombathely egykori önkormányzati képviselője 73 éves volt.

47 ezer ember hal meg évente elkerülhető halálokok miatt - a TISZA ajkai jelöltje szerint ez az igaz veszély 

Balatincz Péter súlyos orvos- és eszközhiányról beszélt: osztályok működése, műtétek és alapvető ellátások is veszélybe kerülhetnek a szakemberhiány miatt.

Olcsó benzin, drágább jövő? - az árstop a klímacélok ellen dolgozik

A mesterségesen lenyomott üzemanyagárak rövid távon könnyebbséget hozhatnak, de hosszú távon tovább mélyítik Magyarország fosszilis függőségét.

Letartóztatásba kerülhet a férfi, aki tegnap megölte a feleségét Győrben

Előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják. 

Egyelőre nem nagyon értjük, hol fog majd elférni a tömeg a szombathelyi Savaria téren Orbán Viktor beszéde alatt

A tér végében a Fő térrel szemben állítják fel a színpadon. Megannyi kis sátort zsúfoltak be a területre.

12 oldalas érvelési kisokost juttat el a Fidesz a szavazóinak, hogy egy közéleti vitában teljes mellszélességgel tudják képviselni a kormány álláspontját

Egészségügy, oktatás, infláció, mélyszegénység, korrupció, jogállamiság, energiapolitika, utak állapota, kegyelmi ügy. Mindenre van magyarázat.

Meglepetés! Jah, nem. A Fidesz-frakció nem megy el a mai győri rendkívüli közgyűlésre

Boncsarovszky Péter fideszes frakcióvezető-helyettes egy csomó olyan dolgot vizsgáltatna meg a testülettel, ami nem a testület hatásköre.

Gyűlölködöm, tehát vagyok?

Egy győri plakát őszintébben beszél a magyar közéletről, mint az összes politikai kampány együttvéve.

NMHH: újra törvényt sértett a "Balázsék" egyik adása

A hatóság szerint ezúttal az idősebb nők emberi méltóságát sértették meg.

Malac arcúra retusált emberek képével kampányol Deutsch Tamás

Nem ez az első fiaskó az idei Fidesz-kampányban, de ezt még mi sem láttuk jönni. 

A közgyűlés határoztára van szükség ahhoz, hogy a polgármester a kérdéseit hivatalos formában is feltehesse a győri rendőrség vezetésének

Ezért hívott össze rendkívüli ülést Pintér Bence - az Orbán-beszéd közben történt atrocitások tisztázása a cél. 

Dunaújvárosban is visszalépett a DK országgyűlési képviselőjelöltje

Szabó Zsolt a város alpolgármestereként ismert politikus a kerületben, mégis visszalépett.

Rendőrség: A választási gyűlések rendjének fenntartása a szervező felelőssége

Közleményt adott ki a testület az elmúlt napok eseményei után.

Magyar Péter: aki nem a lakcímén voksolna, annak április 2-án 16 óráig lépnie kell!

Fontos határidőre figyelmeztet a TISZA Párt: csütörtök délutánig lehet átjelentkezni a szavazáshoz.