Kerek egy éve, hogy utoljára hangzott el a szombathelyi közgyűlésben, hogy: bevándorláspárti szivárványkoalíció

Farkas Bazsi 2020-09-26 16:46:00
A fideszes képviselők szinte minden felszólalásukban elnyomták ezt a jelzőt, az akkori városvezető új többségre. Később kiderült, hogy központi utasításnak engedelmeskedtek.

Tehát mindent megteszünk annak érdekében, hogy biztonságos város maradjon Szombathely és ezért mint a nem bevándorláspárti frakció, továbbra is azt mondjuk, hogy védjük meg a keresztény értékrendet, Európát - mondta Ágh Ernő (Fidesz-KDNP) képviselő napra pontosan egy éve, 2019. szeptember 26-án a szombathelyi közgyűlésben. Ezzel utoljára kimondta azt bűvös jelzőt, amit a Fidesz központilag csodafegyvernek szánt az új baloldali többséggel szemben. 

2019. január 8-án rendkívüli közgyűlést hívott össze az akkori polgármester, Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP). A közgyűlésnek egyetlen napirendi pontja volt, ez pedig a rabszolgatörvény ellehetetlenítése az önkormányzati cégeknél. A Fidesz frakció nem ment el. A baloldal pedig a Jobbik és a Pro Savaria egy-egy képviselőjével megszavazta a javaslat napirendre vételét. A határozat elfogadásához már nem is kellett az akkori alpolgármester, Molnár Miklós (Pro-Savaria) szavazta a baloldal önmagában elég volt. 

Másnap aztán a Fidesz árulónak kiáltotta ki Molnárt, mondva: együtt szavazott az ellenzékkel. 

Molnár ezután egyszer sem szavazott már együtt az addigi többséggel bíró Fidesz-KNDP-vel, és mivel ő volt a mérleg nyelve, így a Fidesz ezzel elveszítette többségét. 

Az azt követő februári közgyűlésen aztán a fideszes képviselők nem kímélték az ellenzéket, amikor csak tudták megszólították a baloldali képviselőket és a bevándorláspárti szivárványkoalíciós jelzővel illeték őket. A februári közgyűlés jegyzőkönyve szerint 

45 bevándorláspárti,
12 szivárványkoalíció, és
7 áruló jelző repült a nem fideszes politikusokra. 

Csak Puskás 8 bevándorláspártizást és 12 szivárványkoalíciót vállalt magára. Többek között ilyen mondatokkal:

  • Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése 11 igen és 10 nem szavazattal elfogadta. A szivárványkoalíció működik. 
  • Bevándorláspárti Nemény András. Parancsoljon.
  • Következő, Nemény frakcióvezető úr, aki a bevándorlásnak szakembere.
  • Következő szintén az előbb említett frakcióvezető úr, Nemény frakcióvezető úr, ki bevándorláspárti, 1,4 milliárdos kormányzati központi költségvetési támogatást kér erre a dologra. Ez a javaslat lényege. 
  • Következik a 8. számú napirendi pont tárgyalása. Tájékoztató az Aréna Óvoda felújításáról, szóbeli előterjesztés. Hallgatja bevándorláspárti Nemény Andrástól, hogy mit nem csinált. 

Tavaly ősszel adott az Ugytudjuk.hu-nak egy nagy interjút Koczka Tibor, a város korábbi fideszes alpolgármestere, aki azt mondta, hogy a helyi fideszes képviselők a párt központi utasítására tették mindezt. 

A héten ismét volt közgyűlés Szombathelyen, ahol ugyan bevándorláspárti szivárványkoalíciózás nem volt, de az Éljen Szombathely! vezette városvezetés díszpolgári címet szavazott meg két korábbi polgármesternek, Ipkovich Györgynek és Puskás Tivadarnak. 

Szólj hozzá!

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.