Kásler Miklós: nincs pénz a szociális dolgozók jutalmára, hiába álltak helyt a koronavírus alatt

Nagy Donát 2020-06-30 06:18:00
De ő azért büszke rájuk, és köszöni nekik.

Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere a Facebook-oldalára feltöltött 6 perces videóban beszélt arról, hogy a magyar egészségügy helytállt a koronavírus időszakában, csakúgy, mint a nemzet egy forradalom idején. Szóba került az egészségügyben dolgozóknak tervezett bruttó 500 ezer forintos jutalom is, amit azonban a szociális szféra nem fog megkapni.

Kásler azt mondta, nagyra becsüli a szociális ágazat teljesítményét, jutalmazásról azonban szó sem lehet, mert nincsen erre pénzük.

Szerinte bármennyire is szeretné a kormány és személy szerint ő is, hogy a dolgozókat ne csak szavakkal motiválhassák, az ehhez szükséges gazdasági határok nem állnak rendelkezésre.

A miniszter elismerte, hogy a szociális ágazatban dolgozók is ugyanazt a szemléletet képviselték, mint az egészségügyisek, és ezt köszöni nekik.

Szólj hozzá!

Egy órán belül kétszer okozott balesetet a gyirmóti Fittipaldi

Tette mindezt ittasan, majd mindkétszer elhajtott a helyszínről. 

A vihar a szombathelyi villamos áramszedőjét sem kímélte

Balesetveszélyes lett a kiállított közlekedési emlék.

Kismarosiné Fekete Andrea lett Szombathely idei hétköznapi hőse

Sokat köszönhetnek a családok a Fészkelődő Gyerekkuckó megálmodójának.

Görbicz Anita tegnap Orbán Balázs mellett tűnt fel az Audiban

Ez annak összefüggésében különösen érdekes, hogy Orbán Viktor bejelentette, lecserélik Győr parlamenti képviselőjét.

Orbán Viktor szerint az Audi Győrben számíthat a magyar kormányra

Az új Q3 gyártásának startján tartott beszédet a miniszterelnök.

Utcára szabadul a művészet Szombathelyen!

Július 19-én jön az URBAn pARTy – Belvárosi UtcaFeszt.

Apja megölte, feldarabolta a fiát, aztán elásta Szombathelyen

25 éves bűnügyi rejtély végére került pont Szombathelyen.

Mosonmagyaróváron fogott dealert a DELTA

Drogot és porciózásra alkalmas tárgyat rejtett egy 46 éves férfi autója. 

Startol a Kékszalag

57. alkalommal versenyeznek a balatoni tókerülők.

Győr-Győrzámoly ad otthont a jet-ski Európa-bajnokság idei harmadik állomásának

Július 31. és augusztus 3. között rendezik meg a futamot.

Kirúgta Christian Hornert a Red Bull

Olyan szárnyakat adott neki a cég, amilyenre valószínűleg nem vágyott.

Ügyetlen cigicsempészt kapcsoltak le a pénzügyőrök Ácsnál

Az ukrán balek egy fekete takaró mögé rejtette a szajrét.

Így vigyél izgalmat a hálószobába

Az intim együttlét erősíti a bizalmi köteléket és erősebbé kovácsolja a párokat.

Parkoló autón "szambázott" Kőszegen egy férfi

A motorháztetőt és a szélvédőt is megtaposta, illetve a járművön végigfutott.