Kalifornia hegyei közt is felbukkant egy rejtélyes monolit

Fehér Buda 2020-12-03 09:36:05
Még mindig nem tudni biztosan, kinek a műve lehet a fém oszlop.

Megjelent egy újabb rejtélyes monolit, ezúttal a Kaliforniai hegyek között. Ezzel együtt már a harmadik rejtélyes fémoszlopot fedezték fel rövid idő alatt, nemrég a utahi sivatagban tűnt fel az első, majd Romániában is találtak egyet.

Az Atascadero nevű, aprócska kaliforniai város médiájában azt írják, a Pine hegyen találtak rá a furcsa építményre, ahova rögtön több tucatnyi turista indult el, hogy lefotózzák a monolitot. A helyiek arról számolnak be, hogy az új oszlop acélból készülhetett, a három élét láthatóan úgy hegesztették össze. A furcsaság nagyjából három méter magas és nagyjából 50 centi széles. 

A utahi monolittal ellentétben a kaliforniai változatot nem ásták le túl mélyre a földben, így az oszlop eléggé dülöngél. A helyi média szerint ha nagyon akarják, akkor valószínűleg még fel is lökhetik az emberek a monolitot. A utahi változatra november 18-án találtak rá, az internet azóta is lázban ég, hogy kitalálják, honnan érkezett a fém képződmény.

 

null

BREAKING NEWS There is currently a monolith at the top of Pine Mountain in Atascadero!!(Photos by @Atownreporter) pic.twitter.com/0vPhEWYkeY

Az oszlop viszont nem maradt sokáig egy helyben, egy szemtanú szerint négy férfi gyorsan szétkapta a fém vázat, majd elsétáltak a darabjaival. A szemtanú azt is hallotta, ahogyan a férfiak azt mondják egymásnak, hogy ne hagyjanak hátra darabokat az oszlopból.

Az interneten azóta sok teória kering arról, hogy mégis mi lehet a furcsa monolit. Néhány ember szerint az ufók hozták a Földre, valamilyen tájékozódási pontként helyezték el az oszlopot. Mások szerint a Westworld forgatásáról maradt ott egy kellék, megint mások viszont meggyőződtek arról, hogy egy amerikai szobrász műve lehet a monolit.

Szólj hozzá!

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.