Jó hír az Angliába utazóknak

Papp László Tamás 2020-12-15 06:40:40
Mától lényegesen rövidebb időt kell karanténban tölteniük azoknak a külföldről Nagy-Britanniába érkező utasoknak, akik érkezésük után koronavírus-szűrésnek vetik alá magukat és negatív leletről kapnak értesítést.

A brit kormány jelenleg érvényes rendelkezése alapján tíz napra elkülönítésbe kell vonulniuk mindazoknak, akik a karanténkötelezettség alól nem mentesített országokból utaznak Angliába. A rendelkezést átvette a skót és a walesi kormány is, így a karanténelőírás Nagy-Britannia egészére érvényes – jelenti az MTI.

A karanténmentesített országok listáján eredetileg Magyarország is szerepelt, de szeptember 12-én lekerült erről a listáról és azóta a Magyarországról Nagy-Britanniába utazóknak is tíz napot - illetve ha ennél rövidebb ideig maradnak, tartózkodásuk teljes idejét - elkülönítésben kell tölteniük. A külföldről érkezőknek eredetileg 14 napra kellett karanténba vonulniuk, de hétfőtől az Egyesült Királyságot alkotó négy nemzet - Anglia, Skócia, Wales és Észak-Írország - tisztifőorvosainak közösen megfogalmazott ajánlása alapján ez tíz napra rövidült.   

A brit kormány még novemberben hozott, egyelőre Angliára vonatkozó döntése szerint keddtől az elkülönítés időtartama még tovább rövidíthető, ha a beutazók koronavírus-tesztnek vetik alá magukat. A szűrést az angliai érkezés utáni ötödik naptól lehet elvégeztetni. A közlekedési minisztérium ismertetése szerint a kormány azért döntött így, mert a tapasztalatok alapján ha valakiben jelen van az új típusú koronavírus, ötnapi lappangási idő után jóval megbízhatóbb eredménnyel jár a szűrővizsgálat, mintha a tesztet rögtön az érkezés után a repülőtereken, a kikötőkben vagy a vasútállomásokon elvégeznék.   

Az angliai érkezés után azoknak is elkülönítésbe kell vonulniuk, akik vállalják a szűrővizsgálatot, de amint értesítést kapnak arról, hogy leletük negatív, elhagyhatják a karantént és onnantól az általánosan érvényes mindenkori járványmegelőző előírások vonatkoznak rájuk is. A kormány ajánlása szerint az utazóknak már indulásuk előtt érdemes lefoglalniuk a tesztidőpontot a brit kormány által jóváhagyott magánszektorbeli egészségügyi szolgáltató cégeknél, amelyeknek listája a https://www.gov.uk/government/publications/list-of-private-providers-of-coronavirus-testing kormányzati portálon található.   

A tesztelési szándékot azon az online űrlapon - Passenger Locator Form - kell jelezni, amelyet a külföldről érkezőknek utazásuk megkezdése előtt minden esetben ki kell tölteniük. Az utasok ezen az űrlapon jelentik be, hogy nagy-britanniai érkezésük után hol töltik az elkülönítés idejét és ott milyen módon lehet felvenni velük a kapcsolatot. Azoknak, akik angliai érkezésük után döntenek úgy, hogy alávetik magukat szűrővizsgálatnak, új azonosító űrlapot kell kitölteniük. A szűrővizsgálat költségét a kiválasztott magánszolgáltató szabja meg, és ezt az utasnak kell fizetnie. A karantén lerövidítését célzó koronavírus-szűrésre nem vehető igénybe az ingyenes brit állami egészségügyi szolgálat (NHS).

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.