Jelenleg négyen kapnak vérplazmás kezelést Magyarországon a koronavírus ellen

Fehér Buda 2020-05-30 10:12:00
Mindannyian eredetileg súlyos és krónikus betegek.

Pillanatnyilag négy - eredetileg súlyos és krónikus - betegen alkalmazzák a vérplazmás kezelést a koronavírus ellen kísérleti terápiaként. Mindenki, aki kapja a kezelést, már jó állapotban van; vagy lekerült a gépről, vagy még rajta van, de nem romlik az állapota - nyilatkozta a növekedés.hu-nak Vályi-Nagy István, a Dél-Pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének főigazgatója, írja az MTI.

A szombaton megjelent interjúban a főigazgató elmondta, a vérplazmakezelés egyelőre kísérleti szakaszban van, ami azt is jelenti, hogy nincs pontosan meghatározott protokollja.

Kitért arra is, hogy valószínűleg genetikai tényezők is szerepet játszanak a betegség lefolyásában. Több családot is kezelnek, ahol egészen más lefolyású a betegség az egyes családtagoknál. Az alaphelyzet az, hogy az idősek nehezebben, a fiatalabbak könnyebben vészelik át a kórt. Van, ahol az édesapa intenzív osztályon van, a fiatalok közül az egyik súlyos beteg, de nem igényel intenzív ellátást, a testvére szintén beteg, de állapota nem súlyos, otthon vészeli át a betegséget - ismertette.

Azt látják, hogy a társbetegségek sokszor döntőek, például az elhízás komoly veszélyt jelent, mert az ilyen betegek nehezen lélegeztethetők - tette hozzá.

A főigazgató szerint a favipiravir nevű gyógyszer az enyhe lefolyású betegségek esetében alkalmazható, és ígéretes lehet a remdesivir gyógyszer is.

A járvány kezeléséről azt mondta, szerinte jól vizsgázott a magyar nép és a magyar egészségügy, jobban mint a nyugat-európai országok, hiszen arányaiban sokkal kevesebben haltak meg itt. "Nagyon időben reagáltunk, az emberek többsége komolyan vette a korlátozásokat, nem berzenkedtek ellene" - fogalmazott.

 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.