
A fenti feladványra sikerült megoldast találni kedd délelőtt a Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumában. Puskás Tivadar polgármester, Illés Károly alporgármester és Kohut Viktor, a VASIVÍZ ZRt. vezérigazgatója egy ivókút átadásán vett részt az iskolában.

Sikerült megoldani az egyenletet? Gratulálunk, a következő osztályba léphetsz.

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot.
A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.
Ez a Magyar Péter azonban nem az a Magyar Péter.
A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.
A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.
Távozik a győri közgyűlésből a város korábbi polgármestere.
Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést.
A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.
Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.
Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.
Szerintük nemcsak a földmunka ára kérdéses, hanem az is, hogy egyáltalán szükség volt-e a járda felbontására.
A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.
További személycserék is várhatók az ősz folyamán.
Most ne bosszankodj ha esik!
A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.
Garantáltan senki sem fog unatkozni.
A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés.
Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.
