Így jár a győri alpolgármester, ha nincs ideje alaposan elolvasni egy cikket

Pintér Bence 2020-11-24 08:33:00
Ha Radnóti alpolgármester szerint Győr volt polgármestere antiszemita, akkor valószínűleg nem olvasott elég alaposan.

Félreértésen alapuló közleményt kaptunk - ezt cikkünk után változtatás nélkül olvashatjátok - a minap Radnóti Ákos (Fidesz-KDNP) győri alpolgármestertől, amelyben Balogh József volt polgármesterrel készült interjúnk alapján azzal vádolta meg az egykori szocialista városvezetőt, hogy antiszemita. Gyanúnk szerint rengeteg manapság a dolga a városüzemeltetésért felelős alpolgármesternek, és csak ezért nem volt ideje alaposan elolvasni az interjút, hiszen amennyiben ezt megtette volna, nem írt volna valótlan dolgokat a közleményében.

Ahogy azt önök is elolvashatják itt, Balogh József egykori polgármester a Radnóti alpolgármester által említett szakaszban arról beszélt, hogy 2006-ban hogy alakult a baloldal jelöltállítása. Itt megjegyezte: Kun Andrást, aki végül a jelölt lett, két okból nem tartotta jó jelöltnek: egyrészt a megjelenését nem találta elég eladhatónak, másrészt pedig azért voltak fenntartásai, mert a helyi zsidó hitközség külön megkérte rá, hogy ha lehet, ne indítsanak zsidó jelöltet a város élére. Ezt a két szempontot Balogh polgármester nem kötötte össze.

Sajnos ezt a két külön szempontot mégis összemosta – feltételezzük: figyelmetlenségből – Radnóti alpolgármester, és vádolta antiszemitizmussal Balogh Józsefet. Ha még tovább is olvasott volna egy bekezdéssel, megállapíthatta volna, hogy Balogh jelöltje a szintén zsidó Kadler Gusztáv lett volna – ebből is kiviláglik tehát, hogy a két szempontot egymástól függetlenül mérlegelte Balogh polgármester. Az ügyben egyébként kerestük Kun Andrást is, mivel érdekel minket, hogy ő hogy látja a másfél évtizedes történetet.

Zárásképp: reméljük, tényleg csak félreértésről van szó, nem tudatos ferdítésről, az antiszemitizmus ugyanis nem olyan komolytalan téma, amit egy politikus saját politikai agendájának előbbrevitelére kéne használni. Azért ezúton is üdvözöljük Radnóti alpolgármester urat olvasóink között, jó munkát kívánunk neki, és reméljük, hogy legközelebb több ideje lesz elmélyülni írásainkban.


Az alpolgármester közleménye:

Nem tűrhetjük az antiszemitizmust, mert „vétkesek közt cinkos aki néma”

Szánalmas és megdöbbentő, hogy Győr város MSZP- s expolgármestere, Balogh József, a 30- as, 40- es évek legborzalmasabb időszakát idéző antiszemita kijelentéseket tett a napokban. Gyalázatos módon arról beszélt, hogy egy párttársát azért nem akarta utódjának a polgármesteri székben, mert egy „kellemetlen megjelenésű” zsidó embert nem akart indítani a választáson. Szomorú, hogy Balogh József antiszemita kirohanását az ugytudjuk.hu című győri pletykalap elhatárolódás és minden kommentár nélkül leközölte, teret adva ezzel a már idézett és egyéb antiszemita propagandának. Az alaptörvény és a minimális emberi erkölcsi etika alapján faj, szín, vallás alapján nem különböztethetjük meg embertársainkat. A szocialista ex győri polgármester, volt MSZP-s parlamenti képviselő szavai alapján nem csodálkozhatunk, hogy hogyan keveredett közös koalícióba ma már az antiszemita múltjáról ismert Jobbik és az MSZP. A mai napig nem történt elhatárolódás az Mszp helyi és országos szervezetei részéről sem. Balogh antiszemita megnyilvánulása és a holocaust áldozatai iránti érzéketlensége korábban abban nyilvánult meg, hogy polgármestersége idején emléktáblán örökítette meg dr. Karsay Árpád nyilas polgármester nevét. Majd, amikor a táblát Győr Fideszes polgármestere eltávolíttatta, Balogh kikelt ez ellen.

Győrben, ahonnan több száz embertársunkat hurcoltak el haláltáborba a második világháborúban és aminek határában kegyetlen nyilas pribékek agyonlőtték Radnóti Miklós költő zseninket, nem tűrhetjük el ezt a mentalitást.

Mi nem hallgathatunk most, ebben a korban!

„Oly korban éltem én e földön,
mikor a költő is csak hallgatott,
és várta, hogy talán megszólal ujra-"

Radnóti Ákos

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.