Ifj. Knézy: Nem tudom, miért találták ki, hogy nem szeretem az ETO-t

Pintér Bence 2020-10-09 13:59:35
Interjút készített a GyőrPlusz új vezérigazgatójával a GyőrPlusz.

Október elseje óta az ismert sportriporter, ifj. Knézy Jenő a GyőrPlusz Média Zrt. önkormányzati médiacég vezérigazgatója, miután az év elején kinevezett Bobory Balázs lemondott. A vezérigazgatóval most interjú készült a GyőrPlusz magazinban, amiben elmondta:

az a feladata, hogy felrázza a GyőrPlusz Médiát.

Az interjúban Ifj. Knézytől megkérdezték azt is, hogy annak ellenére, hogy nem győri születése és most is Budaörsről ingázik, „azért megpróbál-e kicsit győri lenni”, mire az új vezérigazgató kifejtette: „Mindenképpen. Azért is fog ez könnyen menni, mert vannak barátaim Győrben, másrészt én éltem Szolnokon kosárlabdás koromban, és nem okozott gondot a váltás. Most Budaörsön élek, nincs messze Győr, de nincs kizárva, hogy később ide is költözöm.”

Ezután arra terelődött a szó, hogy szereti-e az ETO-t a sportriporter, miután több olyan komment is megjelent az interneten, ami azt fejtegette, hogy nem szereti a győri csapatot. „Visszahallottam én is, hogy elterjedt a pletyka, hogy nem szeretem a győri ETO-t. Nem tudom, hogy ezt honnan találták ki, az égvilágon semmi bajom nincs velük” – nyilatkozta Ifj. Knlzy Jenő, aki kiemelte, hogy nagyon szívesen jelen leszek majd Győrben minden eseményen, legyen az sport-, vagy kulturális esemény.

Mi is beszélgettünk pár hete Ifj. Knézy Jenővel a kinevezéséről, azt a cikket itt olvashatod.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.