Idén már biztosan nem ültetnek 1000 fát Szombathelyen

Bazsó Bálint 2020-10-20 14:16:23
Leghamarabb jövőre kezdődhet meg a város fásítási programja.

Ahogyan arról október elején portálunk is beszámolt, eredménytelen lett az a pályázat, amit a szombathelyi önkormányzat írt ki 1000 fa telepítése és két évig tartó gondozása kapcsán.

Mint ismert, tavaly a kampányban a fásítási program az Éljen Szombathely! egyik fontos ígérete volt. 2019 októberében a Berzsenyi téren tartott sajtótájékoztatóján Nemény András azt mondta: ők nem betondzsungelt és beton tereket szeretnének telepíteni a városba, hanem élhető tereket, parkokat hoznának létre. Éppen ezért választották a sajtótájékoztató helyszínéül a Berzsenyi teret, ami szerintük lehetett volna zöldebb is. Most inkább betonnal és térkővel van tele, az arra sétáló embereknek semmi sem ad árnyékot.

Nemény Andárs és az Éljen Szombathely! 14 képviselőjejelöltjének sajtótájékoztatója 2019. október 9-én.

A választást követően már a tavaly novemberi közgyűlésen tárgyaltak a fák elültetéséről. Akkor annyiban állapodtak meg, hogy a fásítás kiviteli terveinek elkészítésébe bevonják 

  • a városi főkertészt,
  • a Szombathelyi Parkfenntartási Kft.-t,
  • a fásítással érintett városrész önkormányzati képviselőit,
  • a fenntartható fejlődéssel és klímapolitikával összefüggő feladatokkal foglalkozó környezetvédelmi tanácsnokot,
  • Szépítő Egyesület képviselőjét,
  • a Szépítő Egyesület által szükségesnek tartott egyéb civil szervezeteket,
  • a Bűnmegelőzési, Közbiztonsági és Közrendvédelmi Bizottságot,
  • valamint a polgárőr szervezeteket.

A nyár elején napvilágot látott terv szerint a legtöbb fát Szombathely, Szentkirály-Gyöngyöshermán városrészben ültetik el, összesen 106-ot. A legkevesebb növény pedig a Derkovits lakótelepre kerül, itt mindössze 43-at helyeznek el.

Ezer fával tenné zöldebbé Szombathelyt az Éljen Szombathely!, 15-öt már ma elültettek

Az Éljen Szombathely! 14 képviselője és a polgármesterjelöltjük, Nemény András ma egy-egy fát ültettek el Szombathelyen, ezzel jelezve, hogy a jövőben zöldebbé tennék a várost. Nem apróznák el, 1000 fát ültetnének a következő évben. A Berzsenyi téren tartott sajtótájékoztatóján Nemény András elmondta, hogy ők nem betondzsungelt és beton tereket szeretnénk telepíteni a városba, hanem élhető tereket, parkokat hoznának létre.

Egyetlen pályázó, érvénytelen pályázat

Október elején azonban kiderült, hogy a közbeszerzési pályázatra mindössze egyetlen pályázó tett ajánlatot, ám ők is eredménytelenül, az indoklás szerint azért, mert „az ajánlattevő ajánlata nem felel meg az ajánlattételi felhívásban meghatározott feltételeknek”.

Ennek kapcsán megkerestük az önkormányzatot, hogy mikor írják ki újra a pályázatot, illetve mikor kezdődhet meg a telepítés. 

Mint kiderült, az érvénytelen pályázat miatt az idei ültetési időszakból már kicsúszott a város. Mint írják:

„A telepítési időszakra, valamint a közbeszerzési eljárás időigényére is figyelemmel ebben az évben az ismételt eljárás nem kerül megindításra, a következő költségvetési évben az ültetési időszak figyelembevételével kerül sor a kiírásra”.

Fotó: Vágvölgyi Bálint

A kiültetésre kerülő facsemetékre vonatkozó kérdésünkre közölték, a telepítésre vonatkozó kiviteli terv elkészült. Mint írják:

A tervezés során első lépésben a tervezési területek meghatározására került sor. A választókerületek képviselőinek, a városi főkertész, valamint a 10 millió fa mozgalom városra vonatkozó javaslatai alapján helyszíni bejárásokat követően kerültek véglegesítésre a kiválasztott területek az előirányzott fa darab számokkal".

Az is kiderült, hogy a pontosított helyszíneket és a körzetekbe tervezett fák darabszámait a választókörzetek képviselői is jóváhagyták.

A kiviteli terv szerint lombhullató fák, örökzöldek és lombhullató cserjék kerülnek telepítésre.

"Az adott helyszínre alkalmas fafajta kiválasztását a megbízott tervező a klimatikus viszonyok, ökológiai és szakmai szempontok figyelembevételével végezte el"

A fásítási ígéretet tehát nem felejtette el az önkormányzat, ám tavaszig mindenképpen várni kell a program elindítására. 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.