Idegenben verte az Egis Körmend az Albát

Vágvölgyi Bálint 2020-03-11 19:44:00
Nagyon megy a piros-feketéknek.

Alaposan bekezdett a Körmend Székesfehérváron, úgy tűnt a vendégeket zavarja kevésbé a zárt kapu - írja a BB1.hu, kosaras szakportál. Varnado és Edwards termelte a pontokat, míg a másik oldalon nagyon sok hiba csúszott a játékba. A negyed végére szedte össze magát az Alba, Csupkovics büntetőivel feljöttek öt pontra a hazaiak, de Wesley triplája ismét megnyugtatta a vasiakat. Ljubicsics  és Mcduffie  azonban egy percig sem nyugodott meg – az utolsó percekben hozott –extrájuknak köszönhetően, közel egálra mentette a negyedet az Alba Fehérvár. 26-27.

A második negyed első percei az Albáról szóltak, a hazaiak átvették a vezetést. Ljubicsics játszott nagyot ezekben a percekben, míg a másik oldalon Varnado vette vállára a csapatot. Fej fej mellett haladt a két együttes, nagy volt küzdés. Wesley triplájával vették vissza a vezetést a vasiak. Ezt követően – a negyed derekáig – maradt is a vezetés a vendégeknél, az Alba futott az eredmény után. A negyed végén a körmendiek még egy lapáttal rápakoltak, tíz ponttal “hozták” az első félidőt.

A második félidő is vasi kosárral kezdődött, tizenöt is volt közte. Továbbra is sok volt a hiba a hazaiaknál, míg a Körmend kontrollált játékkal őrizgette tetemes előnyét. Az Alba küzdött, de esélye sem volt közelebb férkőzni. A vasiak mindig fokozták a tempót, mindig rátettek egy lapáttal, és folyamatosan nyitották az ollót. A 25. percben 47-64 volt az eredményjelzőn. Egy perccel a negyed vége előtt már húsz is volt közte. 55-78 lett a harmadik negyed vége.

Az utolsó negyedben már nem történt csoda. A vasiak nem engedték kiengedni a sajtot a szájukból, teljesen megérdemelten nyerték meg a találkozót, sokkal többet tettek a győzelemért.

Alba Fehérvár - Egis Körmend 85-98 (26-27, 19-28, 10-23, 30-20)

Bajnokság, 21. forduló
Székesfehérvár, Alba Régia Sportcsarnok
Játékvezető: Földházi T., Tóth C., Török R. (Farkas Z.)

Alba Fehérvár: Govens 8/6, Guyton 17/6, Markovics 6,McDuffie 19/9, Csupkovics 10/6. Csere: Ljubicsics 11, Takács 6/3, Lukács -, Molnár 2, Csorvási 6.

Egis Körmend: Turner 10/6, Edwards 21/9, Németh Á. 2, ,Varnado ,Taylor 10. Csere: Ferencz 17/15, Wesley 9/9, Oroszi -, Tóth N. -, Durázi 2, Martinez 2.

Szólj hozzá!

Vázolta a celldömölki kórház további sorsát a TISZA-kormány

A cél, hogy minden magyar állampolgár bárhol az országban megfelelő, biztonságos és magas színvonalú ellátáshoz jusson.

Ünnepi kalandok a gyerekeknek: új epizódokkal készülnek a népszerű sorozatok

Az ünnepi időszak közeledtével a gyerekek izgatottan várják, hogy új részeket láthassanak kedvenc műsoraikból.

Végre: alaptörvény-ellenes a szolidaritási hozzájárulás több szabálya – Győr 13 milliárd 100 millió forint miatt fordult az Alkotmánybírósághoz

Pintér Bence a kezdetektől azt mondja, hogy a városra kirótt összeg és annak beszedési módja elfogadhatatlan, júliusban pedig a győri közgyűlés egyhangú támogatásával alkotmányjogi panaszt is benyújtottak.

Kokóst csíptek el a rendőrök Szentgotthárdon

A férfi Ausztriában vette a drogot.

Felújítási praktikák bérbeadás előtt: mit javasolt felújítani?

Amikor egy ingatlant kiadásra szánsz, fontos olyan fejlesztéseket végrehajtani, amik nemcsak javítják a látványt, de a bérlői igényeket is kielégítik.

Elhunyt Brenner József

Vas megye díszpolgára 92 éves volt.

Növeli üzletrészét a Haladás 1919 Kft.-ben Schäfer András

Egy kicsit nagyobb tulajdonos lesz a kistulajdonos.

Magyar Péter szerint az ország működik, és soha többé nem hagyja, hogy megvezessék, cserbenhagyják vagy elárulják

A miniszterelnök 133 nappal a kormány megalakulása után az Országgyűlésben beszélt az eddigi intézkedésekről, az uniós forrásokról és az ellenzék korábbi vádjairól.

Percek alatt elfogyott a lecsó és a csülökpörkölt, több mint 330 ezer forint gyűlt össze a hétvégén a győri vásárcsarnokban

A Nyitott Piacok Napján ezúttal nemcsak bevásárolni lehetett: a jótékonysági főzés bevételével a vakok és gyengénlátók megyei egyesületét támogatták.

Kisebb szabálytalanságokat tárt fel a kormányhivatal az Oladi platón végzett munkánál

A Greenpeace Magyarország bejelentése után azonnal hatósági vizsgálat indult.

Áldozz időt a lefolyók tisztítására!

Egy eldugult lefolyó igazi rémálom.

Óránként 77 millió forint: Győrben és környékén is lenne helye az autópálya-koncesszión megspórolt pénznek

A 82-es új győri bevezetőjét már 2024-ben át akarták adni, az északnyugati elkerülő továbbra is csak előkészítés alatt áll, és a 81-es főút fejlesztése is régóta napirenden van. 

Húsz év fegyházat kért a győri ügyészség a 12 éves féltestvérét szexuálisan bántalmazó férfira

A vád szerint a férfi életveszélyes sérüléseket okozott a mozgásképtelen gyermeknek, majd azt állította, hogy útközben megtámadták őket.

„Józanul is boldogan” – fotópályázatot hirdetnek Győrben, a legjobb képeket az ÁRKÁD-ban állítják ki

Akár 100 ezer forintos utalványt is érhet egy jól elkapott pillanat, a pályaműveket október 18-ig várják.

Eltűnt Bebes István főkonzuli köszöntője a düsseldorfi konzulátus weblapjáról

A diplomáciai poszt további sorsa miatt a Magyar Közlönyt kell figyelnünk.

Valódi biztonságérzet költséghatékonyan: álriasztók és álkamerák szerepe

A mai világban egyre inkább szükségünk van arra, hogy otthonunkat és egyéb ingatlanjainkat nagyobb biztonságban tudjuk.

Nyilvános Orbán Viktor kötcsei beszéde, amiben öt hónap után megfejtette a választási vereség okait: mindenki összeesküdött ellenük, most pedig harcolni kell!

A volt miniszterelnök még mindig Brüsszelről, külföldi titkosszolgálatokról, és a Soros-hálózatról regélt – arról már jóval kevesebb szó esett, hogy neki személyesen mi köze volt a Fidesz földrengésszerű vereségéhez.