Horizonton túli szerelmesdal született a szombathelyi városi könyvtár online műsorában

Varga Mátyás 2020-05-07 14:34:00
Ezúttal Poócza 'Nonsense' András és Czirók András volt a Bájoló kreatív vendége.

Második adásához érkezett a Bájoló kreatív, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár online műsora, amiben Vas megyei szövegírók és dalszerző énekesek vesznek részt. Ahogy azt már előző cikkemben is írtam, a könyvtár műsora arról szól, hogy két zenével foglalkozó ember, egymástól függetlenül alkot egy dalt, vagyis a duó egyik tagja a salszöveget írja, míg a másik dalt szerez a kapott szöveghez és elő is adja a kész szerzeményét. Ezúttal Poócza 'Nonsense' András, az egykori Manuphanktura és az Andersen meghalt együttes, és a jelenleg is működő Eticatt frontembere vállalta magára a dalszöveg megalkotását. Andrást sokan ismerhetik, ugyanis a szombathelyi zenei élet egyik ismert alakja.

A lehető legtöbb műfajban otthonosan mozog, ugyanis zenei palettáján ugyanúgy megtalálható az alternatív zene, mint a poposabb dalok, vagy a videóban is elhangzó dub hip hop. Mivel mostanság (és nem csak a koronavírus miatt) gyakrabban jelennek meg szomorú, depresszív hangvételű dalok, ezért András egy vidám, nyári, szerelmes dalszöveget szeretett volna írni. És írt is ugyanis a Horizonton túl című szöveg egy igazi, kellemes hangzású, tábortűz mellé passzoló dal lett. Itt kicsit ugyanis történt egy csalás, mert bár ő nem a dalt, hanem a szöveget írja, mégis egy kis random gitározgatás közben született meg ez a vidám dalszöveg.

A dalszerző énekes ezúttal Czirók András, a Red Rockets, a Galeri és az APEX zenekar frontembere és gitárosa volt, aki Hargitai Andrással 2014-ben megalapította Ndrew's Acoustic nevű formációt. További érdekesség Ciriről, hogy tavaly jelent meg a Red Rockets első nagylemeze Túl a horizonton címmel. Ciri egy igazi rocker, akinek élete a színpad és a februári Bájolón elmondottak szerint egy igazi őrültként tombol végig egy-egy koncertet. Tehát sikerült összehozni két frontembert, akik a saját módjukon uralják a fellépések során a színpadot. Az, hogy pontosan mit alkotott közösen a két András, és hogyan született meg a kész dala, arról az alábbi videóban ti is meggyőződhettek.

Bájoló kreatív - Poócza András, Czirók András

Folytatódik a Bájoló kreatív, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár online műsora, amelyben Vas megyei kötődésű fiatal szövegírók és dalszerző-énekesek mu...

Szólj hozzá!

Egy friss felmérés alapján a magyarok fele szerint a Fidesz elcsalhatja a választást

Sokan tartanak manipulációtól, orosz befolyástól és az MI-alapú kampánytrükköktől is.

Vádat emelt a győri ügyészség egy 44 éves férfi ellen, aki figyelmetlensége miatt átment a piroson, aminek súlyos baleset lett az eredménye

Maradandó fogyatékossággal járó sérülést okozott, akár 3 év szabadságvesztést is kaphat.  

Csütörtökön este Győrbe látogat Magyar Péter - finisben a kampány és az országjárás

A TISZA Párt elnöke Sopron és Mosonmagyaróvár érintésével érkezik. 

Épül már a szombathelyi kórházhoz vezető gyalogátkelőhely

A 16 millió forintba kerülő “zebrát” egy vállalkozó magán felajánlásban építteti meg.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Gombás Endre

Szombathely egykori önkormányzati képviselője 73 éves volt.

47 ezer ember hal meg évente elkerülhető halálokok miatt - a TISZA ajkai jelöltje szerint ez az igaz veszély 

Balatincz Péter súlyos orvos- és eszközhiányról beszélt: osztályok működése, műtétek és alapvető ellátások is veszélybe kerülhetnek a szakemberhiány miatt.

Olcsó benzin, drágább jövő? - az árstop a klímacélok ellen dolgozik

A mesterségesen lenyomott üzemanyagárak rövid távon könnyebbséget hozhatnak, de hosszú távon tovább mélyítik Magyarország fosszilis függőségét.

Letartóztatásba kerülhet a férfi, aki tegnap megölte a feleségét Győrben

Előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják. 

Egyelőre nem nagyon értjük, hol fog majd elférni a tömeg a szombathelyi Savaria téren Orbán Viktor beszéde alatt

A tér végében a Fő térrel szemben állítják fel a színpadon. Megannyi kis sátort zsúfoltak be a területre.

12 oldalas érvelési kisokost juttat el a Fidesz a szavazóinak, hogy egy közéleti vitában teljes mellszélességgel tudják képviselni a kormány álláspontját

Egészségügy, oktatás, infláció, mélyszegénység, korrupció, jogállamiság, energiapolitika, utak állapota, kegyelmi ügy. Mindenre van magyarázat.

Meglepetés! Jah, nem. A Fidesz-frakció nem megy el a mai győri rendkívüli közgyűlésre

Boncsarovszky Péter fideszes frakcióvezető-helyettes egy csomó olyan dolgot vizsgáltatna meg a testülettel, ami nem a testület hatásköre.

Gyűlölködöm, tehát vagyok?

Egy győri plakát őszintébben beszél a magyar közéletről, mint az összes politikai kampány együttvéve.

NMHH: újra törvényt sértett a "Balázsék" egyik adása

A hatóság szerint ezúttal az idősebb nők emberi méltóságát sértették meg.

Malac arcúra retusált emberek képével kampányol Deutsch Tamás

Nem ez az első fiaskó az idei Fidesz-kampányban, de ezt még mi sem láttuk jönni. 

A közgyűlés határoztára van szükség ahhoz, hogy a polgármester a kérdéseit hivatalos formában is feltehesse a győri rendőrség vezetésének

Ezért hívott össze rendkívüli ülést Pintér Bence - az Orbán-beszéd közben történt atrocitások tisztázása a cél. 

Dunaújvárosban is visszalépett a DK országgyűlési képviselőjelöltje

Szabó Zsolt a város alpolgármestereként ismert politikus a kerületben, mégis visszalépett.

Rendőrség: A választási gyűlések rendjének fenntartása a szervező felelőssége

Közleményt adott ki a testület az elmúlt napok eseményei után.