Egy katona meghalt, amikor honvédségi járművek ütköztek az M7-esen Székesfehérvárnál

Vágvölgyi Bálint 2019-08-26 15:42:00
Öt további sérült van.

18.10 - Frissítés:

Halálos áldozata is van a hétfő délelőtti, az M7-es autópályán történt katonaikonvoj-balesetnek - mondta a honvédelmi miniszter rendkívüli sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Benkő Tibor közölte: egy fiatal, kiváló katona hunyt el. A miniszter részvétét fejezte ki a hozzátartozóknak és a barátoknak. A balesetben az elhunyt katonán kívül öten sérültek meg.

Benkő Tibor elmondta, belső vizsgálat lefolytatását rendelte el a baleset körülményeinek tisztázására, a balesetet a rendőrség vizsgálja.

Korábban írtuk:

A Magyar Honvédség egyik katonai menetoszlopa szenvedett közúti baleset az M7-esen Székesfehérvárnál hétfőn. A balesetben hatan sérültek meg - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel.

A közlemény szerint két sérültet mentőhelikopterrel a MH Egészségügyi Központba szállítottak, négyet a székesfehérvári kórházban látnak el. Azt írták: a tehergépjárművekből álló konvoj a Bátor Harcos 2019 gyakorlatra ment Hódmezővásárhelyről a Magyar Honvédség Központi Gyakorló- és Lőterére, Veszprém-Újmajorba.

Az ütközésben civil gépjármű nem sérült meg, a baleset okait a rendőrség vizsgálja.

Pápai Eszter, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense korábban azt közölte: hat jármű ütközött össze az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalán, a 64-es kilométernél, Székesfehérvárnál, emiatt teljesen lezárták az utat. Délután a rendőrség honlapján azt írták: továbbra is tart a műszaki mentés. Az autópálya 59-es és 64-es kilométere közötti szakaszán, a forgalmi helyzet miatt veszteglő gépjárművek részére a rendőrség feloldotta a forgalomkorlátozást és a belső sávon megindult a forgalom.

Az érintett útszakaszt továbbra is az agárdi lehajtónál, a 7-es számú főúton kerülhetik el - közölték.

(via MTI)

 

Szólj hozzá!

Éremeső Győrben, Kolozsvári Lili duplázott a kajak-kenu vb-n

Fiatal tehetségek és parasportolók is történelmet írtak a maratoni versenyen.

Tervezett áramszünet várható Győrben

Hálózat karbantartás lesz két utcában.

Citromsárga riasztást adtak ki Vas vármegyére

Délután és este zivatarok jöhetnek.

A bírók vehetik birtokba a bezárt győri börtönt

Akár azokban a cellákban is dolgozhatnak ahova régen ők juttatták az elítélteket. 

Porsche, airsoft, krémes, lecsó, oprea és death metal

Program program hátán a hétvégén Győr környékén.

Szólt a magyar himnusz a kajak-kenu vb-n Győrben

A nyitónapon erősen indított a magyar kontingens.

A mesterséges intelligencia fontosságáról egyeztetett a Soproni Egyetemmel Palkovics László

A fenntarthatóság és az erdőgazdálkodás állt a program középpontjában.

154 ezer forinttal károsították meg az áldozatukat a telefonos csalók, néhány napja Győrben

Banki alkalmazottnak adták ki magukat. Hiába fogott gyanút a sértett, már késő volt. 

Jubileumi tűzoltó találkozó lesz szeptember 20-án, Kőszegen 

Tizedik alkalommal gyűlnek össze a térségbeli lánglovagok.

Semmi extra, csak néhány dugó az M1-esen térségünkben

Bábolnánál sávzár és leterelés, Lébénynél munkavégzés és 8 km torlódás.

Csatornafelújítási munkák kezdődtek a Nagysándor József utcában, Győrben 

Ideiglenes forgalmi változásokra kell számítani, várhatóan 5 hétig tart a kellemetlenség. 

Miért kötelező a kétfaktoros azonosítás 2025-ben?

Egyre kevésbé vagyunk biztonságban az online térben. 

Borsi Róbert: "Más tollával ékeskedik a polgármester!”

Hallgattassék meg a másik fél is óvoda felújítás ügyben. 

Több, mint fél millió forint értékű szerszámot nyúltak le az alkalmi tolvajok Tokorcs közelében 

A celldömölki nyomozók pár napon belül visszaadták a sértettnek a telephelyéről elvitt műszaki eszközöket.

Nyáron sem állt meg a munka: megszépültek a győri óvodák

Az önkormányzat prioritásként kezeli a saját fenntartású intézmények folyamatos karbantartását.