Hivatalos személy elleni erőszak miatt vádat emelt az ügyészség Fekete-Győr András ellen

Farkas Bazsi 2020-09-29 11:55:32
A 2018 decemberi Kossuth téri tömegdemonstráció miatt kell bíróság elé állnia.

Hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt vádat emelt a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség kedden öt ügyben, 6 vádlott - köztük Fekete-Győr András és Szarvas Koppány Bendegúz - ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróságon - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője az MTI-vel.

Keresztes Imre azt írta: vádirati tényállások szerint a 2018 decemberi Kossuth téri tömegdemonstrációkon részt vevő vádlottak a Parlament épületének védelmét ellátó rendőrsorfalba különböző tárgyakat - köztük üveget és pirotechnikai eszközt - dobtak, illetve tüntetőtársaikat és a rendőröket lökdösték azért, hogy a sorfalat áttörjék.

A vádlottak erőszakos magatartásukkal jogszerű eljárásukban akadályozták a rendőröket, akik a létesítménybiztosítási feladataikat emiatt csak megnehezítve tudták ellátni - közölte a főügyész. Hozzátette: az elkövetők részben egymástól külön, egyes esetekben pedig közösen cselekedve, csoportosan követték el a cselekményeiket.

A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségéről szóló törvényre tekintettel az ügyészség a vádiratok többségében azt indítványozta, hogy a bíróság a vádlottakkal szemben tárgyalás nélkül, büntetővégzéssel hozzon döntést, és próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést szabjon ki rájuk. Egy vádlottra azonban végrehajtandó szabadságvesztést kértek, őt korábban csoportosan elkövetett garázdaság miatt már korábban próbára bocsátotta a bíróság. Esetében az ügyészség nem látott lehetőséget egyszerűsített eljárásra, így azt kérte a vádhatóság, hogy az ő ügyében a bíróság az általános szabályok szerint járjon el.

Keresztes Imre emlékeztetett: a nyomozó ügyészség hasonló ügyekben eddig kilenc ember ellen emelt vádat, amelyekben a bíróság - hat esetben pedig már jogerős - ítéletet is hozott. A bíróság öt esetben 1 év vagy az alatti felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a vádlottakat, míg egy vádlottat 1 év 8 hónap, 2 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt.

Az ügyészség 2019. április 3-án jelentette be, hogy gyanúsítottként hallgatták ki Fekete-Győr Andrást, a Momentum Mozgalom elnökét hivatalos személy elleni erőszak miatt. Akkor azt írták: a gyanúsított 2018. december 13-án este a Parlament főlépcsőjénél az épület védelmére felsorakozott rendőrök felé célzottan egy meggyújtott füstképző eszközt hajított, és a kibocsátott füst a sorfalban lévő rendőrök látását és légzését akadályozva megnehezítette a létesítménybiztosítási rendőri intézkedést. Fekete-Győr András akkor panasszal élt a gyanúsítás ellen és nem tett vallomást.

Az ügyészség ugyancsak 2019 áprilisában Szarvas Koppány Bendegúzt is hivatalos személy elleni erőszak miatt hallgatta ki, aki ugyancsak panasszal élt a gyanúsítás ellen és szintén nem tett vallomást. Őt akkor az ügyészség közlése szerint azzal gyanúsították meg, hogy 2018. december 12-én és 13-án az Országgyűlés épülete előtti tüntetéseken a rendezvény biztosítását, illetve a Parlament épületének védelmét ellátó rendőrsorfal tagjai felé célzottan eldobott egy nem azonosítható tárgyat, több meggyújtott füstképző eszközt, továbbá egy kapszaicinoid hatóanyagú könnygázszóró palackkal a rendőrsorfal tagjai irányába fújt. Az ügyészség szerint a rendőrök felé dobott egy szikrázó tárgyat is, amellyel eltalált egy rendőrt.

Az ügyészség korábbi közleményeiben arra hívta fel a figyelmet, hogy a hivatalos személy elleni erőszak bűntettének alapesete egy évtől 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Szólj hozzá!

Pintér Bence: Újra indulok a polgármesteri székért!

Az is kiderült, hogy a TSZV-nek van 15 egyéni jelöltje.

Pintér Bence: Fekete Dávid és a Győr-Szol hülyének néz mindenkit

A polgármester szerint a cég cáfolata csak trükk a számokkal, és továbbra sem tudni, hogy hol a pénz!

Kávé, festmények és múzeumi szakmai nap - februári programok a Rómer Múzeumban

Tárlatvezetés a Café Kultúrban, szakmai nap múzeumi dolgozóknak, és még több izgalmas időszaki kiállítás várja az érdeklődőket februárban Győrben.

A Győr-Szol-t azonnal megvédte saját médiacége az eltűnt(?) milliárdok ügyében

Ráadásul ők már azt is tudják, hogy Pintér Bence lepaktált a TISZA Párttal. 

A járdán akarta elütni haragosát egy nő Győrben

Meglátta a zebránál, dühbe gurult, majd megfenyegette, hogy megöli - három évet is kaphat.

A Győr-Szol szerint nem tűnt el 1 milliárd 700 millió forint

Közleményben reagált a cég Pintér Bence kijelentéseire.

Kiskorú gyermekével lopatott egy nő Szombathelyen

Egy doboz gyógynövényt tartalmazó étrend-kiegészítő kapszulát csent el.

30 és 100 négyzetméteres lakások is lesznek a szombathelyi volt SZTK-épületében kialakítva

Üzleteknek és egészségügyi szolgáltatóknak is alakítanak ki helyiségeket.

Tanúként hallgatja ki a Rendőrség Pintér Bencét a fideszes miniszteri biztos, országgyűlési képviselőjelölt által felügyelt önkormányzati cég furcsa szerződései ügyében

A polgármester szerint a cég többször kijátszotta azt, hogy ne kelljen közbeszerzést kiírniuk, így az általuk kiválasztott vállalkozásoknak szignóztak ki munkákat.

Szijjártó Péter: hatszáz munkahely vált betonbiztossá a MAM-Hungáriánál a kormány támogatásával Vaskeresztesen

4 milliárd 500 millió forintnyi fejlesztést jelentett be a miniszter. A kormány 870 millió forintnyi támogatást csap hozzá a költségekhez.

Házasság hete 2026 Győrben - a hűség szabadsága

Előadások, séták, gyertyafényes randevúk és közös élmények várják a párokat február 1. és 19. között.

Gyorsabban melegszik a Föld, mint ahogy a modellek követni tudnák – a légszennyezés eddig elfedte a helyzet valódi súlyosságát

Az 1,5 °C-os melegedési küszöb felett olyan világba lépünk, ahol már nemcsak fokozatos, hanem láncreakciószerű és visszafordíthatatlan éghajlati változások indulhatnak be.

Megjelent az M86-M87-es utak kivitelezésének közbeszerzése

Az üzemeltetési, fenntartási és finanszírozási feladatok is a pályázóé lesznek.

84 százalékos profit, nulla közbeszerzés - Pintér Bence szerint így működik a győri üzleti csoda

Furcsa szerződések, szétbontott megbízások és extraprofit egy olyan cégnél, amelynek papíron nincs is fizikai dolgozója.

2026-ban június 12-13-án és 16-án rendezik meg Szombathely kortárs művészeti fesztiválját, a Bloomsdayt

Idén ünneplik az ír-magyar diplomáciai kapcsolatok 50 éves évfordulóját, így a város a fesztivál eseményei során kiemelten együttműködik Írország Magyarországi Nagykövetségével.

Rendőrségi szállásról lopott a vagyonőr Győrben

300 eurórért nem biztos, hogy megérte.

4 évvel ezelőtti bejelentéssel flexel újra Fekete Dávid

Már 2022-ben bejelentették az Audi új gyáregységét, amihez a magyar állam 8 milliárd 500 millió forinttal járult hozzá.