Hiába halnak meg sokan rákban, mégis alig járnak szűrésekre a magyarok

Székely Zoárd 2020-10-22 07:31:00
Aggasztó statisztikák.

Nem áll jól a betegségek korai felismerését szolgáló szűrővizsgálatokkal a magyar lakosság: egy tavalyi felmérés szerint a 65 éves férfiak 39 százaléka soha nem volt prosztatavizsgálaton, és a nőknek csak 15 százaléka járt emlőröntgenen a megelőző év során – ismerteti a Világgazdaság.

A magyar nők 12 százaléka még soha nem volt méhnyakrákszűrésen, egynegyedük több mint három éve volt vizsgálaton, 36 százalékuk pedig a megelőző egy évben járt nőgyógyásznál

– derül ki a napokban nyilvánosságra hozott európai lakossági egészségfelmérés (ELEF) 2019­-es adataiból.

Tavaly ősszel Magyarországon harmadik alkalommal került sor a kutatásra, amely 510 településen több mint 12 ezer fő megkérdezésével zajlott. Magyarországon a halálozási statisztikákban a keringési rendszer betegségei és a daganatos megbetegedések vezető helyen állnak, így a korai felismerést és kezelést lehetővé tevő szűrővizsgálatoknak kiemelt jelentőségük van. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatai szerint tavaly rosszindulatú emlődaganat miatt 73,5 ezer beteg részesült közfinanszírozott ellátásban, az egészségbiztosító 60 milliárd forintot fordított a gyógyításukra.

Szakmai ajánlás szerint a 45 és 60 év közötti nőknek a korai felismerés érdekében kétévente kellene részt venniük mammográfiai vizsgálaton. A 35-64 éves nők fele volt ilyen jellegű vizsgálaton a felmérést megelőző két év alatt, 30 százalékuk egy éven belül kerített rá sort. Ezzel szemben a 65 év feletti nők jóval kevésbé aktívak ezen a téren: csak 15 százalékuk volt emlőröntgenen egy éven belül.

Az 50 év feletti férfiaknak évente ajánlott a prosztatarákszűrés.

A férfiak esetében az életkor növekedésével nő a rákszűrésen éves gyakorisággal részt vevők aránya, a 65 éves és annál idősebb korosztály valamivel több, mint negyede jelent meg egy éven belül szűrésen, 39 százalékuk viszont még soha nem volt ilyen vizsgálaton.

Magyarországon évente több mint négyezer prosztatadaganattal küzdő beteget regisztrálnak, ellátásuk költsége évente meghaladja a hárommilliárd forintot – olvasható a Világgazdaságban.

 

Fotó: Pixabay

Szólj hozzá!

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.

Új győri híd tervezésén dolgoztak a Széchenyi István Egyetem hallgatói

Negyedik alkalommal rendezte meg Digitális Építőipari Workshopját a győri Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kara. A kétnapos programon a hallgatók vegyes csapatokban gondolták újra a győri Ipar utca folytatásába korábban tervezett Mosoni-Duna-hidat.

Minden hatodik gépjármű állapota kifogásolható egy felmérés szerint

A meghibásodások leggyakoribb oka a szükséges karbantartások elmaradása, valamint az, ha egy gépjármű rossz üzemi körülmények mellett közlekedik.

Nekihajtott a győri kórház sorompójának egy férfi, amivel több mint félmilliós kárt okozott

Rongálással vádolja az ügyészség, az esetet a kórház térfigyelő kamerája is rögzítette.

Most megnézhetjük, honnan kapja a meleget több mint 25 ezer győri lakás

Nyílt napot tart a Győr-Szol a Rozgonyi utcai fűtőerőműben, ahol a látogatók azt is megnézhetik, hogyan kerül geotermikus energia a városi távhőrendszerbe.

Szijjártó Péter szerint egész Magyarországnak siker a szegedi BYD-beruházás

A volt külügyminiszter azt állítja, hogy a kormány által biztosított támogatások nem voltak kirívóak, a vendégmunkásokkal kapcsolatban pedig „durva félreértésről” beszélt. 

Vádat emeltek egy harmincas éveiben járó szombathelyi férfival szemben, aki kiskorúval szexelet

A kiskorú többször próbálta megszakítani a kapocsalatot, de a férfi fenyegette.