Hende Csaba évértékelőjében csak úgy záporoztak a német nagyvállalatoknak küldött milliárdok, Szombathely jövő évi fejlesztéséről azonban egy szó sem esett

Farkas Bazsi 2021-01-02 20:10:00
Persze, aki nem ígér azt számon sem lehet kérni. 

December 31-én töltötte fel Facebook-oldalára évértékelőjét Hende Csaba (Fidesz-KDNP), Vas megye 1-es számú választókerületének parlamenti képviselője. 

Hende elég bő lére eresztette, kell hozzá némi türelem, hogy az ember végignézze a valamivel több, mint 8 perces videót. 

A politikus a szinte már unalomig nyúzott, vírushelyzettel kezdte az értékelést, 2 percet el is vett a mondanivalójából az, amit már úgyis tudtunk. Hogy milyen nehéz év van mögöttünk. 

Egy mondat azért megütötte a fülemet, talán még idézni is fogom:

A vakcina nem varázspálca.

Hende összefoglalta az elmúlt év kormányzati költéseit is, amit Szombathely “kapott”.

A Schaeffler szombathelyi gyár építésére kapott a kormánytól 5 milliárd forintot. Ebből 2 milliárdot el is költött telek vásárlásra. 

A TDK is kapott a kormánytól 2 milliárd forintot, fejlesztésre. 

Azért annak mindenféleképpen van egy diszkrét bája, amikor két német nagyvállalat összesen 7 milliárd forintot kap a magyar adófizetők pénzéből, a város parlamenti képviselője pedig mindezt úgy próbálja meg eladni, mintha azt maga a város kapta volna.

Hende egyébként kitér arra, hogy szakértők szerint ez 1,5-2 milliárd forintos helyi iparűzési adó emelkedést jelent majd a városnak. Ugyanakkor azt már nem teszi hozzá, hogy pont ez az az adónem, amit a kis-, és középvállalkozások valamint az egyéni vállalkozók esetében január 1-től a felére csökkentett a kormány. Közel 1 milliárd forintot húzva ki ezzel a szombathelyi önkormányzat zsebéből.

A politikus Szombathellyel kapcsolatban még azt emelte ki, hogy visszavette az állam a Haladás Sportkomplexumot az önkormányzattól. Ezzel pedig közel 300 millió forintos terhet vesz le a város válláról. 

Azt azonban már nem teszi hozzá, hogy a komplexum eddig is állami fenntartású volt, mivel a Haladás VSE 300 millió forintos, címkézett támogatást kapott a központi kaszából, ezt fizette tovább a fenntartó - önkormányzati tulajdonú - cégnek. A kormány azonban ezt most megszünteti, és csak úgy volt hajlandó pénzt adni a létesítmény fenntartására, hogy az azt működtető céget, egy az egyben államosítja.

Hende ezzel el is mondott mindent Szombathellyel kapcsolatban. Arról egy szót sem szólt, hogy milyen tervek vannak 2021-re, hogy milyen beruházások vannak kilátásba, milyen projektekért kalapol éppen a kormánynál, mi lesz az el sem kezdett, de beígért szombathelyi beruházásokkal.

Ehelyett a falvak felé fordult és nem győzte elsorolni azokat az eredményeket, amiket a választó körzetéhez sorolt településeken elért. 

Hende egy ideje már látványosan nyomul a falvakban. Nagyon nincs is más választása, ha 2022-ben meg akarja őrizni mandátumát, mivel Szombathelyen a 2019-es önkormányzati választásokon hatalmasat bukott a kormánypárt.

A képviselő elmondja, hogy a hozzá tartozó 11 falu 1 milliárd 200 millió forintot kapott a Magyar Falu Programban az elmúlt évben.
Évértékelőjében pedig elég sokat beszél arról, hogy falun élni természet közelséget és nem minőségben egy rosszabb életformát jelent. Láthatóan gondosan próbálja szétverni a falusi életről kialakult pejoratív képet, és azt hangsúlyozza, hogy a falusi és a városi ember semmiben sem különbözik egymástól. 

Érdemes megfigyelni Hende testbeszédét. Egy ideig tördeli a kezét, így mondja el a szövegét, majd nekiáll “malmozni” a hüvelykujjaival, mint aki maga is roppantul unja, hogy neki ezt itt most végig kell mondania.

Szólj hozzá!

Felújítási praktikák bérbeadás előtt: mit javasolt felújítani?

Amikor egy ingatlant kiadásra szánsz, fontos olyan fejlesztéseket végrehajtani, amik nemcsak javítják a látványt, de a bérlői igényeket is kielégítik.

Elhunyt Brenner József

Vas megye díszpolgára 92 éves volt.

Növeli üzletrészét a Haladás 1919 Kft.-ben Schäfer András

Egy kicsit nagyobb tulajdonos lesz a kistulajdonos.

Magyar Péter szerint az ország működik, és soha többé nem hagyja, hogy megvezessék, cserbenhagyják vagy elárulják

A miniszterelnök 133 nappal a kormány megalakulása után az Országgyűlésben beszélt az eddigi intézkedésekről, az uniós forrásokról és az ellenzék korábbi vádjairól.

Percek alatt elfogyott a lecsó és a csülökpörkölt, több mint 330 ezer forint gyűlt össze a hétvégén a győri vásárcsarnokban

A Nyitott Piacok Napján ezúttal nemcsak bevásárolni lehetett: a jótékonysági főzés bevételével a vakok és gyengénlátók megyei egyesületét támogatták.

Kisebb szabálytalanságokat tárt fel a kormányhivatal az Oladi platón végzett munkánál

A Greenpeace Magyarország bejelentése után azonnal hatósági vizsgálat indult.

Áldozz időt a lefolyók tisztítására!

Egy eldugult lefolyó igazi rémálom.

Óránként 77 millió forint: Győrben és környékén is lenne helye az autópálya-koncesszión megspórolt pénznek

A 82-es új győri bevezetőjét már 2024-ben át akarták adni, az északnyugati elkerülő továbbra is csak előkészítés alatt áll, és a 81-es főút fejlesztése is régóta napirenden van. 

Húsz év fegyházat kért a győri ügyészség a 12 éves féltestvérét szexuálisan bántalmazó férfira

A vád szerint a férfi életveszélyes sérüléseket okozott a mozgásképtelen gyermeknek, majd azt állította, hogy útközben megtámadták őket.

„Józanul is boldogan” – fotópályázatot hirdetnek Győrben, a legjobb képeket az ÁRKÁD-ban állítják ki

Akár 100 ezer forintos utalványt is érhet egy jól elkapott pillanat, a pályaműveket október 18-ig várják.

Eltűnt Bebes István főkonzuli köszöntője a düsseldorfi konzulátus weblapjáról

A diplomáciai poszt további sorsa miatt a Magyar Közlönyt kell figyelnünk.

Valódi biztonságérzet költséghatékonyan: álriasztók és álkamerák szerepe

A mai világban egyre inkább szükségünk van arra, hogy otthonunkat és egyéb ingatlanjainkat nagyobb biztonságban tudjuk.

Nyilvános Orbán Viktor kötcsei beszéde, amiben öt hónap után megfejtette a választási vereség okait: mindenki összeesküdött ellenük, most pedig harcolni kell!

A volt miniszterelnök még mindig Brüsszelről, külföldi titkosszolgálatokról, és a Soros-hálózatról regélt – arról már jóval kevesebb szó esett, hogy neki személyesen mi köze volt a Fidesz földrengésszerű vereségéhez.

Zajlik az Európai Mobilitási Hét - mindeközben megérkezett Győr első kerékpáros lábtámasza

A Baross út és a Szent István út kereszteződésében már a nyeregből sem kell leszállni a pirosnál, szeptember 22-ig pedig több programmal várják a győrieket.

Megszünteti a kormány a Mészáros–Szíjj-féle autópálya-koncessziót – a miniszterelnök üzent a yachtozó, pezsgőző bűnözőknek is: az általuk okozott kár megtérítése enyhítő körülmény lesz

A kormány szerint a 35 évre kötött szerződés több mint 23 ezer milliárd forintot érint, az állam pedig lényegesen olcsóbban tudná működtetni az autópályákat.

November végéig érkezik az iskolakezdési támogatás második, 50 ezer forintos része

Az utalványokat jövő március közepéig lehet majd felhasználni.

Kiállítás, koncert, sport és városnézés – mutatjuk, mit lehet csinálni a hétvégén Győrben

Picasso-grafikák, színház, családi sportprogramok, hajózás és különleges városi séták is várják a győrieket szeptember 18. és 20. között.

Az Alkotmánybírósághoz fordult az ombudsman: azt tisztáznák, alapvető jog-e mindenhol a készpénzes fizetés

Egyre több üzletben, rendezvényen és szolgáltatásért már csak elektronikusan lehet fizetni.