Hende Csaba egyedül maradt a Fideszben a mogyorózással

Farkas Bazsi 2020-06-02 20:34:00
Vagyis azzal, aminek minősítette a Szombathelytől elvont 570 millió forintot.

A Parlament mai ülésén az azonnali kérdések órájában Ungár Péter, a Vas megyei LMP országgyűlési képviselője Szombathely példáját hozva arról beszélt, hogy nagyon fontos megköszönni az önkormányzatoknak is a koronavírus járvány elleni védekezést. Kitért arra: a város polgármesterének javaslatára már februárban tárgyalták a különböző teendőket, és 400 millió forintot különítettek el a munkanélkülivé válók, nehéz helyzetbe kerülők támogatására - tudósít az MTI. Szóvá tette ugyanakkor, hogy a város elesik a gépjárműadótól, ami összesen több mint 570 millió forintot tesz ki a teljes költségvetést nézve. Ha példaként tekintenek Ausztriára, ahol támogatják az önkormányzatokat, nálunk miért vonnak el forrásokat tőlük? - kérdezte.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egyetértett azzal, hogy köszönet illet mindenkit, aki részt vett a védekezésben. Ismertette: 

Vas megyéből 11 vállalat nyújtott be támogatási kérelmet a kormány versenyképességet növelő pályázatára. 

Ezek a cégek 800 ezer euróig, a beruházási érték feléig kapnak segítséget, így több ezer megyebeli munkahely válik megvédhetővé. A miniszter jelezte: a jövő évi költségvetés során mérlegelnek egy olyan megoldást, amely az önkormányzatok fejlesztési terveihez szolgálna hitelfelvételi lehetőséggel. Hangsúlyozta: minél sikeresebben védekeznek az önkormányzatok, annál siker védekezik az ország.

 

Security Check Required

null

 

Magyarországot, a magyar embereket kell megvédeni, ehhez az ellenzék támogatásának is örültek volna, illetve örülnének - jegyezte meg.

Viszont válaszában Ungár kitért arra is, hogy Hende Csaba az Ugytudjuk.hu kérdésére, mi szerint mennyi pénzt vont el a kormány a Szombathelyről, azt válaszolta, hogy 

mogyoró.

Miközben ez az össze két városi óvoda két évnyi fenntartási összegét fedezné.

Szijjártó ezután nem minősítette Hende hasonlatát, csupán annyit mondott, hogy minél sikeresebben védekeznek az önkormányzatok annál sikeresebben védekezik az ország is. 

 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.