Hazai pályán ikszelt a Haladás és az ETO is

ugytudjuk.hu 2020-08-05 20:50:51
Mindkét csapat egygólos hátrányból mentett döntetlenre a második félidőben.

Nem tudtak győzni az NB II második fordulójában a Vas és Győr-Moson-Sopron megyei csapatok. A Gyirmót vereségéről már beszámoltunk, és

a Haladás és az ETO is hazai pályán játszott döntetlent, előbbi a Szolnokkal, utóbbi a Kaposvárral.

A Haladás az első félidő 17. percében kapott gólt, Novák volt a gólszerző – a nemrég még Szombathelyen futballozó támadó lefordult védőjéről, majd 11 méterről a bal sarokba lőtt a Nemzeti Sport cikke szerint. Az ETO a 41. percben kapott gólt: Szabó Bálint passza után Nagy János a tizenhatos jobb oldaláról jobbal laposan a kapu jobb alsó sarkába lőtt az NS tudósítása szerint.

A második félidő aztán az egyenlítésé volt. Az ETO-Kaposváron a 70. percben jött a gól az ETO-nak: Szimcso ívelt át a túloldalra jobbról, 30 méterről a szabadrúgást, Lipták érkezett és a kapu elé fejelt, a labdába azonban sem Temesvári, sem Nagy J. nem ért bele Mindeközben azonban Pogacsicst mindketten megzavarták, így a labda a gólvonalon túlra jutott.

A Haladás a 4., a Gyirmót a 8., az ETO a 14. helyen áll a tabellán.

A Haladás meccséről készült fotógalériánkat itt tekintheti meg:

 

Szólj hozzá!

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok. 

Havazott az Írott-kőn

Nyárból a télbe.

Megállapodtak a bérekről az Audiban

650 ezer forintos egyszeri kifizetésben is megegyeztek a gyár és a szakszervezet képviselői.

Nagy mennyiségű csapadék várható kedden

A északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik.

Újabb induló jelentkezett be a szombathelyi polgármesteri székért

Mind a 12 városi körzetben lesz indulója a Konzervatívok Egy Jobb Városért Egyesületnek. Balassa Péter a polgármesterjelöltjük.

Győr-Moson-Sopron és Vas megyében is heves zivatarokra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat

Az előrejelzés szerint hétfőn késő délutántól előbb az északnyugati, majd az esti, késő esti órákban az északi megyékben is kialakulhatnak helyenként zivatarok.

Tévében a Falco Honvéd elleni rájátszás meccse

A keddi összecsapást az M4 Sport sugározza.