Három férfi rabolt ki egy nőt Szombathely mellett, fegyház vár rájuk

Farkas Bazsi 2019-03-28 09:06:00
Az az igazi pancserség, amikor három pasi kell egy nő ellen, hogy elvigyenek 35 ezer értékű motyót.

A Szombathelyi Járási Ügyészség csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat az ellen a három férfi ellen, akik megfenyegették a sértett nőt és 34.500 forint értékű háztartási gépet és szerszámot vettek el tőle 2018 márciusában egy Szombathely közeli községben.


A vádirat szerint az egyik vádlott kifigyelte, hogy a lakóház nyitott melléképületében használaton kívüli háztartási gépek vannak, amiket el lehetne vinni, ezért a helyszínre hívta a társait.


A sértett azonban észrevette a vádlottat, aki ekkor megfenyegette őt, hogy „szétroncsolja a pofikáját”, ha segítséget próbál kérni, de hogyha okosan viselkedik nem lesz bántódása. Időközben megérkezett a vádlott egyik társa, aki megerősítette a sértett előtt, hogy a vádlott
hajlamos másokat bántani, úgyhogy jobb lesz, ha okosan viselkedik. Ezt követően a két vádlott követelte a sértettől az utcai kapu kulcsát, amit azonban a sértett nem adott oda, mire az egyik vádlott leemelte a kaput a helyéről, amitől eldeformálódott a tólózár. Ekkor megjelent a háznál a harmadik vádlott is, aki betolatott egy kisteherautóval az udvarra.

A vádlottak különböző háztartási gépeket és eszközöket valamint egy körfűrészt pakoltak fel a tehergépkocsira a melléképületből és az udvarról, majd távoztak a helyszínről.

A Szombathelyi Járási Ügyészség fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt a vádlottakkal szemben - írja közleményében az Ügyészség.

Szólj hozzá!

Lecserélte V.Németh Zsoltot Körmend fideszes polgármestere

Már a tiszás Horváth Nándor Zsolttal egyeztetett a város további fejlődéséről.

Néher András: Ne a tisztességes emberek fizessék meg az építési hulladék leadásának árát!

A TISZA Párt országgyűlési képviselője a lakossági díjfizetés megszüntetését kezdeményezte az illetékes minisztériumnál.

A bűnügyi felügyelet szerepe a magyar büntetőeljárásban

A bűnügyi felügyelet kifejezés talán nem mond sokat mindenkinek, mégis fontos eleme a magyar büntetőeljárásnak.

Ritka pillanat a magyar politikában: a miniszterelnök elnézést kért és elismerte, hogy hibázott

Magyar Péter szerint az általa elkövetett kommunikációs bakik is hozzájárulhattak ahhoz, hogy Polgár Judit végül nem vállalta a köztársasági elnök-jelölést.

Lakossági fórumot tartanak Győrben, a Bisinger József sétány tervezett módosításáról

Július 23-án a Városházán ismertetik az övezeti paraméterek változtatására vonatkozó javaslatot.

Téves gyanú miatt kezdtek autós üldözésbe - vádat emelt a győri ügyészség egy testvérpár ellen

A férfiak tolvajoknak hittek egy autóban várakozó öt fiatalt, majd az üldözés során többször is nekihajtottak az előlük menekülő járműnek.

Néher András tiszta vizet öntött a jeges pohárba: nem a jégkármentesítő rendszer okozza az aszályt

A TISZA országgyűlési képviselője szerint tévhitek és összeesküvés-elméletek terjednek a talajgenerátorok működéséről, miközben a rendszert központilag irányítják.

Elnöki ügy - Sulyok Tamás elillanása után, éles politikai vita bontakozott ki Polgár Judit lehetséges államfővé választása körül

Amíg a TISZA Párt frakciója egységesen támogatja a korábbi sakk világbajnok jelölését, az ellenzéki szereplők bírálják az államfő-váltás folyamatát.

Visszahívják Bebes Istvánt a düsseldorfi főkonzulátus éléről 

Úgy néz ki, hogy alig egy év után véget ér a volt körmendi polgármester diplomata karrierje.

Hogyan válassz otthoni autótöltőt?

Az elektromos autók terjedésével egyre többen keresnek megbízható otthoni töltési megoldást.

Szegeden mondják majd ki a Czeglédy-ügy másodfokú ítéletét

Az főügyészség minimum 15 évre súlyosbítaná a politikus büntetését.

Fénybe borultak Győr folyói: ismét több ezren követték a Lampionos Hajós Felvonulást

A régi hagyományt újraélesztő rendezvény idén is látványos esti programmal várta a győrieket - az önkormányzat félmillió forintos támogatással segítette a megvalósítását.

Július 31-vel szűnik meg Kántás Zoltán Sárvári Gyógyfürdővel kötött ügyvezetői munkaszerződése

Az ügyvezetői feladatokat 3 hónapig Zelles Zsolt stratégiai igazgató látja el.

Miniszteri látogatás Szombathelyen - Az év végére megoldódhat az Oladi Plató azbeszt-helyzete

Lőrincz Viktória meghallgatta a szombathelyi városvezetés tanácsait.