Három ejtőernyős honvéd földi maradványait találták meg Sülysáp mellett

Bazsó Bálint 2020-08-06 20:02:56
A hősi halott katonákat, vélhetően a harcok elmúltával, a haláluk helyén temette el a lakosság. Azonosításuk még folyamatban van.

Állampolgári bejelentés alapján végeztek feltárást a napokban a Pest megyei Sülysáp határában a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum hadisírgondozó szakemberei. Egy szemtanú elmondása alapján ugyanis a szántóföldön magyar katonákat temettek el az 1944 novemberi harcok után - írja a Honvédelem.hu.

A szakportál ismertetése szerint 1944 novemberének közepén az 1. ejtőernyős zászlóalj katonái voltak védelemben a térségben, parancsnokuk a Magyar Tiszti Arany Vitézségi Éremmel kitüntetett Tassonyi Edömér őrnagy volt. Az ejtőernyősök több szovjet támadást is megakasztottak az Isaszeg és Sülysáp közötti területen, miközben komoly veszteségeket szenvedtek el.  A korabeli veszteségi nyilvántartás szerint 1944. november 15. és november 22. között a zászlóalj állományából 42-en haltak hősi halált a harcok során, az Attila védvonal előterében.

Fotó: Fotó: Honvédelem.hu

A hadisírgondozók a helyi önkormányzattal és a földterület tulajdonosával történt egyeztetést követően kezdték meg a műszeres vizsgálatokat a több ezer négyzetméternyi területet. Több órás kutatás után sikerült egy támpont-szerű védelmi állást beazonosítani, majd a feltárás során három magyar ejtőernyős katona földi maradványa került elő.

Fotó: Fotó: Honvédelem.hu

A hősi halott katonákat, vélhetően a harcok elmúltával, a haláluk helyén temette el a lakosság.

A sírleletek között ejtőernyős jelvényt, valamint egy jegygyűrűt is találtak a hadisírgondozók. Utóbbi belső felén „1942 Esztike” felirattal.

Mivel a hősi halált halt ejtőernyős katonák beazonosításához szükséges azonossági jegytok nem került elő, így a hadisírgondozók most ezen a nyomon próbálják kikutatni a gyűrű tulajdonosának kilétét.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.