Elsőként számoltunk be róla, hogy egy ismert szombathelyi edzőnek annyira elege lett abból, hogy teli van szemetelve az oladi kilátó környéke, hogy nagyszabású szemétszedést szervezett.

Szombaton több mint félszázan ragadtak kesztyűt és szemetes zsákot, az oladi erdőben, hogy megtisztítsák azt a nem oda való dolgoktól.

Jól érzékelteti a terület elhanyagoltságát, hogy olyan autógumi is előkerült, ami már zöldellett a mohától. Összesen közel 50 nagy zsákot töltöttek meg szeméttel az önkéntesek.

Az erdőből került elő többek között autókormány, mikrohullámú sütő, számtalan autógumi de több évtizedes tejes zacskó is, amiről még ma is jól leolvasható az ára. Hát ennyire bomlanak el ezek...

A szemétszedést szervező Dancs Roland elmondta, elég hatékonyan dolgoztak, ebédidőre végeztek a szemétszedéssel. "Azt gondolom, jövőre mindenképpen ismétlünk, de remélem, hogy egyre kevesebb lesz a szemét" - tette hozzá.

Győri Ítélőtábla kimondta, hogy a börtön megsértette az apa magán- és családi élethez való jogát.
Az ítélet jogerős.
Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek?
A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.
Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot.
Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.
Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.
A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.
5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.
Csak kitartóan kellett kérni.
Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.
A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.
Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.
A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.
Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.
A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.
Megmarad a 25 év alatti fiatalok szja-kedvezménye is.
A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.