Egyelőre, majdhogynem percről-percre változik a kormány azon törvénytervezete, ami komolyan megnyirbálná, többek között a magyar színházak állami támogatását. Többek között az is feltétele lenne az állami forrás további biztosításának, hogy a kormány által kinevezett igazgatót fogadja el egy-egy társulat.
Korábban több 48 oldalas volt a tervezet, mára alig pár oldal maradt belőle. Igaz, a törvényből kimaradt részeket, kormányrendeletek szabályoznák. Így arról “különösebb cirkusz” nélkül, a parlament nyilvánosságát kikerülve, a kormány saját hatáskörben döntené el.
Az új törvénnyel érkező megszorítások ellen ma Budapesten tüntetést tartottak.
A szombathelyi Weöres Sándor Színházban pedig, ma este, a szimpatizánsokat egy fotóra gyűjtötte a társulat. A publikum kezét feltartva jelképesen fejezte azt ki, hogy: Eddig és ne tovább!
A nem hivatalos információk szerint 16 órától lehet meghallgatni a politikust.
A város 15 pontján helyeztek ki ilyen szerkezeteket.
Benis Martin így is ott lesz a nemzetközi megmérettetésen.
Több városrészben, egymással párhuzamosan folyik a munka.
Az egykori szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola docense magas színvonalú munkáját ismerték el.
A város idén saját költségvetéséből 8 millió forintot különített el erre a célra.
Egy gondosan megtervezett és kiváló minőségben elkészített matrica nem pusztán információt nyújt, hanem egyedi márkaélményt is kínál.
Szent Kvirin emlékének ápolásában vállalt szerepe miatt részesül elismerésben a szombathelyi önkormányzati képviselő.
Közigazgatási hatósági eljárást indítottak.
Három bolygó, a Hold és több fényes csillag, valamint csillaghalmaz kerül közel egymáshoz augusztus 20-án hajnalban.
A veszélyessé vált épületet a hétvégén társadalmi munkában bontják el. A téglákat lepucolják és az iskolában hasznosítják újra.
Győrben idén sem lesz rakétázás augusztus 20-án.
Az új szakmai stáb kialakításáig a csapat edzéseit Simon Ádám sportigazgató, szakmai vezető irányítja.
Nem volt jegye, balhézott, majd elővett egy éles tárgyat és szúrt.
20-án szinte fix a napos idő.
Sokan hajlamosak a takarítást szükséges rossznak, kötelező rutinnak tekinteni, amit minél hamarabb le kell tudni.