Feltörték a Szombathelyi Televízió levelezőrendszerét

Ugytudjuk.hu

2019-10-02 14:09:00
Halmágyi Miklós, a Szombathelyi Médiaközpont ügyvezető igazgatója nyílt levélben reagált Balázsy Péternek.

Kedden nyilvános élő televíziós vitát rendeztek a szombathelyi polgármesterjelölteknek az SZTV-n, amire bár jóval előtte meghívták az érintetteket, Balázsy Péter (Fidesz-KDNP) fél órával az élő adás előtt jelezte, hogy nem megy el, majd a televíziónak írt üzenetet a Facebookon is posztolta.

Nem ez az első eset, hogy Balázsy Péter visszavonulót fúj a vitától, korábban az volt az indoka, hogy nem egy, hanem két vitapartnere lenne, jobban szeretne egy jelölttel vitázni. Mivel az önkormányzati választáson hárman is indulnak a polgármesteri székért, a közgyűlésben pedig egyszerre húsz vitapartnere lenne, ez többek szerint elég gyenge érv.

Most érthetetlen módon cenzúrára hivatkozik, ami tekintve, hogy élő adásról volt szó, nehezen magyarázható.

Halmágyi Miklós, a Szombathelyi Médiaközpont ügyvezető igazgatója nyílt levélben válaszolt a polgármesterjelöltnek, melyet a Facebookon is közzétett:

Tisztelt Balázsy Úr! 

Nagyon sajnálom, hogy nem fogadta el meghívásunkat, és még jobban sajnálom, hogy olyan indokokra hivatkozva hárította el a tévé vitában való részvételt, amelyek nem felelnek meg megítélésem szerint a valóságnak. Nem pártatlan feltételekről beszél, és cenzúráról. Nem tudom, hogy egy élő televíziós vitában hogyan lehetnek a feltételek nem pártatlanok, és egy élő adást hogyan lehet cenzúrázni, de biztosan megvannak rá a módszerek. Esetleg arra gondol, hogy amikor valami olyasmit mond, ami nem tetszik az ellenérdekelt félnek, akkor levesszük a hangot, vagy kiírjuk, hogy adáshiba? Önt én intelligens embernek ismertem meg, nem hiszem, hogy mindezt komolyan gondolja. Igaz, akkoriban még nem volt polgármester jelölt, és nem volt választási kampány sem.

Ennél sokkal nagyobb baj, hogy olyan információkra hivatkozik, amelyek mind közönségesen adatlopással kerültek egy bizonyos újságnak nem nevezhető kiadvány birtokába. Az SZTV email rendszeréből kibányászott üzenetek törvénytelenül kerültek oda, ahová, ráadásul manipuláltak és környezetükből kiragadottak. A jogtalanul megszerzett e-mailek, nevezzük nevükön: ellopott e-maileknek, adatvédelmi incidensnek minősülnek a nem túl régen életbe lépett GDPR törvény alapján. Szerdán jegyzőkönyv készül minderről, majd pedig ismeretlen tettes ellen rendőrségi feljelentés. Komoly büntetést kockáztat az, aki ezt a törvénytelenséget elkövette. Nem hiszem, hogy Ön tudatában van annak, hogy mire is hivatkozik valójában, s hogy hivatkozása mennyire jogszerű. Azt még mellékesen megjegyezném, hogy levelezőrendszerünket, miután jelszót váltottunk és más védelmi intézkedéseket is életbe léptettünk, tegnap és ma több ízben ismét megpróbálták feltörni, és bizonyos információkhoz törvénytelenül hozzá jutni. Biztos vagyok abban, hogy erről Önnek nincsen tudomása. Az elfogultságról és a cenzúráról szólva pedig szívesen elmesélem egy másik alkalommal Önnek, hogy hogyan működött kézi vezérléssel az elmúlt években a szombathelyi televízió, a korábban kiadott, majd megszüntetett újság, de akár a megyei lap is.

Miklós Halmágyi

Tisztelt Balázsy Úr! Nagyon sajnálom, hogy nem fogadta el meghívásunkat, és még jobban sajnálom, hogy olyan indokokra hivatkozva hárította el a tévé vitában való részvételt, amelyek nem felelnek meg...

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.