Háfra Noémi és Schatzl Nadine a Győri ETO KC-hez igazol igazol jövő nyáron

Vágvölgyi Bálint 2020-11-16 19:05:27
A Fradi mindkét válogatott játékost szerette volna megtartani.

Háfra Noémi és Schatzl Nadine jövő nyáron távozik a Ferencváros női kézilabdacsapatától, és a Győri Audi ETO KC-hoz igazol. A fővárosi klub honlapjának hétfői beszámolója szerint mindkét válogatott játékost szerették volna megtartani, ők azonban nem kívánták meghosszabbítani a nyáron lejáró szerződésüket.

A 22 éves jobbátlövő, Háfra Noémi 2013-ban igazolt az FTC-hez, előbb az utánpótlás-csapatokban szerepelt, majd kölcsönadták az MTK-nak, a visszatérés után pedig a felnőtt együttes meghatározó tagjává vált. A junior világbajnok játékos 2015-ben bajnoki címet nyert, 2018-ban tagja volt a felnőtt Európa-bajnokság álomcsapatának, a 2018/19-es és a 2019/20-as idényben is a Bajnokok Ligája legjobb fiatal játékosának választották. A válogatottban eddig 41 mérkőzésen 107 gólt dobott.

A 26 éves balszélső, Schatzl Nadine 2015 óta erősíti a Ferencvárost, kétszeres magyar bajnoknak és háromszoros Magyar Kupa-győztesnek mondhatja magát, tavaly az év legjobb női kézilabdázójának választották Magyarországon. A 61 válogatott találkozón 159 gólt szerző játékos 2010 és 2013 között már szerepelt győri színekben.

"Háfra Noémit gyerekkora óta nevelgettük, komoly szintre ért, és olyan életút állhatott volna előtte, mint Kökény Beatrixé vagy Szucsánszki Zitáé. Hozzájuk hasonlóan a Fradi ikonjává válhatott volna, ezért furcsa és fájó számunkra, hogy nem szeretett volna maradni, de el kell fogadnunk, hogy ez már más világ, hogy ez már nem mindenki számára vonzó"

- mondta a klub honlapján Bognár László, az FTC női kézilabda-szakosztályának az ügyvezető igazgatója.

Hangsúlyozta, Schatzl is fontos játékosuk, meghatározó személyiség az öltözőben és a pályán is, számítottak volna rá mindkét színtéren a jövőben is.

"Régóta tervünk volt, hogy magyar játékosokkal tudjunk erősíteni. Most lehetőségünk nyílt, hogy a belső posztra egy kiváló kézilabdázót tudjunk igazolni, aki hatalmas tehetség"

- nyilatkozta Háfráról a győri klubelnök, Bartha Csaba a Kossuth Rádiónak.

Hozzátette, mindkét játékos szerződése három évre szól. Schatzl Nadine-ról úgy vélekedett: higgadt, és az egyik legmegbízhatóbb női kézilabdázó, aki a posztján a világ három legjobbja között van.

A Bajnokok Ligája-címvédő győriektől jövő nyáron távozik a brazil világbajnok Eduarda Amorim, és minden bizonnyal a norvég Amanda Kurtovic, illetve Puhalák Szidónia is elhagyja a csapatot.

Szólj hozzá!

Éremeső Győrben, Kolozsvári Lili duplázott a kajak-kenu vb-n

Fiatal tehetségek és parasportolók is történelmet írtak a maratoni versenyen.

Tervezett áramszünet várható Győrben

Hálózat karbantartás lesz két utcában.

Citromsárga riasztást adtak ki Vas vármegyére

Délután és este zivatarok jöhetnek.

A bírók vehetik birtokba a bezárt győri börtönt

Akár azokban a cellákban is dolgozhatnak ahova régen ők juttatták az elítélteket. 

Porsche, airsoft, krémes, lecsó, oprea és death metal

Program program hátán a hétvégén Győr környékén.

Szólt a magyar himnusz a kajak-kenu vb-n Győrben

A nyitónapon erősen indított a magyar kontingens.

A mesterséges intelligencia fontosságáról egyeztetett a Soproni Egyetemmel Palkovics László

A fenntarthatóság és az erdőgazdálkodás állt a program középpontjában.

154 ezer forinttal károsították meg az áldozatukat a telefonos csalók, néhány napja Győrben

Banki alkalmazottnak adták ki magukat. Hiába fogott gyanút a sértett, már késő volt. 

Jubileumi tűzoltó találkozó lesz szeptember 20-án, Kőszegen 

Tizedik alkalommal gyűlnek össze a térségbeli lánglovagok.

Semmi extra, csak néhány dugó az M1-esen térségünkben

Bábolnánál sávzár és leterelés, Lébénynél munkavégzés és 8 km torlódás.

Csatornafelújítási munkák kezdődtek a Nagysándor József utcában, Győrben 

Ideiglenes forgalmi változásokra kell számítani, várhatóan 5 hétig tart a kellemetlenség. 

Miért kötelező a kétfaktoros azonosítás 2025-ben?

Egyre kevésbé vagyunk biztonságban az online térben. 

Borsi Róbert: "Más tollával ékeskedik a polgármester!”

Hallgattassék meg a másik fél is óvoda felújítás ügyben. 

Több, mint fél millió forint értékű szerszámot nyúltak le az alkalmi tolvajok Tokorcs közelében 

A celldömölki nyomozók pár napon belül visszaadták a sértettnek a telephelyéről elvitt műszaki eszközöket.

Nyáron sem állt meg a munka: megszépültek a győri óvodák

Az önkormányzat prioritásként kezeli a saját fenntartású intézmények folyamatos karbantartását.