Győr-Moson-Sopron és Vas megyében, na meg a fél országban zivatarra, felhőszakadásra figyelmeztetnek

Farkas Bazsi 2020-08-10 21:09:27
Kedden is többfelé várható hőség, de emellett a fél országban zivatarra, felhőszakadásra figyelmeztetnek.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: hétfőn este eleinte még elszórt jelleggel számítani lehet zivatarokra (nagyobb számban eleinte a Gödöllői-dombság, Nógrád térségében). A lassan áthelyeződő zivatarokat elsősorban felhőszakadás (20-30 milliméternél több csapadék), egy-egy helyen 60-70 kilométer/órát meghaladó szél és jégeső kísérheti. Éjszaka átmenetileg stabilizálódhat a légkör, de hajnaltól a középső-északi országrészben (Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest) ismét jobb eséllyel várhatók zivatarok.

Kedden a Dunántúlon, illetve Duna vonalához közelebb eső alföldi, észak-magyarországi tájakon több helyen várható zivatar. A zivatarokhoz helyenként felhőszakadás (20-50, egy-egy helyen 50 milliméter feletti csapadék), viharos (60-80 kilométer/órás) szél és jégeső társul.

Zivatarveszély miatt Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést keddre. A felhőszakadás veszélye miatt a fővárosra, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést keddre.

Kitértek arra is, hogy a napi középhőmérséklet kedden már kevesebb helyen - főként a déli országrészben, az Alföldön, illetve városi környezetben - haladja meg a 25 Celsius-fokot. Az előrejelzés szerint kedden a legalacsonyabb hőmérséklet általában 15-21 fok között várható. A legmagasabb hőmérséklet 28-32 között alakul.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.