Gyenge hidegfronttal szeles idő jön

Papp László Tamás 2020-10-27 06:06:36
Kevés eső is lehet.

Ma a pára- és ködfoltok feloszlását követően napközben a legtöbb helyen napos időben lesz részünk, viszont nyugaton egy gyenge hidegfront hatására megnövekszik a felhőzet, kisebb eső, zápor is előfordulhat. Itt északira-északnyugatira fordul és megélénkül a szél. A hajnali 4-10 fokról délutánra 16-21 fokig emelkedik a hőmérséklet, csupán északnyugaton lehet hűvösebb. Nyugaton gyenge hidegfronti hatás – jelenti az Időkép.

Szólj hozzá!

Megölte és feldarabolta a saját édesapját egy férfi, maradványait pedig lehúzta a vécén

Röviddel az apa halála után a házaspár a közös gyermekükkel együtt beköltözött az elhunyt házába, a tulajdonában lévő tárgyakat pedig értékesíteni kezdte, zálogba adta és a személygépkocsiját is használatba vette.

Nemzeti Petíciót indít a kormány

A téma az EU Ukrajnának adott támogatása.

Hólapát volt, szakmai vita alig - Pintér Bence elmondta, miről kellett volna szólnia a bizottsági ülésnek a győri városházán

A polgármester szerint a hóhelyzet valódi tanulságai elsikkadtak a politikai akciózásban.

Számlagyárat számoltak fel Szombathelyen

Üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emeltek vádat két férfival és egy nővel szemben.

Számoljuk együtt a fülesbaglyokat!

Tavaly 1300 példányt számoltak össze megyénkben az önkéntesek. 

Az aHang szerint Rogán Antal minisztériuma jogsértő módon hallgat a legutóbbi nemzeti konzultáció milliárdos költségeiről

Miközben 10-ből 6 ember úgy gondolja, hogy a kormány simán csak politikai kampánycélra használta a felmérést.   

12%-kal vezet a TISZA a Fidesz előtt a biztos pártválasztók körében

A Medián januári mérése alapján 51%-on áll az ellenzéki kihívó.

Újabb 50 millió forintos támogatás kap a körmendi tanuszoda

A létesítmény fejlesztésére tavaly is ekkora összeget szánt a Honvédelmi Minisztérium.

200 ezer forint átlagosan a lakbér Győrben

Ezzel lakhatási szempontból szinte a legdrágább város.

Ónos eső bénítja Győrt - óvatosságra int a polgármester

Pintér Bence azt kéri, csak akkor induljunk útnak, ha feltétlenül muszáj.

Rendkívüli közgyűlést tart a RÁBA Nyrt. január végén

Alapszabály-módosításról, vezetőváltásról és saját részvények vásárlásáról is dönthetnek.

Orbán Viktor egy…

Komoly üzenet jelent meg a szombathelyi Árkádia Üzletközpont fényreklámján.

Elaludt vezetés közben egy ittas sofőr Szombathelyen

Előbb padkára hajtott, majd összetört egy parkoló autót.

Hóban, fagyban is dolgoznak a kukásautók Győrben

Zavartalan a hulladékszállítás, de egyes utcákban később érkezhetnek a járatok.

Balesetet okozó embercsempészt ellen emelt vádat a Győri Járási Ügyészség

A rendőrök elől menekült, végül fejtetőre rakta az autót amiben hét embert rejtegetett. 

Szombathely 700 millió forintot kap vissza a magyar államtól

Navracsics Tibor bejelentése szerint, működési támogatásként jár az összeg.