Gruevszki Facebook-oldalán erősítette meg, hogy hogy megkapta a menekültstátust Magyarországon

Vágvölgyi Bálint 2018-11-20 18:10:00
Közben rendkívüli nemzetbiztonsági ülést hívtak össze szerdára a volt macedón miniszterelnök ügye miatt.

Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök kedden a Facebook-oldalán megerősítette, hogy megkapta a menekültstátust Magyarországon

Nikola Gruevszki a közösségi portálon azt írta, az európai uniós és NATO-tag Magyarország pozitívan bírálta el politikai menedékkérelmét, amelyet azért adott be, mert Macedóniában politikai üldöztetésnek van kitéve. Közölte, kérelme átadásakor beszámolt arról, hogy hazájában az új, szociáldemokrata kormány üldöztetésének van kitéve. A kormány - nem demokratikus eszközöket használva és visszaélve a macedón ügyészségi és bírói rendszerrel - meg akarja fosztani a szabadságától.

null

null


Emlékeztetett arra, hogyan kezdődött az ellene folyó eljárás: először megjelentették az illegálisan lehallgatott telefonbeszélgetéseket, aztán kineveztek egy különleges ügyészt, aki a bírósághoz hasonlóan a szociáldemokraták eszközévé vált. Gruevszki - elmondása szerint - a magyar hatóságoknak konkrét példákat és bizonyítékokat felsorolva leírta mindazokat az igazságtalanságokat, szabálytalanságokat, törvénytelenségeket, a diszkriminációkat, a koncepciós eljárásokat és ítéleteket, az ellene folyó eljárásokat, és mindazt a tortúrát, amelynek ő és társai az új kormány megalakulása után ki voltak téve, és amelynek a vége a számtalan fenyegetés volt, amelyet az országa elhagyása előtti napokban kapott.

A volt macedón kormányfő arról is tájékoztatta a magyar hatóságokat, hogy Macedóniában nincsenek meg a tisztességes és törvényes bírósági eljárás feltételei, és a politikai üldöztetési hangulat közben a hivatalban lévő kormány sem védi meg az életét a számos fenyegetéstől, amelyet kapott. Leírása szerint Macedóniában olyan bírókkal találkozott, akik a kormánytól vagy a különleges ügyésztől várták az utasításaikat. Nikola Gruevszki véleménye szerint a bíróság és az ügyészség a politikai megvesztegetés eszközévé vált, amelyet arra használnak, hogy leszámoljanak a politikailag másként gondolkodókkal, valamint hogy leplezzék a kormány sikertelenségeit.

A volt macedón miniszterelnök szerint jelenleg a Macedóniában élők a kormány elnyomásának, diszkriminációnak, üldöztetésnek vannak kitéve, jellemzőek a politikai alapú letartóztatások, és a kormány átvette az irányítást a bíróságok és az ügyészsége felett, és a letartóztatások a politikai körülményektől, valamint a szükségtől függnek. "Úgy döntöttem, hogy én ezzel szembe szállok, és a lépésemmel az ügyet magasabb szintre viszem" - írta Nikola Gruevszki a Facebookon. Hozzátette: lehet őt szeretni vagy nem szeretni, lehet vele egyetérteni vagy nem egyet érteni, gondolhatják úgy, hogy jó vagy rossz politikát folytat, de nem lehet azt tagadni vagy szemet hunyni afelett, ami most Macedóniában történik.

Mint írta, úgy döntött, hogy szembeszáll a szociáldemokratákkal, akik szétrombolják és eladják az államot és a nemzeti érdekeket, és nem fog börtönben ülni, ahol nap mint nap a túlélésért küzdhet, amikor tudja, hogy le akarnak vele számolni. Nikola Gruevszki leszögezte, hogy nem szökött meg az igazságszolgáltatás elől, hanem más, nemzetközi jogi eszközzel élve keres igazságot saját maga és mások számára, akik Macedóniában politikai üldöztetésnek vannak kitéve.

Leírása szerint az utolsó pillanatig állította, hogy - minden igazságtalanság ellenére - kész börtönbe vonulni, ha Zoran Zaev miniszterelnök letesz pusztító politikájáról, "de úgy tűnik, ő mindent akar". "Úgy döntöttem, hogy harcolok, és szembe szállok ezzel a gyávával, aki nap mint nap szemtelenül hazudik és lop a saját népétől, és visszaél funkciójával, amelyhez tisztességtelen úton jutott" - fogalmazott Nikola Gruevszki.

Nikola Gruevszki 2006 és 2016 között volt Macedónia miniszterelnöke, a múlt héten viszont nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, mert nem kezdte meg kétéves börtönbüntetése letöltését, amelyet hivatali visszaélés miatt szabtak ki rá. A politikus múlt kedden Facebook-oldalán közölte, hogy Budapesten van, és politikai menedékjogot kért a magyar hatóságoktól.

Mindeközben rendkívüli nemzetbiztonsági ülést hívott össze szerdára Mirkóczki Ádám, a testület jobbikos elnöke.

Az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a "Gruevszki-botránnyal" kapcsolatban a Belügyminisztérium és a bevándorlás hivatal törvényi kötelezettségüket megszegték, a nemzetbiztonsági átvilágításon is átesett bizottsági tagokat félrevezették.

Azt írta: magyarázatot vár, ki a felelős azért, hogy az "elmúlt 28 évben példátlan módon így hazudjanak és átverjék testületileg az Országgyűlés legfontosabb szakbizottságát".

Szólj hozzá!

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.

Hosszabb nyitvatartással készülnek a győri temetők mindenszentekre és halottak napjára

November 5-ig este 8 óráig látogathatók a sírkertek, a Nádorvárosi köztemetőben pedig ingyenes elektromos kisautó segíti a közlekedést.

November 1-től bezárna a szombathelyi MMIK

Nincs pénz a fenntartásra, pedig most tapsoltak el 80 millió forintot, hogy megünnepeljék a létesítmény 45 éves fennállását.