Gál Sándor újra széttárja kezét az SZKKA Rohonci útra be nem engedése miatt

ugytudjuk.hu 2019-08-29 16:09:00
A Haladás Sportkomplexum ügyvezetője közleményben reagált arra, hogy a szombathelyi NB I-es kézilabdacsapat Répcelakra kényszerül.

Azt változtatás nélkül közöljük:

Az alábbi közlemény, az SZKKA 2019.08.28-ai közleményének reagálása 

Az SZKKA közleményében több csúsztatás és valótlanság látott napvilágot, melyeket az alábbi tényekkel kívánom cáfolni: 

Értelmezhetetlen számomra, hogy az SZKKA vezetősége azt írja a közleményében, hogy előzetes egyeztetés nélkül lefoglaltam a csarnokot 8.00-22.00 óráig terjedő időintervallumban. Az említett időszakra a Multifunkcionális Sportcsarnokot teljesen szabályos- a Felügyelő Bizottságunk, Szombathely MJV Gazdasági, majd Jogi bizottsága, Szombathely MJV Közgyűlése által egyhangúlag elfogadott és az Emberi Erőforrás Minisztériuma által támogatott- Megállapodás keretében, piaci áron bérbeadtam a HVSE-nek. Pődör Zoltán első bérlési szándékú közvetett- Polgármesteri Hivatalon keresztüli- megkeresése a FEB és bizottsági ülések, valamint a Minisztérium állásfoglalása után, közvetlen megkeresése pedig június 21-én történt meg. Nem tisztem minősíteni egy vállalkozás vezetőjét sem, de lehet, ha én világsztár csapatot építek, akkor nem az alapozás megkezdése előtt egy héttel keresek edzéslehetőséget a városban.

A HVSE-vel kötött Megállapodásnak köszönhetően, Szombathely városának a tavalyi 240 milliós közvetett támogatáshoz képest az idén 0 forintjába kerül a Sportkomplexum üzemeltetése. A Megállapodás fontos eleme, hogy a HVSE albérletbe adhatja a csarnokot, a Sportkomplexum ügyvezetőjének a hozzájárulásával, amit én a július 9-ei háromoldalú (SZKKA-HVSE-Sportkomplexum) megbeszélésen előzetesen meg is tettem. A megbeszélés emlékeztetőjét megküldtem Szombathely MJV Polgármesteri Hivatalának. Ezen a megbeszélésen a HVSE társadalmi elnöke felajánlotta Pődör Zoltánnak, hogy a további megbeszélések és megegyezés ideje alatt is használhatják edzésre a Sportkomplexumot, amit Pődör Zoltán nem fogadott el. Továbbá a mihamarabbi megállapodás érdekében, már másnapra egyeztetést javasolt az SZKKA ügyvezető elnökének. A másnapi telefonos megkereséskor Pődör Zoltán külföldi tartózkodásra hivatkozva elutasította a személyes egyeztetést, ezért a HVSE gazdasági vezetője levélben küldte el az egyeztetés tartalmát. Se a személyes invitálásra, sem az e-mail-es megkeresésre Pődör Zoltán azóta sem reagált.

Azért is furcsa az SZKKA közleménye, mert májusban amikor az egyetemi csarnok felújítása miatt voltak edzéslehetőség problémáik, azonnal a segítségükre siettünk és több alkalommal is a Haladás Sportkomplexum csarnokában adtunk helyet csapatuknak. Igaz, ennek a bérleti díját csak a második felszólító levelünk kézhezvétele után egyenlítették ki. 

Szeretném továbbá jelezni, hogy a csarnokban jelenleg közel ezer szombathelyi és Szombathely környéki gyermek 24 korosztályos csapatának edzésmunkája folyik és bajnoki mérkőzéseiknek is a Sportkomplexum ad otthont. Helyet ad a csarnok a Futsal NBI-es és a Röplabda extra ligás csapatának is. A Haladás felnőtt versenyzői közül pedig többen a jövőre Tokióban megrendezésre kerülő olimpiára készülnek.

Továbbra is fenntartom azt a javaslatomat, hogy az SZKKA ügyvezetője keresse fel a HVSE elnökét és vele egyeztesse bérleti szándékát a csarnok használatról. A Sportkomplexum részéről kettejük megállapodásának akadálya nincs. Továbbá jelzem, hogy nyitott vagyok akár a több oldalú egyeztetésre is, a megoldás előmozdítása érdekében. 


Szombathely 2019. augusztus 29. 

Gál Sándor 
ügyvezető

Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft.

Nem Szombathelyen játssza a szombathelyi női kézilabdacsapat élvonalbeli meccseit

Hiába van közgyűlési döntés, továbbra sem jutnak be a Haladás Sportkomplexumba.

Szólj hozzá!

Az Orbán-rendszer családbarát politikája: Magyarország az uniós sereghajtók között, már Bulgáriában is magasabb a nettó átlagjövedelem

A kétkeresős, kétgyermekes magyar családok jövedelme is az EU legalacsonyabbjai közé tartozik, miközben az elmúlt tíz évben szinte teljesen eltűnt a magyar előny Romániával és Bulgáriával szemben.

Cseh védelmi ipari óriás száll be a győri Rábába, miután a 4iG eladta a vállalat több mint egyharmadát – ezzel új lendületet kaphat a Gidrán-gyártás is

A CSG Defence közvetve csaknem 37 százalékos részesedést szerez a győri járműipari vállalatban, amely a tervek szerint a Tatra katonai járművek és a Gidránok gyártásába is bekapcsolódhat.

Elindulhat a győri elővárosi vasúti közlekedés fejlesztésének előkészítése

Kormányhatározat született a régóta tervezett beruházásról, amely új lehetőséget teremthet Győr és a környező települések közösségi közlekedésében.

Vitézy Dávid: augusztus végén indul a kőszegi intermodális csomópont kivitelezése

3 év után végre funkciót kaphat a sehova sem vezető híd.

Államalapítás: koszorúzás, népi játszóház és családi programok várják a győrieket augusztus 20-án

A Szent István-napi ünnepség a Bécsi kapu téren kezdődik, majd a Radó-szigeten kézműves foglalkozásokkal és népi játékokkal folytatódik a program.

Méltatlan kabaré: az a Fidesz–KDNP nem tekinti legitim államfőnek Baka Andrást, amelyik plágiumbotrányban elveszítette anno Schmitt Pált, majd a kegyelmi ügyben Novák Katalint 

A volt kormánypártok most 1956 méltó örökségéről beszélnek, de idézzük csak fel, hogy mit mondott két éve a témában a tévedhetetlen(?) Orbán Balázs. 

TNT-nagykoncerttel, vízi programokkal és fáklyás felvonulással jön a Pinnyédi Hídpiknik Győrben

Augusztus 19-én hatodik alkalommal rendezik meg a családi programot a Rábca partján, a régi pinnyédi hídnál – valamennyi program ingyenesen látogatható.

Hajtó Péter: másfél év alatt 70-nel nőtt az üres önkormányzati lakások száma Győrben

A független képviselő szerint megbukott a város jelenlegi lakáskoncepciója, augusztus 13-án pedig bemutatja saját, Győr4000 névre keresztelt javaslatát.

Győrbe érkeztek 2025 legjobb sajtófotói – a Városház téren éjjel-nappal látható a szabadtéri kiállítás

Augusztus 31-ig ingyenesen, a nap 24 órájában nézhetik meg az érdeklődők a 44. Magyar Sajtófotó Kiállítást – a válogatásában győri fotóriporterek munkái is helyet kaptak.

Baka András Magyarország új köztársasági elnöke

A Fidesz, a KDNP, és a Mi Hazánk frakciója nem vett részt a szavazáson.

Bővülhet a győri állatkert – lakossági fórumot tartanak a tervekről

A kialakításához szükséges településrendezési módosításról csütörtökön hallgatják meg a helyiek véleményét a Városházán.

Kerékpárral követte, majd brutálisan megtámadta áldozatát a rábatamási rém – vádat emeltek a többszörös visszaeső ellen

A férfi előbb egy kerékpárkereket lopott el a vasútállomáson, később két biciklivel közlekedő nőt támadott meg – az ügyészség végrehajtandó fegyházbüntetést indítványozott.

Hogyan használhatod ki a Google hirdetések új kampányait?

Az online marketing világában az újítások folyamatos megjelenése állandó kihívást jelent a vállalkozások számára.

Tárlatvezetésekkel és kiállításmegnyitóval folytatódik a Rómer Múzeum augusztusi programsorozata Győrben

Agyagkatonák, modern művészet és a Győri Nemzetközi Művésztelep zárókiállítása várja a közönséget.

Nem csak vetítőterem: a mozi mint városi közösségi tér

A mozi jövőjéről legtöbbször nézőszámok, jegyárak és streamingplatformok kapcsán beszélünk, pedig legalább ilyen fontos kérdés, hogy milyen szerepet tölt be egy mozi a város közösségi életében.

Közel 1000 milliárddal csökkent a költségvetési hiány – Magyar Péter szerint ehhez csak annyi kellett, hogy nem lopják el az adófizetők pénzét

A kormányfő állítja, az elmúlt három hónap költségvetési fordulata megmutatja az új gazdaságpolitika eredményét, a július önmagában 524,3 milliárd forintos többletet hozott.