Több olvasónk is jelezte, hogy nincs víz Szombathelyen, a Rohonci és a Szűrcsapó utcákban. A VasiVíz gyors tájékoztatásban annyi információt közölt, hogy
A cég azzal nyugtatott, hogy délután három órára visszaáll a vízszolgáltatás.
Farkas Bazsi
2020-03-23 14:01:00
Több olvasónk is jelezte, hogy nincs víz Szombathelyen, a Rohonci és a Szűrcsapó utcákban. A VasiVíz gyors tájékoztatásban annyi információt közölt, hogy
A cég azzal nyugtatott, hogy délután három órára visszaáll a vízszolgáltatás.
A sárvári cégük közül egyedül a Városgondnokság lát el közfeladatokat.
Most bárki elmondhatja javaslatát, hogy mire költsék a bringás infrastruktúra fejlesztésére szánt 50 millió forintot.
A sértett napokig feküdt a földön, végül a mentőautóban meghalt.
Egy március 15. beszéd csapott át kampánybeszédbe.
Állami kitüntetésben részesült Sági József, és Szinetárné Márkus Teréz, a szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium tanára.
Vagyis előre egyeztetett, szűk körben mondta el, hogy aki a Fideszre szavaz az a békére szavaz.
A Puskás Arénában rendezik a labdarúgó finálét május végén, a belépőket sorsolással osztják ki a drukkerek között.
Tudósokat, pedagógusokat, művészeket és közszolgálatban dolgozó szakembereket is elismertek a nemzeti ünnephez kapcsolódóan.
Az Oktatási Hivatal mérése alapján a tanulók jelentős része még az alapvető szövegértési feladatokkal is nehezen boldogul.
A 48 éves szlovák elkövető rekord gyorsasággal került rendőrkézre.
Igencsak billeg ilyenkor, hogy ez rongálásnak vagy véleménynyilvánításnak minősül.
A klímaváltozás már most is átalakítja hazánk időjárását, vízkészleteit és mezőgazdaságát.
Kurátori tárlatvezetés, művészeti előadás, festménybemutató és fotókiállítás is várja az érdeklődőket a győri intézmény következő napokban induló programsorozatában.
Három díszpolgári címet és három Pro Urbe Győr díjat adtak át a március 15-i ünnepségen a Városháza dísztermében.
1848 hősei, Horváth Boldizsár és a szombathelyi 16 pont mellett, egy csipetnyi aktuálpolitika is belefért a polgármester beszédébe.
Nem volt egy konszenzuális kapcsolat.
Az álló munkavégzés, ami sokak számára mindennapos feladat, súlyos kihívásokat rejthet magában. A lábak folyamatos terhelése huzamosabb ideig nemcsak fárasztó, de hosszú távon egészségkárosító is lehet.
Paul Thomas Anderson filmje vitte a prímet a 98. Oscar-gálán, ahol több nagy produkció is komoly elismeréseket kapott.