Németh Gábor és Németh Roland autós kalandjával bővebben ebben a cikkben foglalkoztunk.
Egy jáki testvérpár is rajthoz áll a pénteken induló Budapest - Bamako versenyen
Nagy Donát Egy 32 éves Nissan-t vezetnek végig Afrikában. Ez a Dakar szellemi örököse - tartják sokan a versenyzők közül. Hiszen a legendás verseny már évek óta elkerüli Afrikát, és valójában mindenhol ellenőrzött körülmények között hajtanak a gigadrága versenygépekkel. A Bamako viszont megmaradt Afrikában, hogy életben tartsa a szaharai versenyzés szellemiségét és élményét.

Az autó már hivatalos forgalmival is rendelkezik, ám anno rendszám nélkül hozták el a korábbi tulajdonostól. A fiúk azt mondják, hatalmas szívás volt visszaszerezni az eredeti, már leadott rendszámot az okmányirodából, de ragaszkodtak ahhoz, hogy ez is korhű legyen egy új, EU plakettes helyett.

Hiába kombi, azért a tetőre is kell pakolni. A marmonkanna ajándék volt.

A kocsi eleje kapott egy vadrácsot és LED-es lámpát, alul pedig lemez védi a motort.

Amerikai felszereltségű, de svájci autó volt eredetileg. A 90-es években vette meg valaki, és hozta Magyarországra. Később egy fiatalabb srác vásárolta meg tőle felújítási szándékkal, de aztán mégsem maradt ideje a projektre. Tőle szerezte meg a jáki testvérpár az autót, ami azért rosszabb állapotban volt, mint most.

A verseny karitatív jellegű, az indulók mindenféle adományokkal készülnek. Gábor és Roland viszonylag sok mézet visz, mert az hatalmas kincs Afrikában. Ezen kívül tanszerekkel is készültek, mert például a füzet vagy a toll - ami számunkra alapfelszerelés az iskolában - ott sokszor ritkaságszámba megy.

Rengeteg elektromos kütyüt visznek magukkal. Vettek GPS-t és CB rádiót is, de a telefon, a laptop és a kamerák miatt egy plusz akkumulátort is üzembe helyeztek. Amúgy a beltér teljesen gyári, ma ezt úgy mondanánk, kopogós műanyag. Mégis kibírt 32 évet, és ahhoz képest pöpec.

Nagyon jó designelem a motorháztetőre fóliázott térkép, amelyen Ják is szerepel. Ugyan idén is Budapestről indulnak, de nem Bamako a cél, ugyanis ott éppen véres polgárháború zajlik. A célvonalat Sierra Leonéban állították fel. Ez így a Budapest-Bamako történetének leghosszabb versenye lesz.

Sima egyhatos szívó benzinmotor, kiforrott és japán, "mi baj lehet". Kapott új vezérlést, gyújtás alkatrészeket is a kötelező olaj- és szűrőcseréken kívül. Levegőszűrőből amúgy hármat is magukkal visznek, talán a por lesz a legnagyobb ellenségük. Azaz remélik, nagyobb baj nem lesz. A technikában mindenesetre bíznak.

Content Warning
null
Ha neked is van egy érdekes történeted, kalandod, sztorid, amit szívesen megosztanál, jelentkezz az ezittaz[kukac]ugytudjuk[pont]hu címen!
Szólj hozzá!
A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.
Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot.
A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.
Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.
Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.
A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.
A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot.
A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.
A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.
Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.
Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.
November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.
A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva.
Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.
Győri Ítélőtábla kimondta, hogy a börtön megsértette az apa magán- és családi élethez való jogát.
Az ítélet jogerős.
Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek?
A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.
