Fizetéscsökkenéssel ugyan, de sok munkahely megmenthető

Farkas Bazsi 2020-03-19 11:52:00
Gulyás Gergely kancelláriaminiszter, többek között erről is beszélt ma.

Óriási, akár tíz-tizenötszörös lehet a különbség a kimutatottan koronavírusus betegek és a megfertőzöttek között, hiszen az érintettek akár 80 százalékánál tünetmentes a vírus jelenléte - mondta a csütörtöki kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Gulyás Gergely hozzátette: bár a kormány ezután is közli a pontos számokat, azok az egész világon, így Magyarországon is fenntartásokkal kezelendők. Hangsúlyozta: a következő napokban vélhetően ugrásszerűen nő a fertőzöttek száma. Kijelentette: Magyarország más országokhoz képest a fertőződés egy korábbi szakaszában hozta meg a terjedés lassítását célzó intézkedéseket.
 

Gulyás azzal folytatta, hogy a hitelek törlesztésének idei évre szóló, a koronavírus-járvány miatt elrendelt felfüggesztése a babaváró- és a diákhitelekre is vonatkozik. Gulyás Gergely miniszter hozzátette ugyanakkor, hogy a babavárókölcsönnél a 10 éves futamidő nem hosszabbodik meg.

A moratórium a magánszemélyek közötti hitelekre nem vonatkozik - jegyezte meg.

A fogyasztói hitelekkel kapcsolatban azt mondta, arra számítanak, megnő majd az igény irántuk, ezért döntöttek úgy, hogy a teljes hiteldíjmutató (thm) legfeljebb 5 százalékkal haladhatja meg a jegybanki alapkamatot. A munkaviszonyokkal kapcsolatos rendelkezésekről szólva Gulyás Gergely kiemelte: azt várják, hogy lesznek kreatív megoldások, amelyek adott esetben járhatnak ugyan jövedelemcsökkenéssel, de a legfontosabb a munkahelymegtartás.

A meglévő tíz akciócsoporton túl egy újabbat, úgynevezett önkéntes akciócsoportot állít fel a miniszterelnök a koronavírus-járvánnyal összefüggésben - ismertette a csütörtöki kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszer.

Gulyás Gergely elmondta: az akciócsoportot Révész Máriusz kormánybiztos, országgyűlési képviselő vezeti.

Hozzátette: számtalan formában jelenik meg az adakozási készség a társadalomban, amiért a kormány hálás, ennek koordinálását bízták Révész Máriuszra. Magánkórházak jelentkeznek, mások digitális eszközöket ajánlanak fel - tette hozzá a miniszter.

Megerősítette ugyanakkor: a védekezéshez szükséges anyagi források rendelkezésre állnak.


 

Szólj hozzá!

KSH: már 740 ezer forint felett a bruttó átlagkereset - jelentősen nőttek a reálbérek Magyarországon

A nettó fizetések egy év alatt 10 százalékkal nőttek, az infláció mérséklődésének köszönhetően pedig a reálkeresetek is jelentősen emelkedtek.

Készül az új településterv Győrben: a beépítésektől a zöldterületek védelméig újragondolják a szabályokat

A tervek szerint 2027 őszén a győriek is elmondhatják véleményüket a város jövőjét meghatározó elképzelésekről.

Átalakulhat a győri bérlakásrendszer: aki nem szorul rá az önkormányzati segítségre, annak nem hosszabbítanák meg a szerződését

Pintér Bence polgármester a képviselőkkel folytatott egyeztetések után átdolgozta a győri önkormányzati bérlakásrendszer reformjáról szóló javaslatát.

Sokan választják Sárvárt útícélul az október 23. hétvégén

Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél.

Jelentősen nőtt az építőipar teljesítménye augusztusban, de az új megrendelések száma visszaesett – a kedvező adat mögött elsősorban az út-, vasút- és közműépítések állnak

Három hónap csökkenés után augusztusban 21,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. 

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.